Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Alaposan belecsapott a Sony a filmes projektek gyártásába, amiről közvetlenül azt követően derült fény, hogy láthattuk a Gran Turismo mozi első kedvcsinálóját, hiszen a csapat néhány fejese rögtön bejelentette, hogy ez még csak a kezdet. A hírrel maga Sanford Panitch szolgált, aki a Sony Pictures elnökeként elmondta, hogy a vállalat háza táján jelenleg legalább 10 filmes projekt van születőben, melyek között nemcsak egészestés mozikat találhatunk, hanem vegyesen televíziós sorozatokat is.
Ezek közül néhányat már ismerünk is, így a The Last of Us, a Horizon Zero Dawn és a Twisted Metal sorozatok már ismertek, akárcsak az élőszereplős God of War, de Gran Turismo film mellett vélhetően jön már egy új Uncharted is, és a háttérben hasonló adaptáció készülhet a Days Gone-ból, a Ghost of Tsushimából és talán a Gravity Rush-ból, balamint a Jak and Daxter-ből is.
mobydick
3 éve, 1 hete és 14 órájaJézusom mennyi film lesz.
direktor
3 éve, 1 hete és 11 órájaJó sok, de tuti nem lesz mindegyik sikeres.
ronalddo
3 éve, 1 hete és 8 órájaAz igen, nagyon rákapcsoltak. 😮