A film alapötlete tehát kiváló és meglehetősen egyedi, ráadásul az előzetes is nagyon para volt. Ennek ellenére a teljes produktummal kapcsolatban akadtak előzetes kétségeim - egyrészt a hasonló alkotások általában vett színvonala, másrészt a direktor személye miatt. A Mosolyogj ugyanis az elsőfilmes író-rendező, Parker Finn saját rövidfilmje alapján készült, amely viszont, mint utólag megtudtam, igen kedvező fogadtatásban részesült.
Kétségtelen, hogy a műfajt láthatóan kedvelő és értő Finn nagy fába vágta a fejszéjét, amikor egy mindössze tíz perces szösszenetből egy felettébb összetett, majdnem kétórás mozit kerekített, ami lényegében egyszerre funkcionál horrorként és pszichothrillerként. De vajon eme kettősség mennyire vált előnyére a produkciónak, és egyáltalán hogyan sikerült maga a "felkonvertálás"? Kritikánkból hamarosan ez is kiderül.
Dr. Rose Cotter (Sosie Bacon) pszichiáterként dolgozik egy kórházban, és fiatal kora ellenére már eléggé hozzászokott a furcsa esetekhez. Egy napon azonban egyik páciense, egy láthatóan halálra rémült egyetemista lány a szeme láttára "kattan be" és vet véget a saját életének, miután tanújává vált egyik tanára brutális öngyilkosságának. Ami pedig a legrémisztőbb az egészben, hogy a lány arca a halála előtt természetellenesen torz mosolyra dermed...
Az esetet követően Rose egyre több rémisztő jelenséget tapasztal maga körül, amelyeket nem képes megmagyarázni. Miután vőlegénye, Trevor (Jessie T. Usher) és nővére, Holly (Gillian Zinser) is rendkívül aggasztónak találja a viselkedését, a nő nyomozni kezd, ami hasonló öngyilkosságok egész láncolatára derít fényt. Mivel azonban senki sem akar hinni neki, a mind kétségbeesettebb Rose-nak egyedül kell szembenéznie a lépten-nyomon rámosolygó szörnyeteggel.
Nos, a film megtekintése után annyit rögtön leszögezhetek, hogy nem csak az előzetes volt para. A mosolygós hullajelöltek pedig nem pusztán hátborzongatóak, hanem képesek olyan egyediséggel felruházni Parker Finn agyszüleményét, amire később is garantáltan emlékezni fog, aki látta.
Előfordulnak ugyan itt is az immár megszokottnak mondható klisék, és úgyszintén tény, hogy fel lehet ismerni a különböző horrorfilmek által ihletett mozzanatokat. Ugyanakkor ezeket olyan módon használja fel a narratíva, hogy az - részben legalábbis - a film előnyére válik.
Ennek köszönhetően a cselekmény sem igazán kiszámítható, időnként (így a végén is) vannak olyan fordulatok, amelyek egészen üdítően hatnak, és kiemelik a produkciót az áltagból.
Mindazonáltal a kevésbé jól elsült klisék közé tartozik, hogy az alkotók mindenáron bele akarnak mászni a fejünkbe, és ezt néha bizony eléggé túltolják. Ilyenek az erőteljes és felkavaró hanghatások, az idegesítő zene, na és persze a legtöbb horror esetében megtalálható ijesztgetések - de a rendező még attól sem riad vissza, hogy néha egész egyszerűen a feje tetejére állítsa a kamerát egy fél perc erejéig.
Emiatt - na és persze a horrorokra jellemző képi világnak köszönhetően - a Mosolyogj a pszichotriller felől erősen a horror irányába hajlik. És ehhez kapcsolódik a másik dolog, ami miatt kicsit neheztelek Finnre és a Paramountra: már kezdtem reménykedni, hogy végre kapunk egy olyan sztorit, amiben a tudomány keretein belül maradva képesek megmagyarázni a látottakat, ám ehelyett (meglehetősen sablonos módon) ők inkább ragaszkodtak a természetfelettihez.
Mindez már csak azért is sajnálatos, mert a filmben bemutatott élethelyzetek alapvetően nagyon is valóságosnak hatnak. A pszichiátriai orvos, aki kikészül a munkahelyi stressztől, amire még tragikus múltja is erősen rájátszik, abszolút reális felállás, és a narratíva egy ideig remekül tálalja a fokozatosan az őrületbe kergetett nő kálváriáját.
Olyannyira, hogy mi magunk is teljes mértékben együtt érzünk vele, ahogy lassan mindenki valóban tébolyultnak hiszi és elfordul tőle. Úgy gondolom, ehhez nem is lett volna feltétlenül szükség az ijesztgetésre és a hasonlóan direkt és szájbarágós filmes eszközökre...
A szuggesztív és feszültségteljes narratíva, valamint néhány jó színész bőven megfelelne a célnak, akikből szerencsére nincs hiány. A főszereplő Sosie Bacon egyébként nem más, mint Kevin Bacon lánya, akiről ugyan még nemigen hallhattunk, de annyi már e produkción keresztül is megállapítható, hogy ő sem tehetségtelen a szakmához.
Ráadásul a bemutatott családi és társas problémák szintén olyanok, hogy az ember időnként ráismer bennük saját magára, illetve az életében korábban megtapasztalt, hasonló szituációkra. A stressz hatására az ember hajlamos olyan dolgokat mondani a számára fontos embereknek, amiket maga is rögtön megbán, ami a sötét, ironikus humorral együtt tálalva igazán hatásos kombinációt alkot - mármint azokban a ritka esetekben, amikor alkalmazzák.
A narratíva ily módon sikeresen közvetíti felénk a különböző, valós emberi érzelmeket: haragot, dühöt, neheztelést, megbánást, megbocsátást, na és persze a félelmet és a zsigeri rettegést is. Összességében tehát egy nagyon jó kis filmmel van dolgunk, ami még a maga sablonosságában is képes egyedi lenni.
Mindez egy elsőfilmes rendezőtől különösen figyelemreméltó teljesítmény. Kár, hogy az alkotók túlságosan ragaszkodtak a horror műfajához és annak kliséihez, mivel a Mosolyogj akár még egy igazi klasszikus pszichothriller is lehetett volna. Mindazonáltal újfent bebizonyosodott, hogy alacsony költségvetésből és ismeretlen színészekkel is lehet szórakoztató (vagy akár népszerű?) filmet készíteni.
Mosolyogj / Smile (2022)
elég csak egy nachos, köszi- Műfaj: Horror
- Hazai premier: 2022. szeptember 29.
- Rendezte: Parker Finn
- Hossz: 115 perc
- Szereplők: Sosie Bacon, Jessie T. Usher, Kyle Gallner, Gillian Zinser, Caitlin Stasey
- Forgatókönyv: Parker Finn
- Operatőr: Charlie Saroff
- Vágó: Elliot Greenberg
- Zene: Cristobal Tapia de Veer
- IMDb: 15474916
- Gyártó: Temple Hill Entertainment
- Forgalmazó: Paramount Pictures
- Honlap: www.smile.movie