Rémálmok sikátora filmkritika

A Rémálmok sikátora egy könyvadaptáció, melynek William Lindsay Gresham hasonló című regénye szolgált alapjául. Annak ellenére azonban, hogy ez már a második változat - az elsőt Sarlatán címmel mutatták be még 1947-ben, egy évvel a regény megjelenése után - a rendező mindvégig a könyvben leírtak saját elképzelései szerinti ábrázolására törekedett.

Habár nem szerepel benne semmi természetfeletti, az anyag remekül illik del Toro (Pokolfajzat, A faun labirintusa, Tűzgyűrű, A víz érintése) munkásságához, aki mindig is vonzódott az okkult világához és a szörnyekhez.

Ez esetben a szörnyek alatt nem annyira fizikailag, illetve felépítésükben az embertől nagyban különböző, félelmetes vagy ijesztő külsejű lényekről van szó - bár némi ízelítőt azért kapunk belőlük is -, hanem azokról a szörnyűségekről, amelyekre mi, emberek képesek vagyunk. A Rémálmok sikátora ennek megfelelően főként pszichológiai thrillerként funkcionál.

Clem (Willem Dafoe) bevezeti Stant (Bradley Cooper) a cirkuszi szörnyek világába

A cselekmény az 1940-es évek elején játszódik, és Stanton Carlisle (Bradley Cooper), egy jóképű és karizmatikus, ám kétes múltú férfi felemelkedését és bukását tárja elénk. Miután hősünk mindent maga mögött hagy, elszegődik egy vándorcirkuszhoz, ahol munkát és támogatókat talál.

Zeena (Toni Collette) és Pete Krumbein (David Strathairn) a bizalmukba fogadják Stant, és beavatják az illuzionista trükkök tudományába. A férfi azonban egyre ambiciózusabbá válik, és egy idő után úgy dönt, inkább a saját szakállára kezd dolgozni. Ennek érdekében a cirkusznál megismert szerelme, a fiatal Molly (Rooney Mara) oldalán New Yorkba költözik, ahol a lány közreműködésével sikeres mentalista válik belőle.

Stan viszont még többet akar, és amikor a város gazdag és hatalmas polgárait sodorja az útjába az élet, elhatározza, hogy szellemidézős trükkjei révén megkopasztja őket. Ehhez titkos szövetséget köt a magabiztos és számító pszichológussal, Dr. Lilith Ritterrel (Cate Blanchett). Mint azonban kiderül, a nő legalább annyira jó az emberek manipulálásában, mint hősünk...

Zeena (Toni Collette) a szemfényvesztés szakértője, de a szellemidézést már nem gyakorolja

A Rémálmok sikátora azon ritka mozik közé tartozik, amelyben a protagonista és az antagonista (vagyis a főhős és a főgonosz) személye lényegében megegyezik, annak ellenére, hogy rajta kívül is szép számmal akadnak kétes figurák a történetben.

Noha Stan korántsem rendelkezik feddhetetlen múlttal, megadatik számára a lehetőség, hogy tiszta lapot nyisson az életében. Ő mégis igyekszik a könnyebb utat választani, és nem elégszik meg azzal, hogy átlagos illuzionistaként boldog legyen választottja mellett.

Míg a filmben az egyszerű és jóindulatú Molly képviseli a pozitív befolyást, Dr. Ritter egyértelműen a gátlástalan csábító szerepében tetszeleg. Végső soron azonban magának Stantonnak kell meghoznia a saját döntéseit, melyek végül lassan, de biztosan elvezetnek a bukásához.

Stan tudja, mivel csavarhatja el a fiatal Molly (Rooney Mara) fejét

A férfi a szemfényvesztés minden eszközének bevetésével használja ki az emberek érzéseit, vágyait, hiszékenységét és függőségeit. Azonban ahogy arra mentora, Pete is figyelmezteti, a "szellemidézés" műfaja egyáltalán nem egyszerű, és az embernek előbb-utóbb meg kell fizetnie az árát.

Ennek következtében a határokat nem ismerő Stanton egyre mélyebbre süllyed a "sötét oldalon", és még az alkoholra is rászokik, melyet korábban élből elutasított. S bár (anti)hősünk minden lehetséges bűnt elkövet, amit az istenhívők elítélnek, végül mégsem ez okozza a vesztét, hanem hogy képtelen felismerni: a túlzott kockázatvállalás könnyen pofára eséshez vezethet.

A mentalista szemtelenül kifürkészi mások gondolatait

A Rémálmok sikátora tehát valóban klasszikus bukástörténet - ebből a szempontból pedig teljesen mindegy, hogy a múlt század közepén, napjainkban vagy mondjuk az ókorban játszódik. Ezzel együtt a tény, hogy a film kissé bizarr, mégis reálisnak ható és hangulatos betekintést nyújt a mentalisták és a régi cirkuszi mutatványosok naturalisztikus világába, még inkább erősíti a háttérben futó párhuzamot az "emberi szörnyek" és a főhős között.

Del Toro újfent jó érzékkel keveri a humort és a drámát - azt viszont látnunk kell, hogy a történet jellegéből adódóan az utóbbi, illetve a krimi vonal került túlsúlyba. A feszültség ugyanakkor inkább csak a befejezéshez közeledve növekszik jól érezhetően, a hangsúly sokkal inkább a narratíva által ébreszteni kívánt gondolatokra és érzésekre helyeződik.

Dr. Lilith Ritter (Cate Blanchett) sem megy a szomszédba egy kis manipulatív vonzerőért

Mivel a játékidő igencsak hosszúra nyúlt, ennek következtében bizonyos mértékben a cselekmény is vontatott érzést kelt. S bár tény, hogy a történetvezetés nem a leggördülékenyebb, a végső csattanó miatt szerintem megéri türelmesen kivárni a film végét.

Annak pedig, aki inkább könnyed kikapcsolódásra vágyik, csak azt tudom ajánlani, várja meg, illetve olvassa el a Moonfall c. Roland Emmerich moziról szóló kritikánkat.

Rémálmok sikátora előzetes