Vészjelzés filmkritika

Fiatal kora ellenére Kravitznek azért akadt annyi bölcsessége, hogy nem akart rögtön minden feladatot a saját nyakába akasztani, így nem volt rest igénybe venni mások hozzájárulását. Így a forgatókönyvírásban kapott némi segítséget E.T. Feigenbaumtól (akinek elvileg semmi köze sincs a földönkívülihez), s mivel tudta, hogy a főszerep eljátszása a direktori munka mellett még nagyobb falat lenne, azt egy másik fiatal és egyre felkapottabb fekete színésznőre, Naomi Ackie-re (Skywalker kora, I Wanna Dance With Somebody) bízta.

Rajta kívül leszerződtette még az igencsak dekoratív és szintén tehetséges latin-amerikai Adria Arjona-t is, aki az Andor c. széria révén részben szintén a Star Warsnak köszönheti újkeletű hírnevét, de a közelmúltban a Netflixen is láthattuk a szép sikert futott A bérgyilkos, aki nem is volt c. filmben. Channing Tatum - akit aligha kell részletesen bemutatni - csatlakozásával pedig mondhatjuk, hogy a "girl power"-rel szemben a szükséges "man power" is rendelkezésre állt.

Bőven megvolt tehát a potenciál egy jó mozihoz - de vajon sikerült-e elsőre Zoe Kravitznek az, ami sokaknak egy egész karrier során sem jön össze?

Üdv a paradicsomban!

Frida (Ackie) és barátnője, Jess (Alia Shawkat) pincérnőként dolgozik egy menő alapítványnál, annak sármos alapítóját, Slater Kinget (Tatum) azonban jobbára csupán távolról mustrálhatja. Egy céges partin azonban váratlanul közel kerül a férfihoz, aki mindkettejüket meghívja lazulni saját kis szigetére, olyan luxuskörülmények közé, aminek a hasonló gazdagságot korábban csak hallomásból ismerő lány nem tud ellenállni.

Egy ideig minden csodálatosan alakul, a mintegy tucatnyi nő és férfi naphosszat csak strandol, eszik, iszik, füvezik, cseveg és szórakozik. Frida számára legfeljebb a Slater kegyeiért vele rivalizáló, elkényeztetett nőszemélynek tűnő Sarah (Arjona) bosszantó kissé, egészen addig, amíg nem kezd furcsa dolgokat tapasztalni maga körül. Azonban hamarosan rá kell jönnie, hogy távolról sem minden az, aminek látszik.

Ami pedig eleinte csak szokatlan és gyanús, az később egyenesen hátborzongatóvá válik. S bár a szigetről látszólag nincs kiút, Fridának mégis fel kell vennie a kesztyűt, ha nem akarja teljesen elveszíteni az irányítást a vele történtek fölött...

Frida (Naomi Ackie) először szinte el sem hiszi, ami vele történik, hogy azután valami másért ne tudja elhinni

A Vészjelzés egy meglehetősen lassan csordogáló cselekménnyel bíró alkotás, mindez azonban alapvetően jót tesz a szereplők és viszonyaik bemutatásának, illetve a feszültség fokozatos növelésének. Nézőként az ember időről időre találkozhat olyan szituációkkal, amelyeknek már a saját életében is részese lehetett, és adott esetben számára is dilemmát okozhatott annak megfelelő kezelése, ami a másokkal szembeni viselkedést, vagy akár a saját magával szembeni önkritikát, kétségeket és vágyakat illeti.

A szigeten rendezett, egyre hosszabbra nyúló buli azonban jó ideig civilizált marad, mígnem a résztvevők kezdik elveszíteni a kapcsolatukat a realitással, és többé már azt sem tudják, milyen nap van. Mivel lényegében végig Frida szemén keresztül látjuk az eseményeket, leginkább vele tudunk azonosulni is, és onnantól kezdve, hogy a barátnője nyom nélkül eltűnik, és látszólag senki sem emlékszik rá, tényleg kezd eléggé hátborzongatóvá válni a helyzet. Noha addig a lány által érzett bizonytalanságot nagyban képes volt ellensúlyozni Slater sármja és meggyőzően barátságos viselkedése, illetve a buli jó hangulata, amikor rájön, hogy valami nem stimmel, onnantól szinte tapinthatóvá válik a feszültség.

Slater King (Channing Tatum) felettébb figyelmes és kellemes társaságnak tűnik

S mivel nézőként teljességgel Frida helyzetével azonosulhatunk, akár férfiként is igazán át tudjuk érezni, hogy a nők az életben gyakran mennyire ki vannak szolgáltatva a férfiaknak, különösen akkor, ha még színesbőrűek is. A látottak időnként túlmutatnak a pszichológiai thriller keretein, és inkább horrorisztikusnak tűnhetnek, különösen női szemmel. Kravitz minderre talán kissé hatásvadász módon, ámde jó érzékkel rá is erősít a különféle hanghatásokkal és azok időzítésével, amelyeknek szintén fontos szerep jut a narratívában.

A Vészjelzés összességében pedig kiválóan érzékelteti, milyen aljasságokra képesek az emberek, akár úgy is, hogy látszólag ártalmatlan köntösbe burkolják azt. Ám miközben afféle pszichológiai tanulmányként funkcionál és a mondanivaló akár erőteljes társadalomkritikaként is értelmezhető, úgyszintén igen komoly gondolatokat fogalmaz meg az identitásról, az emberek közömbösségéről és a beletörődésről. Ami pedig mindezt emészthetővé és alapvetően szórakoztatóvá teszi, az a sötét és ironikus humor, mely éppen csak akkor oldja valamelyest a feszültséget, amikor szükség van rá.

Frida és Sarah (Adria Arjona) egymásra licitál a bulizásban

A film ezzel együtt leginkább attól jó, hogy szinte végig életszagú, aminek mondjuk nem tesz feltétlenül jót, hogy a befejezés meglehetősen hollywoodiasra sikeredett, és Kravitz mondhatni kicsit talán túltolta a "girl power"-t. Persze ha úgy vesszük, tipikusan olyan sztorival van dolgunk, amit manapság zabálni szoktak a kritikusok, akik hasonló produkcióknál még a kevésbé reális húzásokat is hajlamosak elnézni.

Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a feminista felhangú mozik közül a Vészjelzés még bőven a kevésbé tolakodó vagy irritáló alkotások közé tartozik, és hibái ellenére első filmnek, illetve első rendezésnek ez egy nagyon is meggyőző produkció. Lehet, hogy itt nálunk a Game Channel olvasói körében nem ez lesz az év mozija, de akit a sztori alapján vagy mint thriller érdekel a téma, az akár tehet is vele egy próbát.

Vészjelzés előzetes