Az immáron nagyjából öt éve megjelent játékgyűjtemény nemrégiben érkezett meg Xbox Series X|S és PlayStation 5 platformokra - ez adta az apropót, hogy kipróbáljuk, mit nyújtanak, milyen élményt kínálnak a legújabb konzolokon a több évtizedes, a mai napig legendás játékok. Mivel nosztalgikus érzelmeimmel nem vagyok egyedül, ezért nem meglepő, hogy a netet ellepik a retró játékgyűjtemények, a rom-oldalak és számos emulátor platform áll rendelkezésre.
Van amelyik applikációként tölthető le mobilra, tabletre, számítógépre, konzolokra, de van önálló, Linuxra épülő operációs rendszer is, amelyet már hardverekre telepítenek, ennek segítségével pedig valós kézikonzolok is kaphatók, amelyek számtalan retró játékot, szó szerint több tízezret tartalmaznak. Ezekkel a C16-tól kezdve a Spectrumon, Amigán át a PlayStation konzolokig, sőt még játéktermi arcade gépekig minden platform régi játékaival játszhatunk - gyakorlatilag ingyen.
Az Antstream Arcade is hasonló elgondolás alapján született (már 2013-ban elkezdték a fejlesztést), azonban több óriási különbség is van a fent vázolt megoldáshoz képest. Ez a játékgyűjtemény ugyanis csak és kizárólag hivatalosan, legálisan licencelt játékokat tartalmaz, ami minden érintett jogbirtokossal megkötött szerződést jelent játékonként - tehát nem (fél)illegális alapokon működik, hanem az érintettek részesülnek is a bevételekből.
Na nem minden esetben pénzben mérhető, sokkal inkább feldolgozható adatok formájában: megkapják mikor melyik játékkal mennyit játszottak a felhasználók, melyik játékkal milyen aktivitás mérhető, milyen messzire haladtak benne a játékosok és így tovább. Ezekből az adatokból pedig a játékok jövőjét befolyásoló tényezők alapjai nyerhetők ki, többek között az is, miből érdemes remake-et vagy épp folytatást készíteni.
A másik nagy különbség az ingyenes emulátor megoldásokhoz képest, hogy tulajdonképpen semmilyen beállítással nem kell foglalkoznunk, az összes játék az adott platformhoz van teljes mértékben optimalizálva. Ez mind képernyőfelbontásban, mind hangban, mind pedig - és ez a legfontosabb - irányításban megnyilvánul. A játékok ugyanis a lehető legjobb kontroller kezeléshez vannak optimalizálva, egyenként külön-külön mindegyik.
Éppen ezért lehet az, hogy teljesen kézenfekvően lehet játszani ugyanúgy például egy eredetileg joystickos C64-es Uridiummal, mint egy alapvetően egérre optimalizált Amigás Indiana Jones játékkal. Persze ez az említett emulátorokkal is megoldható, azonban általában állítgatnunk kell ezt-azt hogy minden tökéletes legyen, ellenben itt semmivel nem kell foglalkozni, csak elindítani a játékot és ennyi.
Persze alapvetően az Antstream Arcade is egy emulátor alapú gyűjtemény, így természetesen itt is újramappingelhetjük a gombkiosztást bármikor. Készíthetünk mentéseket bárhol bármikor (illetve automatikus mentés is van kilépéskor), majd betölthetjük azokat, és ugyanonnan folytathatjuk a játékot ahol abbahagytuk - ráadásul mindezt felhőben. Amiben azonban minden máshoz viszonyítva nagyot gurít a platform, azok a modern közösségi események, a nosztalgikus játékosok összekötésének egy eddig nem ismert formája.
Az Antstream-ben ugyanis vannak úgynevezett mini challenge-ek, ezekből 600 is van, valamint a nagy Challenge-ek, ahol különféle kihívásokat teljesíthetünk, megmérettethetjük magunkat a világ más tájékain élő játékosokkal és különféle versenyekben vehetünk részt. Ezek lehetnek toplista összecsapások, ahol a világon legtöbb pontot kell elérnünk, vagy éppen azért harcolnunk, hogy felkerüljünk legalább a top10-be (ez inkább esélyes).
Ami nekem legjobban tetszett, az az egyperces kihívás, ahol hatvan másodperc alatt a legtöbb pontot kell elérni valamilyen játékban, de van olyan esemény is amikor a legpontosabb lövést pontozza a rendszer. Van ezen kívül a sima toplista, ahol szépen kúszunk felfelé aszerint, miben hogy teljesítünk. Található ezen felül egy úgynevezett Tournament szekció, amiben korlátozott ideig találhatók meg kihívások, amiknek teljesítése igen sok kis gyémánttal jár - ezek begyűjtése pedig igen fontos számunkra, hiszen ezekkel nevezhetünk újabb kihívásokra is.
Ezeket a gyémántokat azért kapjuk egyéb formában is, így például minden nap a bejelentkezéskor, szóval nem vagyunk elveszve, ha éppen nem a legjobbak között vagyunk a ranglistán. Az Antstreamben megtalálható a co-op is, amiben értelemszerűen a többjátékos játékokra helyeződik a hangsúly. Akár egy szobában, két kontrollerrel, akár a világon bárhol bárkivel összeülhetünk egy kis mókázásra, ami azért egy negyven éves játékkal különösen érdekes és számomra imádnivaló élmény.
A játékok 1980-tól a kétezres évek elejéig találhatók meg a kínálatban, és gyakorlatilag minden nagy klasszikust felölelnek. Itt van több Metal Slug játék, Pac-Man, Street Racer, Galaxian, Uridium, Bubble Bobble, a Mortal Kombat játékok, de itt van ezeréves nagy kedvencem, a Chaos Engine, vagy az Alien Breed is. Ohh és Asteroids is!
A nem őskövület, csak éppen cseperedő harmincasok számára pedig itt van az Earthworm Jim, R-Type vagy épp az MDK. És persze amire mindenképp rá kellett keresnem és fent is van: az Impossible Mission II, amit a régi nagy veterán magyar Novotrade-nek köszönhetünk. Annak idején rommá játszottam, most pedig újfent rá kellett jönnöm, hogy a mai játékok nagyon elkényeztetnek minket, anno minden szebb de minden rohadtul nehéz is volt.
Az Antstream Arcade kínálatában jelenleg az Amiga (500), Amstrad CPC, Atari (8 bites 2600 / 5200 / 7800), Atari Lynx, Commodore 64, (Sony) MSX & MSX 2, Nintendo Entertainment System, Nintendo Game Boy, (Sony) PlayStation 1, Sega Genesis, Super Nintendo, ZX Spectrum játékok mellett DOS-os és árkád játéktermi játékok találhatók meg. Összesen 1337 játék van most a listában, ezt pedig heti kettővel bővítik. A hivatalos játéklista ide kattintva bármikor elérhető.
Mivel a lista igen masszív, ezért átnézni ezeket nem igazán könnyű feladat, bár az olyan fanatikusok mint én, nyilván meg fogják tenni. Viszont a rengeteg tartalomban nagyon könnyen lehet kutatni a keresővel. Ez egyébként keres játékcímre, platformra és felhasználókra is, így könnyedén lehet felderíteni mindent. Fontos információ, hogy a platform felhő alapú, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy semmit nem töltünk le az appon kívül a saját eszközünkre, azonban stabil internet kapcsolat szükségeltetik hozzá.
A szolgáltatás egészen multiplatform lett mostanra, hiszen elérhető PC-re, Macre, Linuxra, Androidra, iOS-re, iPadOS-re, Android TV-re, Fire TV-re, jelenlegi és előző generációs Xbox és PlayStation konzolokra, van böngészőben futtatható verzió és még a Samsung TV-k egy része is támogatott. Több eszközön is létezik belőle ingyenes, de reklámokkal fűszerezett verzió (természetesen bármikor upgrade-elhető előfizusra), az általunk tesztelt Xbox Series X|S verzió 14.500 forintos éves díjért vagy 41.400 forintos életfogytig tartó előfizetésért vehető igénybe.
Az értékelésnél természetesen nem a játékokat értékeltük, sokkal inkább az Antstream Arcade által kínált általános élményt, ami egészen kiváló, kivetnivalót nem igazán találtunk benne. Ha csakúgy mint nekem, másnak is hiányzik az a korszak, amikor sokszor egyedül, maximum alig pár fős brigádokban ültek neki a néhány hetes, hónapos gépikód püfölésnek a fejlesztők - amivel aztán legendás címeket hoztak létre -, ha valaki vágyik arra az élményre, amikor a játékok valódi bájjal különleges élményt kínáltak, azoknak bátran ajánlom ezt a retró gyűjteményt, egy igazi időutazásban lehet része bárkinek.
Antstream Arcade / Tesztplatform: Xbox Series X
kihagyhatatlan!- Stílus: Játékgyűjtemény
- Megjelenés: 2021. november 25.
- Ár: 14.500 Ft-tól
- Multiplayer: van
- Nosztalgiabomba
- Kiváló kontrollerkezelés
- Könnyű használat
- Közösségi élmény
- A felhő miatt ritkán lagok
- Nem crossplatform a vásárlás