Mufasa: Az oroszlánkirály filmkritika

Mint a történetből kiderül, Mufasa kezdetben egy távoli vidéken élt a szüleivel, mielőtt egy áradás elsodorta egy számára ismeretlen környékre, ahonnan nem talált haza. Szerencséjére azonban befogadja őt a jólelkű nőstény, Eshe, kinek fiával, Takával hamarosan szinte testvérekké válnak.

S bár Mufasa annak ellenére boldog, hogy a falka vezére, Obasi továbbra sem nézi jól szemmel kívülállók befogadását, az idill néhány év múlva szomorú véget ér. Ekkor ugyanis a megtermett Kiros és fehér oroszlánokból álló, valóban kívülállókként vándorló opportunista falkája támad rájuk, és üldözőbe veszi Mufasa és Taka menekülő párosát.

A két fogadott testvér elhatározza, hogy kereket old, és egy távoli földön telepszik le, melyet a szájhagyomány afféle édenkertként aposztrofál. Miután azonban csatlakozik hozzájuk a szintén fiatal nőstény, Sarabi, a dolgok bonyolultabbá válnak. Ráadásul Kiros és társai láthatóan akár a világ végéig is készek követni őket...

Bár a véletlen sodorta egymás mellé őket, Taka és Mufasa kölyökkorukban nagyon összenőttek

Habár a stúdió és mások előszeretettel hangoztatják, hogy a 2019-es remake és jelen folytatás-előzmény esetében élőszereplős változatról van szó - amiből kisebb vita is kialakult már a világhálón -, az igazság az, hogy hagyományos értelemben nem beszélhetünk sem élőszereplős, sem animációs alkotásról. Az efféle produkciókat ugyanis hivatalosan élőszereplős stílusban készült, fotorealisztikusan CG-animált filmeknek titulálják, ami alapvetően megkülönbözteti őket mind a klasszikusan, emberek által animált, mind a hús-vér színészek által eljátszott karaktereket felvonultató filmektől.

Tény, hogy ahogyan fejlődik a számítógépes animáció, úgy lesznek a hasonló filmek is egyre élethűbbek. Habár a Mufasa esetében a környezet már majdnem fotorealisztikus, és az állatok kinézete is egész meggyőző, az utóbbiak animálása során még mindig van hova fejlődni. (Ki tudja, talán az MI majd ezt is megoldja előbb-utóbb.) Számomra mondjuk az éneklő oroszlánok ebben a megvalósításban sokkal furábban hatnak, mint a hagyományos technikával készült rajzfilmben, de lehet, hogy a nézők többsége kevésbé fog fennakadni ilyen banális problémákon.

Bár kissé ködös, valójában mit is akar, annyi biztos, hogy Kiros és fehér oroszlánokból álló falkája nem viccel

Arról természetesen gondoskodtak az alkotók, hogy az állatok - a jó oldalon állók legalábbis - nagyon bájosak és aranyosak, illetve emberszerűek legyenek (még ha főbb állati jellegzetességeiket meg is őrizték). Mindazonáltal az is biztos, hogy a gyerkőcök nem ebből a filmből fogják megtanulni a vadállatok valós viselkedését, arra inkább való a National Geographic.

Persze egy ilyen produkciótól nem is vártunk semmi hasonlót, ezért az egymást támogató növényevők és ragadozók látványán fenn sem akadunk. Ennek ellenére - főleg mivel családi filmről van szó - az nem ártott volna, ha az aranyos állatok mellé kapunk egy gördülékeny és letisztult narratívát. Ezzel szemben a helyzet sajnos az, hogy a cselekmény meglehetősen túlbonyolított, így a kisebbek valószínűleg kénytelenek lesznek beérni a cuki beszélő és éneklő állatokkal.

Maga az üzenet a kölcsönös függőségről, a toleranciáról és az összefogásról szép és fontos is - nagy kár, hogy az emberek világában általában még mindig nem így működnek a dolgok. Ahogyan Mufasa történetét Rafiki meséli Simba még kölyök lányának, Kiarának, az egymást követő generációk szerepe és felelőssége is előtérbe kerül valamelyest, amit viszont folyamatosan megszakít Pumbaa és Timon random ökörködése.

Akár kérte, akár nem, Rafiki révén végre Kiara is megismerheti az oroszlánok királyának eredettörténetét

A stúdió valószínűleg nem véletlenül bízta a rendezést az eddig független filmjeiről ismert, a Holdfénnyel 2017-ben Oscart nyert Barry Jenkinsre, aki láthatóan tényleg igyekezett mély mondanivalót plántálni a narratívába, ám ez csupán hellyel-közzel sikerült neki. Ami viszont a szórakoztatás és a komolyabb hangvétel, illetve a könnyed zenei betétek és az élet gyakran elég kemény történései közötti egyensúlyt illeti, azt nem mindig sikerült megtalálnia.

A látvány persze többnyire magáért beszél, és a gyerekek java része számára az aranyos szereplőkkel, a vicces és az igen magas minőséget képviselő zenés jelenetekkel ez akár elegendőnek is bizonyulhat. Habár összességében erősen megkérdőjelezhető, mennyire volt szükségünk az Oroszlánkirály ilyetén folytatására, azért egy családi filmnek összességében elmegy a Mufasa.

Ha mást nem, kritikai szempontból legalább annyi pozitívumot felfedezhetünk benne, hogy ezúttal legalább nem egy már elmesélt történet új formában megvalósított remake-jét készítette el a Disney, hanem egy ahhoz kapcsolódó, mégis más és önálló történetet. A film elején kellő érzékkel elhelyezett megemlékezés a nemrég elhunyt James Earl Jonesról, Mufasa korábbi hangjáról pedig méltó tisztelgés a legendás színész előtt.

Mufasa: Az oroszlánkirály előzetes