Renfield filmkritika

Tény, hogy Taika Waititi 2014-ben már produkált valami hasonlót Hétköznapi vámpírok című agymenésében. Jelen kritikánk tárgya azonban nem csupán a hagyományokkal szakító alapötletnek köszönhetően tűnt ígéretesnek, hanem a szereposztás miatt is.

A Renfieldet életre keltő Nicholas Hoult immár visszatérő szereplője a különféle horrorfilmeknek, legyenek azok akár komolyak, akár komolytalanabbak. Mindez aligha véletlen, hiszen valamilyen oknál fogva remekül állnak neki az ilyen figurák, és képes azok mindkét oldalát hitelesen megragadni.

S bár Nicolas Cage-et mostanában ritkán láthattuk igazán hálás szerepben, itt most abszolút kiélhette magát a fennhéjázóan véreskezű Drakula bőrében, ahogyan azt már az előzetes alapján is sejthettük. A komikus Awkwafina szintén testhezálló szerepet kapott, amennyiben egy hozzá hasonló beállítottságú színész mindig jól jön egy efféle képtelen helyzet lereagálásához.

A terápiás csoportvezető Mark (Brandon Scott Jones) gyanútlanul igyekszik segíteni Renfieldnek (Nicholas Hoult)

A történet szerint a halhatatlan Drakula gróf (Cage) és Renfield (Hoult) évszázadok óta járja a világot, egyik helyről a másikra költözve, mielőtt valahol túl forróvá válna számukra a talaj. Persze amikor az emberek sorozatban tűnnek el egymás után, nem sokan gyanakodnának arra, hogy egy vámpír szolgája hajtja fel az ártatlanokat ura étvágyának csillapítására - ugyanakkor "hőseink" ezt nyilván nem is szeretnék megvárni.

Renfieldet azonban egyre inkább kínozza, hogy nem élhet normális életet, ezért csatlakozik egy terápiás csoporthoz. A dolgok viszont nem úgy alakulnak, ahogyan tervezte, és végül azon kapja magát, hogy feláldozás helyett megmenti egy csapat ártatlan ember életét.

Drakula hamarosan tudomást szerez szolgája renitens viselkedéséről, és esze ágában sincs annyiban hagyni azt. Renfield csupán egyvalakire számíthat: a dolgát lelkiismeretesen végző rendőrnőre, Rebeccára (Awkwafina), aki még a maffiával is kész szembeszállni, ha a helyzet úgy hozza.

Rebecca Quincy rendőrnőt (Awkwafina) nem kell félteni - hacsak nem a túlzott szókimondás miatt

Habár a filmben elsősorban a gyötrődő Renfield szemszögéből követjük végig az eseményeket, valójában Awkwafina karaktere testesíti meg a rendszer igazságtalansága ellen minden körülmények között fellépő, hétköznapi hőst. Miután apja a bűnözők áldozatává vált, Rebecca és testvére a törvény szolgálatába állva száll síkra az igazság és az ártatlanok védelmében.

A figura humora nagyrészt éppen abban nyilvánul meg, hogy még akkor is képes lazán elküldeni másokat a francba, ha látszólag mindenki, még rendőr kollégái is ellene vannak. Renfield helyzete ugyanakkor azért vicces, mert bár urától kapott furcsa képességei és hatalma révén szinte bármit megtehet (és időnként meg is tesz), ő sokkal inkább arra vágyik, hogy a hétköznapi, esendő emberek problémáiban osztozhasson.

Az elcsattanó pofonok az erőszak enyhe megnyilvánulásai közé tartoznak a filmben

Az egész körítés természetesen mit sem érne a háttérben mindig fenyegetően tornyosuló vámpír viccesen hátborzogató jelenléte nélkül. Különösen hálás szerep volt ez Nicolas Cage számára, aki saját bevallása szerint mindig is nagy Drakula-rajongó volt, és a karakter eljátszása előtt tanulmányozta a grófot korábban életre keltő, klasszikus színészek (Lugosi Béla, Frank Langella és Gary Oldman) alakításait.

S bár tény, hogy alakítása némileg eltúlzott és karikatúrába hajló, egy kicsit talán még Leslie Nielsen-t is megidézve (lásd Drakula halott és élvezi), összességében azt kell mondjam, a produkció céljai szempontjából éppen megfelel. Igaz ugyan, hogy horrorfilmről lévén szó a vér is fröcsög rendesen, a groteszk naturalizmus és az ahhoz kapcsolódó fekete humor szerves részét képezi az alkotásnak.

Mint láthattuk azonban, a Renfield több egyszerű vígjátéknál, mivel bőven hordoz magában mondanivalót. Olyannyira, hogy időnként szinte kiszól a nézőhöz, hogy az ne hagyja, hogy mások elnyomják, hatalmat gyakorolva felette.

Drakula gróf (Nicolas Cage) előszeretettel manipulálja áldozatait és szövetségeseit egyaránt

E kettősség néha talán azt az érzést keltheti bennünk, hogy a produkció nem igazán tudja eldönteni, mi akar lenni pontosan. Viszont szerencsére a hangvétel terén nagyjából sikerült megtalálni a kellő egyensúlyt a vígjáték és a dráma között - ilyen szempontból akár azt is mondhatjuk, hogy a "horror-dramedy" műfajának ritka képviselőjével van dolgunk, már ha egyáltalán létezik effajta besorolás.

A rendező az a Chris McKay, akivel nemrég a Dungeon & Dragons mozifilm írójaként találkozhattunk, ám már direktorként is rendelkezett előzetes tapasztalattal, többek között a Lego Batman: A film kapcsán. Azt nem állítanám, hogy ez esetben tökéletes munkát végzett, hiszen a Renfield egyáltalán nem mentes a sablonoktól, sem az elcsépelt frázisok puffogtatásától.

Összességében viszont azt kell mondjam, a film nagyon is üdítő színfoltot képez az aktuális, meglehetősen egyhangú és unalmas mozis felhozatalban. Miután a Universal stúdió a 2017-es Múmia bukása után végül letett egy saját horror-univerzum létrehozásáról, szabad utat kapott az egyedi ötletek megvalósítása. Hiába, a franchise-építés sem mindig kifizetődő, ha gátat szab a kreativitás szárnyalásának...

Renfield előzetes