Actraiser Renaissance teszt

Mai tesztünk alanya, az Actraiser Renaissance, azonban pontosan egy ilyen mű, ami meglepő, lévén, hogy Japán játékról van szó, melynek alapja a napvilágot a Nintendo égisze alatt látta meg, a klasszikus érában (NES, SNES). Ez azért furcsa, mert akkoriban a szóban forgó cég előszeretettel cenzúrázta a vallási tartalmakat a játékaiban.

A Renaissance az 1990-ben, Super Nintendo-ra megjelent ActRaiser "remaster"-elt verziója. És bizony, itt egy nagy hatalmú létezőt irányítunk, aki erejét bevetve segíti az embereket, megvédi őket a gonosztól és kezébe veszi kardját, ha egy olyan szörny teszi tiszteletét, melyet az egyszerű ember sosem tudna legyőzni. És miért csúszott ez a cím át anno a Nintendo cenzúráján? Ameddig nincs köze a fő témának semmiféle valós hitgyülekezethez, eszmék és szimbólumok terén, addig nincs ok radírozgatni.

Az akciódús 2D-s részek a klasszikus "beat-em-up" formulát követik.

A játék egy valós idejű stratégia, szerepjátékos elemekkel megspékelve. Felülnézetes város-menedzselős mókával van dolgunk, mely története lineáris, nem kell döntéseket hoznunk, csupán a küldetéseket végigcsinálnunk, és alkalomadtán kétdimenziós pályákat is kapunk teljesítésre. Rendkívül egyszerű a premissza, azonban nem olyan egyértelmű, mint amilyennek első pillantásra látszik.

Amikor épp nincs történetmesélés, akkor az épp pátyolgatott civilizáció területe fölött repkedünk egy angyallal. Ő avatárunkként szolgál, és mivel az emberek eléggé tehetetlenek, maguktól nem igazán csinálnak semmit, ezért eme angyal révén fogjuk megcselekedni, amit megkövetel a haza. Ez legtöbb esetben kimerül a lakók irányításában, a támadók visszaverésében és az isteni erőink manifesztálásában.

Hogyan is néz mindez ki gyakorlatban? A sztori nagyon sokszor megállás nélkül szalad előre és csak néha-néha kapunk lélegzetvételnyi időt, amikor szabadon bejárhatjuk híveink lakóhelyét. Mindig van egy főküldetés és potenciálisan több mellékfeladat, melyekre oda kell figyelnünk. Ezek teljesítése után hitpontokat, illetve a frakcióspecifikus hőshöz köthető tapasztalati tekercseket kapunk (hősökről majd később).

Az ilyen szereplőkkel könnyű azonosulnom. Hisz én is csupán egy törékeny, tökéletelen vadalma vagyok.

A hit igazából ugyanúgy XP, ám ez sokkal lassabban töltődik, mint a hősöké, ráadásul a szintlépés sem jár nagy dolgokkal; avatárunk erősebbé válik, bár nem számottevően. Ez majd később lesz fontos, egyelőre azonban nézzük, milyen akciók várnak ránk. Angyalunk segítségével ki tudjuk jelölni, hogy mely területeken végezzenek akciót az emberek. Ha üres mezőkről van szó, akkor utakat, házakat, farmokat, vagy műhelyeket építenek oda a lakók, ha pedig van az útban valami, akkor előbb el kell távolítanunk azt.

Ezt isteni erővel lehet megcselekedni. Például, ha erdőt akarunk letörölni, akkor villámmal kell odacsapnunk, de ha mondjuk mocsaras, lápos vidék akadályozza meg a nép kibontakozását, akkor erős napfénnyel fel tudjuk szárítani a területet. Az erők használata SP-be kerül, mely magától nem regenerálódik, repülő szörnyeket kell lelőnünk (erről bővebben ismételten lentebb), vagy italokat felkapnunk (farmok termelik) a visszatöltéshez.

A következő akciólehetőség az építkezés, mely révén erődöket, tornyokat és kapuházakat húzhatunk fel kijelölt helyekre. Ezek megfogják az ellenség által küldött szörnyek invázióját, azonban a népünk méretétől függ, mennyi ilyen típusú épületünk lehet maximum. Szert tehetünk cölöpfalakra is, melyekkel eltorlaszolhatjuk egy-egy horda útját, de ezek nem sebzik a lényeket, és csak időhúzásra jók. Szerencsére a legtöbb esetben, ez bőven elég.

Invázió közben is tudunk használni isteni erőket, melyek ilyenkor csak a rosszakra vannak hatással.

Ha már szörnyek, akkor lássuk a harcot. A sztori folyamán a főgonosz sokszor ránk uszít egy rakás csúnyaságot, kiket el kell pusztítanunk, mielőtt teljesítik a saját küldetéseiket. Céljuk legtöbb esetben a templomunk lerombolása, de az sem ritka, hogy az erődöket, vagy más épületeket kell megvédenünk a behatolókkal szemben. Fejleszteni is lehet az összes építményt, bár a civil tákolmányokat előbb villámmal le kell rombolni, míg a katonaiak korszerűsítése pedig nyersanyagba kerül.

Ezt a fizetőeszközt a műhelyeink termelik, a farmokhoz hasonlóan, melyek kaját vagy SP itókát dobnak ki magukból. Az étek angyalunk életét és az erődökét is visszatölti, így ezek felszedését érdemes jól időzíteni, ám nem lehet a végtelenségig húzni, mert egy idő után eltűnnek. Az angyal nem sérül az ilyen csaták folyamán, de nem is tud aktívan részt venni bennük: a hősök viszont már annál inkább.

Minden civilizációhoz, melyet segítünk felemelkedni, egy egyedi hős jár, kinek történetét a különféle küldetések során megismerhetjük. A csatákban ezek a hősök is részt vesznek. Az adott néphez tartozó emberke automatikusan jelen van, ám be tudunk idézni másokat is, kikkel már találkoztunk. Ezek az erős nők és férfiak aktívan tudják irtani a rondaságokat (feltéve, ha fegyverük megfelel a helyzetnek), azonban elég sérülés elszenvedése után elesnek.

A szörnyvermek rövid pályák, ahol egy színes miafenét kell lecsapnunk.

Ilyenkor várni kell kicsit, mire újra csatába tudnak szállni, a beidézett hősök pedig visszatérnek otthonukba, így újra be kell varázsolni őket a megfelelő mennyiségű energia elköltésével (ez a mérce minden egyes elhullott szörny után nő). A küldetések során bekövetkező csaták elveszítése "Game Over"-rel jár, de mindig újra lehet kezdeni az ütközetet, ha pedig nem érezzük eléggé fejlettnek a civilizációnkat, akkor nem kötelező belekezdeni a harcot elindító küldetésbe, hanem visszatérhetünk nyersanyagot gyűjtögetni, építgetni és fejleszteni.

Ám nincs teljesen nyugtunk így sem, ugyanis fosztogató csapatok bármikor betámadhatnak, bár ekkor nagyon kevés ellenség jön és csupán az épületeinket rongálják meg, elpusztítani teljesen nem tudnak. Cserébe viszont a már fent említett tapasztalati tekercsekből kaphatunk jónéhányat (ezek elhasználásával egy adott hőst lehet szintezni), miután visszavertük őket, úgyhogy már csak ezért is megéri kicsit megállni, mielőtt végigrohannánk a küldetéseken és beleszaladnánk egy látszólag lehetetlen kihívásba.

Vannak szörnyszülő mezők a nagyvilágban, melyek gyakorta kiköpnek magukból repkedő kreatúrákat. Ezeket le tudjuk nyilazni az angyallal, de cserébe ők is tudják sebezni a szárnyas avatárunkat, és akár ki is üthetik egy kis időre, ami nem egy jó dolog, ugyanis ezen szörnyek lakosokat ragadnak el, területeket gyújtanak fel és házakat rongálnak meg, ha hagyjuk őket elkanászodni.

A repkedő szörnyeket angyalunk nyilakkal tudja gyorsan hatástalanítani.

Ezekkel a mezőkkel nem lehet mit kezdeni, a történetmesélés során kerülnek majd bezárásra, amikor a nép úgy gondolja, hogy eljött erre az idő. Persze ez sem megy nekik maguktól, segítségünkre most is szükség van.

Mikor megtámadjuk ezeket a vermeket, akkor a játék átalakul 2D-s platform stílusúvá, ahol nekünk, az emberi formát öltött istennek, egy keltető gubót kell elpusztítanunk, ezzel megállítva az állandó repkedő vadmajmok termelődését az adott lyukból. Azonban nem csak ilyenkor vagyunk kénytelenek öldökölni, hanem mikor legelőször találkozunk egy néppel, illetve mikor a helyi főellenféllel küzdünk meg, akkor is egy klasszikus, ugrabugrálós pályán kell végighasítanunk.

A grafika hozza a SNES korabeli megjelenést, letisztítva, animés karakterportrékkal kiegészítve, a zene pedig fantasztikus. Egyedül a történettel van bajom, ami mesterkéltnek érződik, és semmi finomság nincs benne.

Szóval a dialógusok... furcsák... gyakran. De egy költő az biztos elveszett az íróban.

Mindent kereken kimondanak, a morális dilemmák egyértelmű megoldást kapnak, a szereplők, főleg a népet reprezentáló női és férfi karakterek, pedig rendkívül furcsa dialógusokkal vannak megáldva. Meseszerű a játék, igen, de talán túlságosan is, emiatt pedig nehéz volt komolyan venni.

Ám ez senkit se riasszon el; az Actraiser Renaissance egy nagyszerű alkotás. Kicsit a Tolkien-féle világra emlékeztet engem, annak ellenére, hogy sok közük nincs egymáshoz, de ez már szubjektív. Mondanom sem kell, hogy az eredeti játék rajongóinak kötelező darab, de azoknak is, akik kedvelik a klasszikus, Japános RPG-ket, némi stratégiával megfűszerezve.

Ja és a "Blockhouse"-t az erődök menüjében éritek el; csak ne felejtsetek el a "Z"-vel vagy "X"-szel váltogatni a fajták között, és akkor nem ragadtok be húsz percre, mint egy bizonyos makákó.