Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután rengeteg Diablo Immortal játékos hagyta ott a Blizzard legutóbbi RPG-jét a többség szerint lehúzós rendszer miatt, és a Diablo IV még elérhetetlen távolságban van, a franchise játékokra éhes rajongói most a Diablo 3 irányába fordultak. Hamarosan érkezik ugyanis a 27. (huszonhetedik!!!) évad a játékba, ami a PTR szervereken július 12-től lesz elérhető, és szemlátomást rengeteg frissítést hoz majd a játékba a 2.7.4-es update-tel, és nem csak tartalmilag, de játékmentben is lesznek változások, így izzanak a Diablo fórumok, ahol nagyon sokan jelzik, hogy visszatérnek a játékhoz. Igaz, az oroszoknak már választási lehetőségük sincs.
Az Angelic Crucibles segítségével mindegyik osztálynak három megszentelt hatalma lesz, amelyek közül választhat. Például a barbár egy forgószéllel behúzza és megtartja a közeli ellenségeket, vagy épp a kalapács minden irányba szét tud csapni egyszerre, és minden hetedik karakterre lesújt.
De az új szezon egyéb változásai között szerepel az a képesség is, hogy alapértelmezés szerint hozzáférjen a kaland módhoz minden fiókban anélkül, hogy először be kellene fejeznie a kampányt. A frissítések sora persze itt nem áll meg, bővebb információkkal a patch notes szolgál.
muki
3 éve, 6 hónapja és 1 heteNagyon nagy a lázongás a játék ellen, de azért ömlik be a milliárd folyamatosan. 😄
fighterlaci
3 éve, 6 hónapja és 1 heteHát legalább ahhoz nem kellenek csilliárdok. 😄
patrik94
3 éve, 6 hónapja és 1 hetePont leszarja a Blizzard, hogy éppen melyik játékukkal játszanak.
vape
3 éve, 6 hónapja és 1 heteNem hinném, Immortal a pénzgyár.