Kung Fu Panda 4. filmkritika

A Kung Fu Panda a három mozifilmen kívül már több tévésorozatot és spin-offot is megélt, tehát azért alapvetően mindent megtettek, hogy a közkedvelt esetlen Sárkányharcos ne tűnjön el a köztudatból - ez már csak abból is látszik, mennyire fokozott várakozás előzte meg a negyedik részt a marketingkampány megkezdése után.

Az eddigi epizódok alapvetően kicsiknek és nagyoknak egyaránt kiváló szórakozást nyújtottak, miáltal családi filmként is bátran lehetett ajánlani őket. De vajon elő tudtak még rukkolni bármi olyasmivel az alkotók, amiért érdemes volt a pandát újra a nagyvászonra ráncigálni?

Mivel már nem igazán tudtak mit kitalálni, a sztori tekintetében igyekeztek visszakanyarodni az első részhez, melyben hősünk még újoncként próbált bizonyítani. A kérdés, hogy vajon sikerült-e mindezt oly módon megtenniük, hogy az továbbvigye az egész franchise szellemiségét, és megüsse legalább a két folytatás színvonalát?

Po botjával a Kaméleon még a Sárkányharcos régi ellenségeit is át tudja hívni a szellemvilágból

A történet elején Po remekül elvan a Sárkányharcos státuszával és a vele járó kiváltságokkal együtt, és ezen nem is igazán szeretne változtatni. Shifu mester szerint azonban tovább kell lépnie a fejlődésben, és át kell vennie a még az ő régi mestere, Ooogway által rá hagyott örökséget. Nem éppen filozofikus alkatú hősünknek azonban cseppet sem fűlik a foga ahhoz, hogy szellemi vezető legyen, hiszen sokszor még az egyszerű meditálás is meghaladja a képességeit.

Így gyakorlatilag kapóra jön számára egy új fenyegetés a mások képességeit pillanatok alatt magáévá tevő varázsló, a Kaméleon személyében. Mivel azonban a gonosztevő bárki alakját fel tudja venni, Po kénytelen Zhen, a simlis pusztai róka segítségére hagyatkozni. Ám kiderül, hogy a Kaméleon udvarába nem is olyan könnyű beszivárogni, és kérdéses, kitől számíthatnak még bármiféle támogatásra küldetésük során. Vagyis hősünknek minden tudását és meggyőző erejét latba kell vetnie a siker érdekében...

Po és Zhen közös utazásra indul, bár nem épp teljes egyetértésben

A film megtekintése után azt kell mondanom, hogy a fenti történet alapvetően ugyanolyan izzadságszagú, mint amilyennek elsőre látszik, és nem is igazán hoz újdonságot a franchise-ba. Eredetiséget mint olyant tehát nemigen érdemes keresni benne, és amit kapunk, az összességében leginkább egy átlagos Disney rajzfilmre hajaz.

Azonban nem csupán általában véve a sztori, hanem a benne található fordulatok és a humor is többnyire igen kezdetleges, egyszerű szinten mozog. A film alapvetően Po és Zhen kettősének adok-kapok dinamikájára lett felépítve, ami a maga módján működik is, amennyiben egyáltalán nem magasak az elvárásaink.

Eközben viszont az a fajta humorforrás, melyet a bölcsesség állandó keresése és hősünk piknikus természete közötti kontraszt jelentett, ezúttal igencsak háttérbe szorult. Az pedig, hogy Pónak bohókás, ámde igen hatékony Sárkányharcosból szellemi vezetővé kell(ene) válnia, nem annyira vicces, mint inkább abszurd és amolyan alibi szagú ötlet.

Shifu mester nem túl boldog, amiért Po nem követi a számára kijelölt utat

Tehát a korábbi epizódok szerves részét képező spiritualitás immár csak nyomokban van jelen, és még Shifu mester sem igazán emlékeztet egykori önmagára. A jellembeli furcsaságok mellett az sem segít, hogy a 2018-ban elhunyt Tahi Tóth László megszokott, bölcsességet sugárzó hangja helyett teljesen más jellegű szinkront kaptunk. S bár ez valóban fájó veszteség, az igazat megvallva mégsem számít túlságosan, mivel Shifu alig szerepel a történetben.

Úgyszintén nem feltétlenül tesz jót a filmnek az Őrjöngő Ötös, azaz Tigris, Daru, Sáska, Majom és Vipera mesterek hiánya. Ők lényegében azért kerültek mellőzésre, mert túl sokba került volna kifizetni az olyan illusztris szinkronszínészeket, mint például Angelina Jolie, ami már nem igazán fért bele a produkció költségvetésébe.

És hát arról se feledkezzünk meg, hogy a Kung Fu Panda-veteránnak számító Jennifer Yuh Nelson, aki a második rész óta ült a rendezői székben, átadta a helyét Mike Mitchell és Stephanie Ma Stine párosának, akik animációs tapasztalattal ugyan szintén rendelkeznek, ám annyira talán nem tették magukévá a széria esszenciáját.

Po inkább szembenéz bármilyen ellenséggel, minthogy holmi szellemi vezetőként kelljen ténykednie

Szerencsére akadnak azért pozitívumok is, így például a körítésre nem igazán lehet panaszunk. Hans Zimmer és társzeneszerzője ezúttal is minőségi munkát produkált, és általában a hangzás, illetve a látvány is a toppon van, köszönhetően a legújabb számítógépes animációs technikának. (A 3D-ről szokás szerint felesleges beszélni, mivel a film túlnyomó részében gyakorlatilag fel sem fog tűnni, ha esetleg ilyen vetítésre ültünk be.)

S mivel a tempó végig elég pörgős, a játékidő pedig (szerencsére) igen rövid, túlságosan nem fogunk tudni unatkozni a produkció alatt. Tény, hogy sok minden nincs benne, amin gondolkodni kéne, de a maga agykikapcsolós módján el tudja szórakoztatni az embert, különösen egy bizonyos életkor alatt.

Ezzel együtt nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a Kung Fu Panda 4-ben a korábbi epizódok szellemisége már csak nyomokban van jelen. Az pedig, hogy mostanra ez a franchise is igen erőteljesen a kifáradás jeleit mutatja, nem túl jó jel a már tervben lévő további két rész számára...

Kung Fu Panda 4. előzetes