Vigyél a Holdra filmkritika

A holdraszállás mint az emberiség egyik legnagyobb eddigi áttörése mindig is megmozgatta az emberek fantáziáját. Ráadásul a dolog napjainkban ismét bekerült a köztudatba, miután az űrkutatásban élen járó nemzetek újfent expedíciók garmadáját hajtják végre égi kísérőnk felszínére, a szintén tervben lévő emberes küldetésekről már nem is beszélve.

Az alkotók ennek ellenére elsősorban a nosztalgiára alapoztak - nem véletlen a film címe sem, ami a Frank Sinatra révén népszerűvé vált Fly Me to the Moon (szó szerint: Repíts a Holdra) című dalból származik, mely jóformán egybeforrt az 1960-as évek végén az USA által végrehajtott Apollo-küldetésekkel.

Az előzetes megtekintése után joggal merülhetett fel bennünk a kérdés: vajon volt-e bármilyen egyéb hátsó szándékuk, vagy legalábbis mondanivalójuk az alkotóknak a produkcióval, vagy csak egyszerűen egy szórakoztató romantikus film összehozása volt a céljuk? Kritikánk végére többek között erről is alkothat majd némi képet a kedves olvasó.

Kelly Jones (Scarlett Johansson) mindent el tud adni, akár saját magát is beleértve

A történet szerint 1969-ben járunk, amikor a NASA már javában készül arra, hogy a szovjeteket megelőzve embert juttasson holdunk felszínére az Apollo-11 űrhajó fedélzetén. A feladat azonban egyáltalán nem könnyű, és a csapatnak a szűkös erőforrásokkal is meg kell küzdenie a projekt felemás támogatottsága miatt: míg ugyanis sokan kiállnak az Apollo-program mellett, addig számos ellenzője is akad, aki szerint inkább másra kellene fordítani az adófizetők pénzét.

A NASA egyik igazgatója, a sokat tapasztalt Cole Davis (Tatum) azonban egész jól elboldogul mindaddig, míg a kormány a nyakára nem ülteti a hírhedt marketingguru Kelly Jonest (Johansson), hogy mindenáron tornázza fel a program népszerűségét. Bár a sármos férfi és a csinos nő gyakorlatilag az első pillanattól kezdve vonzódik egymáshoz, a rájuk bízott feladatokkal járó konfliktus egyáltalán nem könnyíti meg számukra az ismerkedést.

A helyzet ráadásul még bonyolultabbá válik, amikor az akaratos kormányügynök, Moe Berkus (Woody Harrelson) ragaszkodik hozzá, hogy vész esetére legyen egy "tartalék terv" a holdraszállás képeinek élő közvetítésére. És persze amikor már minden élesben megy, akkor üt be a legnagyobb gikszer...

Cole Davist (Channing Tatum) még mindig kísérti az Apollo-1 legénységének tragédiája

Annyi talán a fentiek alapján is sejthető, hogy a Vigyél a Holdra nem szimpla romantikus vígjáték, lévén a narratívában kitüntetett figyelem helyeződik magára a holdraszállás előkészületeire, illetve az azt kísérő felhajtásra. Természetesen a film jellegéből adódóan az alkotók nem törekedtek minden egyes részlet hitelességére, ugyanakkor arra nagyon is ügyeltek, hogy történelmi szempontból minden a helyén legyen, amennyire csak lehetséges.

Ennek érdekében egyrészt maximálisan odafigyeltek a díszletek, kellékek, ruhák és egyebek élethűségére, másrészt a sztori történéseinek és a valós eseményeknek a zökkenőmentes összeillesztésére. E téren pedig nem kevés érdem illeti őket a korabeli felvételek és a forgatáson felvett képek intelligens és hatásos vegyítése kapcsán.

Mint ismert, az Apollo-programot igencsak beárnyékolta az Apollo-1 katasztrófája, amikor egy, még a kilövőálláson végrehajtott teszt során végzetes hiba lépett fel, és három űrhajós halálra égett a zárt kabinban. Az alkotók ezt a tragikus eseményt is beleszőtték a cselekménybe, amennyiben az akkor szintén jelen lévő Cole azóta is emészti magát a történtek miatt.

Az irányítóban mindenki tűkön ülve (és állva) figyeli a kritikus mozzanatokat

Persze mivel vígjátékról van szó, az akkori viszonyok kifigurázása éppen úgy terítékre került, mint az események történeti bemutatása. Ily módon a NASA-nál tapasztalható körülmények - nyilván kissé sarkított - ábrázolása mellett visszatérő humorforrásként szolgál a politikai háttér abszurditása is, az űrversenytől kezdve az amerikai közvélemény és a politikusok meggyőzéséig.

Szerencsére egy-két esetlenebb próbálkozást leszámítva általában sikerült megtalálni a kellő egyensúlyt a hősök előtti tisztelgés és a komédiázás között. Ugyanakkor mivel a Vigyél a Holdra alapvetően egy romantikus vígjáték, természetesen legalább akkora szerep jutott a két főszereplő közötti könnyed kacérkodásnak és csipkelődésnek.

A film nem kis részben azért működik, mert Johansson és Tatum között nagyon is megvan a kellő kémia - egy-egy jelenetben szinte olyan benyomást keltenek, mintha felforrósodott volna körülöttük a levegő. A szerelmi szál szerencsére nem lett túl nyálas, és a testi és direkt szexuális utalgatások helyett itt is az intellektuális humor dominál, mint általában véve a produkció egészében.

A nagy felhajtás közepette nem is olyan könnyű romantikusnak lenni

Összességében tehát egy igen jól eltalált, kellemes elegyét kapjuk a romantikus komédiának és a politikai-történelmi szatírának, s bár a narratíva kacérkodik valamelyest az összeesküvés-elméletekkel, túlságosan nem nyújt táptalajt azok számára. Mindez tökéletesen alkalmas arra, hogy az űrkutatás és a régi vágású komédiák kedvelőit elszórakoztassa bő két óra erejéig, amit alighanem az alkotók is elsődleges céljuknak tekintettek.

A produkció ugyanakkor nem mellőzi a komolyságot sem, és ha van bármiféle tanulsága, amit leszűrhetünk, az nem más, mint hogy az őszinteség és az egyenesség mindig fontosabb kell legyen a látszat fenntartásánál.

Tény, hogy a Vigyél a Holdra nem mentes a hollywoodi közhelyektől, illetve a romkomok szokásos fordulataitól sem, tehát nem ez lesz az a mozi, ami elhozza a várva várt megújulást az álomgyár számára. De ha már kockáztatni nem nagyon mernek, akkor legalább a régi, jól bevált sémákat alkalmazzák sikerrel, minek eredménye ezúttal kifejezetten üde színfoltot képez a mostani lapos és unalmas felhozatalban.

Vigyél a Holdra előzetes