Alpha Polaris teszt

Főhősünk Rune Knudsen, egy norvég diák, aki a diplomamunkájához gyűjt információkat a jegesmedvékről. Így köt ki végül a grönlandi olajkutató állomáson, ahol nyomkövető nyakörveket kell raknia a macikra, és ellenőrizni az egészségi állapotukat. A szokásos rutint azonban megtöri egy izgalmasnak ígérkező esemény: Al, az expedíció vezetője egy hatalmas hasadékra bukkan a jégen, melynek mélyén nyers olaj csordogál. Ez azonban csak az egyik nagy fogás, ugyanis a szakadékba leereszkedve Al csontokat és egy szimbólumokkal teleírt bőrdarabot is talál, amik feltehetően több ezer évesek. A leletet visszaviszi a bázisra, de nem szentel neki különösebb figyelmet. Kis idő elteltével gyanús események kezdenek történni az állomáson. Először egy befogott jegesmedve szökik el a ketrecből, elromlik a rádió, a kutatócsoport tagjait furcsa rémálmok kezdik gyötörni, és olyan mértékű mágneses vihar van készülőben, ami csak több száz évente jellemző a sarkvidéken. Lehet, hogy mindez kapcsolatban áll egymással? A csontok, a rémálmok, a kísérteties sarki fény mind-mind valahogyan összefüggésben vannak? Ezt kell kiderítenünk a játék során.

Egy klasszikus point-and-click kalandjátékot láthatunk viszont a monitoron az Alpha Polaris telepítését követően. Illetve remélem, hogy másoknak könnyebb lesz ezt elérni, mint nekem, ugyanis nálam teljes képernyőn egyszerűen megtagadta a játék az elindulást. Ablak módra állítva pedig nem lehet kisebbre venni a felbontást (!), így eltartott egy darabig, mire a helyére ráncigáltam az ablakot olyan módon, hogy a képernyő alján el tudjam olvasni az információkat. Miután végre sikerült működésre kényszeríteni a programot, a második sokk az intro képében ért. Az rendben van, hogy retro a játék, meg hogy egy indie csapat első próbálkozása, de azért a mozi színvonala az tíz éve is gyengének számított volna. Műanyag emberkék mászkálnak elmosódott videókon, igencsak felejtős animációval ellátva. A készítők figyelmébe ajánlanám a 2002-es Syberia videóbetéteit.

Kiheverve a megrázkódtatásokat, belevethettem magam végre Rune kalandjaiba. Azzal már a játék legelején szembesülünk, hogy sokszor választásunk van, milyen stílusban kommunikáljunk a többi szereplővel (pl. barátságosak legyünk, vagy inkább elküldjük őket a fenébe). Ennek a történet szempontjából egyáltalán nincs szerepe, gondolom kicsit érdekesebbé akarták tenni vele a játékot (rá is fér). Rune szobájában indul a sztori, szépen bebarangolhatjuk a bázis környékét, így találkozunk a többi szereplővel. Al és Rune mellett itt van még Tully, az ír származású szerelő, aki megjátssza a keményfiút, de valójában egy nagy gyerek, valamint Nova, az eszkimó ősökkel rendelkező kutató, akibe Rune rövid úton bele is esik. Később megérkezik még az olajcég igazgatójának fia, Alistair (ő természetesen Nova exe és egy igazi arrogáns paraszt).

A játék kezelőfelülete abszolút a műfajra jellemző: a helyszínek bizonyos pontjaira rá tudunk kattintani, és különböző interakciókba lépni velük. Mindegyiket meg tudjuk vizsgálni jobb klikkel, némelyiket pedig egyéb módon is használni bal kattintással. Hasznos funkció, hogy a space lenyomásakor szürke kör jelenik meg minden használható objektumon, a kurzor pedig megváltozik aszerint, hogy az adott dolgot használni is lehet-e vagy csak nézegetni. Utóbbiakból egyébként indokolatlanul sok van: biztosan színesítésnek szánták, de engem baromira nem érdekeltek Rune eszmefuttatásai egy csomó olyan tárgyról, aminek nincs jelentősége a sztori szempontjából. A bal alsó sarokban főhősünk táskáját láthatjuk, ebbe gyűjtögeti a különböző tárgyakat, amik közül néhányat kombinálni is kell egymással, vagy csak simán a megfelelő helyen és időben használni őket. Itt van még a noteszunk is, ami hasznos információkat és újságkivágásokat tartalmaz, elég sok fejtörő megoldásához szükségeltetik a használata.

A többi szereplővel mindenféle párbeszédekbe bonyolódhatunk, bár ezek legtöbbször szintén csak hangulati elemként szolgálnak, még tippeket se nagyon kaphatunk belőlük. Sajnos a karakterek általában szófosásban szenvednek és fölöslegesen kifejtenek nekünk teljesen jelentéktelen dolgokat is, de aki gyorsan olvas, az átkattintgathatja a szövegeket, nem kell végighallgatni, amíg szép lassan elmondják a mondókájukat. A helyszínek közötti mozgás szintén felgyorsítható, dupla klikkre Rune nem futni kezd(úgy látszik, azt nem tanult meg), hanem egyszerűen odateleportál az ajtóhoz, ez elég bizarr, de legalább gyors. Ha tanácstalanok vagyunk, érdemes Rune-ra is rákattintani, ilyenkor a srác afféle monológként felsorolja, mit kéne a következőkben elvégezni.

A különböző cuccok használata és kombinálása mellett üde színfoltként jelenik meg az őskori jelek megfejtése. Összesen két újságcikket kapunk az eszkimók ősi kultúrájáról, az ezekben található jelekből és utalásokból kell kikövetkeztetni a játékban megtalálható jelek tartalmát. Mindezt nem csupán megadott lehetőségek közül kell kiválasztanunk, hanem begépelős módon kell megtippelnünk a megfejtést. Ez egyszerre nosztalgikus és újszerű megoldás, manapság nemigen találkozunk vele kalandjátékokban. A feladványok többsége egyébként logikus és megfejthető, egy-kettő volt csak, amit fárasztónak találtam.

A grafikáról már nyilatkoztam röviden, tényleg a 10 évvel ezelőtti átlagszínvonalat képviseli. A hátterek elmennek, a párbeszédek során a szereplők állóképei egész igényesek, pont ezért kiábrándító, hogy a portrén érzelmeket mutató, emberinek tűnő szereplő egy üres tekintetű viaszbaba képében lett leanimálva. Rune és a többi három dimenziós figura mozgása is megbicsaklik időnként, apróbb hibákat fedezhetünk fel benne. Az apróbb mozdulatokat sokszor egyáltalán nem dolgozták ki, csak odanyúlunk valamihez és pikk-pakk már el is végeztük amit szerettünk volna. Nagy kedvencem még, amikor Rune átsétál a konyhát elválasztó gyöngyfüggönyön: a fickó egyszerűen csak "átolvad" a falon, egészen sci-fis hatása van :D (ahogy a fentebb említett ajtóhoz teleportálásnak is). A zene gyakran csak háttérzaj (esetenként szó szerint is), egy része nagyon monoton, a finálé felé közeledve azonban már hozzátesz a nyomasztó légkörhöz. A szinkronhangokra szerintem nem lehet panasz, szerencsére nagyrészt mentesek a túlzott modorosságtól és egész egyedire sikeredtek.

Szóval nyomozunk, beszélgetünk, sötét titkokra bukkanunk és egyebek. A kérdés az, mindezt hogyan sikerült tálalni a készítőknek. A végeredmény eléggé felemás lett, a történet eleje nehézkesen indul, és a főhősnél unalmasabb karakterrel már régen találkoztam játékban. Azonban az egyre sötétebbé váló sztori a játék második felére már szórakoztató is tud lenni. Ha a gagyi grafikát figyelmen kívül hagyjuk (ami pár óra elteltével már egészen jól ment nekem, kivéve amikor újabb videókkal traktált a játék), akkor a klausztrofóbiás, paranoid hangulat egészen ránk telepszik. Az időnként igencsak amatőr megvalósítás mellett a játék rövidségét tudnám még kritizálni, hiszen 7-8 óra alatt túl leszünk az 5 napot felölelő történeten (aminek ráadásul eléggé felejtős és kiszámítható a befejezése), újrajátszás pedig a műfajból adódóan kizárható. A helyszínek kis száma szintén feltűnő - bár a bezártság érzésére rátesz még egy lapáttal - azért nem bántam volna ha bejárhatunk további területeket. A játékot mégis 20 euróért kínálják (bár ez csak hazánk csodás ÁFA rendszerének köszönhető, hiszen pl. az Egyesült Államokból 16 euróért már hozzájuthatunk), ami azért határeset egy ilyen budget játékért. Ha 8-10 éve jelenik meg a játék, akkor nagyon jó vételnek bizonyul, így szerintem a legtöbben másra költik a pénzüket. Elkötelezett horror- és kalandjáték rajongóknak tudom ajánlani.