Venom filmkritika

A Pókember és társai, noha Marvel-féle képregényhősök, a megjelentetési jogokat tekintve nem a Disney-hez, hanem a Sony Pictures-höz tartoznak, mely stúdió fejesei viszont szintén szeretnék meglovagolni a szuperhősfilmek mostanság igencsak népszerű és jövedelmező szériáját. A tervek szerint ez az első film a Sony saját moziverzumában, amely viszont elvileg nem a Pókember: Hazatérés világában játszódik, mivel az a Marvellel való közös produkciókhoz hasonlóan a Bosszúállók játszóterét képezi. Kicsit sem bonyolult, igaz?

A 2018-as Venom tehát alapvetően egy eredettörténet, mely azt kívánja bemutatni, hogyan vált az újságíróként ténykedő, viszonylag hétköznapi Eddie Brock (Tom Hardy) Venommá, illetve lényegében annak gazdatestévé, hogy azután egymás elválaszthatatlan részeiként éljék tovább az életüket.

A bevezetésből megtudjuk, hogy Eddie sikeres oknyomozó riporterként kereste kenyerét, mígnem összetűzésbe nem keveredik a milliárdos befektetővel és innovátorral, Carlton Drake-kel (Riz Ahmed). Az ambiciózus, ám morális szempontok miatt keveset aggódó fickó ugyanis szeret istent játszani, és az általa vezetett Élet Alapítvány illegális, mondhatni embertelen kísérleteket végez a tudomány és a haladás szent nevében.

Alapvetően Venom és a hozzá hasonló, veszélyes szimbióták bolygónkra kerülése és elszabadulása is nekik köszönhető, amit egyedül Eddie lehet képes megállítani - már ha a testébe költözött, saját akarattal és dumával bíró valami engedi. Miután azonban állását, lakását, valamint csinos és intelligens barátnőjét, Anne-t (Michelle Williams) is elveszíti, emberünknek nincs túlságosan sok kedve hősködni...

Hihetetlen, de nem Venom áll Anne (Michelle Williams) és Eddie (Tom Hardy) közé

A Venom tehát nem egy szokványos szuperhősfilm, amennyiben főhőse lényegében egy antihős, akár Eddie-t, akár a levakarhatatlan Venomot nézzük. A főszereplő vívódása két énje között szolgáltatja az alapvető konfliktust, ami egyáltalán nem rossz alapanyag egy jó sztorihoz - a kérdés csupán az, vajon sikerült-e az alkotóknak megfelelő mélységgel elmesélni a történetet, vagy az egész alapkoncepció nem más, mint parasztvakítás?

A narratíva tulajdonképpen három részből tevődik össze: az egyik a lélektani dráma, amit Eddie kénytelen átélni; a másik a horror, amit az idegen szimbióta jelenléte okoz; a harmadik pedig a humor, ami abból származik, hogy a két alterego, mely egyszerre van jelen ugyanabban a testben, folyamatosan viaskodik és perlekedik egymással. Míg a film elején az első dominál, később a másik kettő kerül előtérbe - a baj csak az, hogy nincs igazán átmenet és összhang közöttük.

A pisztolyos fickó itt még nem sejti, kivel van dolga

Ez annak tudatában elég meglepő, hogy a filmet ugyanaz a Ruben Fleischer rendezte, aki korábban a Zombieland-et is elkészítette, ami pedig az egyik legjobb és legsikeresebb horror-vígjátékká nőtte ki magát. A "humor horror" műfajában viszont éppen a kellő egyensúly megtalálása a legfontosabb, ami a Venom második felében legfeljebb azon az áron sikerült hellyel-közzel, hogy a direktor és alkotógárdája közben sok más egyéb szempontot elhanyagolt.

Pedig a kezdés felettébb ígéretes: Fleischer magabiztos kézzel építi fel mind a feszültséget, mind az egója miatt váratlanul zsákutcába jutott Eddie karakterét. Annak ellenére, hogy maga a sztori nem erősebb az átlag képregény-történeteknél, a főszereplő és a megfontoltan haladó, mégis feszes narratíva simán elviszi a cselekményt.

A tetkós csóka itt már látja, ki kapta el, mégsem hisz a szemének

A gondok később kezdődnek, amikor Venom kezdi átvenni a hatalmat Eddie teste felett. A rendezés innentől kapkodóvá válik, a feszültség helyett a "két gazda egy testben" konfliktusból adódó gegek és poénok kerülnek előtérbe. A jellemábrázolás azonban elnagyolttá válik, a szereplők motivációi ellentmondásosak, a fordulatok kidolgozatlanok és néha a levegőben lógnak, a cselekmény pedig kaotikus és összecsapott benyomást kelt.

A filmben a jó és a rossz közötti határok is igencsak összemosódnak, ami részben nyilván a karakter természetéből adódik. Ugyanakkor az antagonista szerepét betöltő, egyébként meglehetősen egydimenziós Drake, legalább tudja, hogy mit akar, Eddie/Venom-mal ellentétben, akinek viszont mindkét "fele" szinte percenként meggondolja magát.

Carlton Drake (Riz Ahmed) maximális együttműködést vár el beosztottjaitól

Végül egyébként a horror faktor sem lett túl hangúlyos, lévén a film a felnőtteknek való R besorolás helyett csak PG-13-at kapott, mivel a stúdió aggódott a lehetséges folytatások és más karakterekkel (lásd Pókember) való, potenciális jövőbeni történetek miatt. Így ami marad, az a kellőképpen feszült és ígéretes első háromnegyed óra, illetve az azután következő frekventált poénkodás, ami hol betalál, hol nem.

Fleischer, bár alapvetően újfent szórakoztató alkotást tett le az asztalra, kultikus zombiparódiája innovatív sikerét nem tudta megismételni. A Venom ennek ellenére kellemes kikapcsolódást nyújt szűk két órára, ám míg az eleje egy igazi film tulajdonságaival bír, addig a történet második fele inkább hasonlít egy képkockák montázsából álló képregényre. Hogy azután erre mennyiben lehet majd egy egész mozis franchise-t felépíteni, az még elválik...

Venom előzetes