Gran Turismo filmkritika

A játék kifejlesztője, Yamauchi Kazunori és a japán Poliphony Digital stúdió gondoskodtak róla, hogy a reális megvalósítás mellett a licencek révén minél több gyártó autócsodái kerülhessenek bele a játékokba, miáltal azok a versenyautók kultúrájának egyik legfontosabb médiumává váltak.

Ráadásul az utóbbi két évtizedben igencsak megszaporodott az olyan perifériák (elsősorban a feedback-es kormányok és pedálok) száma, amelyek otthon is képesek a valósághoz nagyon hasonló játékélményt biztosítani, így még jobban elmosódott a határ a játékok és a valóság között. Ebben pedig előbb-utóbb a marketinges guruk is meglátták a lehetőséget arra, hogy még több fiatalt vonjanak bele a száguldó bizniszbe.

Így történhetett meg, hogy egy gamer srác, Jann Mardenborough a játékban mutatott eredményei alapján a valóságban is profi autóversenyzővé válhatott. Az élet persze általában nagyon más tud lenni, mint a játék - lényegében erre épül az egész film cselekménye.

Jann Mardenborough (Archie Madekwe) nagyon szeretne autóversenyző lenni, és végre megkapja rá az esélyt

Az alig húszéves Jann (Archie Madekwe) egy viszonylag átlagos brit srác, ám egy dologban kiemelkedik a sokaságból: a Gran Turismo című videojátékban rendszerint simán állva hagyja az ellenfeleit. Minthogy azonban hősünk nem igazán érdeklődik semmi más iránt, és ideje nagy részét a konzol előtt tölti, apja, Steve (Djimon Hounsou) folyamatosan noszogatja, hogy kezdjen már valamit az életével.

Egy nap váratlanul fel is csillan a nagy lehetőség, amikor a Nissan motorsport divíziójának marketingese, Danny Moore (Orlando Bloom) versenyt hirdet a leggyorsabb GT játékosok között: aki nyer, abból igazi autóversenyző válhat. Igen ám, csakhogy az átállás nem is olyan könnyű, és a kijelölt tréner, a tapasztalt, ám derékba tört karrierje miatt cinikussá vált Jack Salter (David Harbour) egyáltalán nem könnyíti meg Jann és a többi versenyzőpalánta dolgát...

Danny Moore (Orlando Bloom) tudta, hogy nehéz lesz meggyőzni Saltert, de hogy ennyire...

A film tehát nem egy az egyben videojáték-adaptáció, mint inkább alapvetően egy sport dráma, mely megtörtént esetet dolgoz fel dramatizált és - hollywoodi szokás szerint - időnként eléggé kiszínezett formában. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy a Gran Turismo majdnem ugyanannyira képes visszaadni a konzolokon játszott videojátékok atmoszféráját, mint a valódi autóversenyek izgalmát. (Hogy ez tényleg így van-e, azt majd a rajongók megmondják, de így laikus PC-sként eléggé meggyőzőnek látszik.)

Tény, hogy Neill Blomkamp rendező elég jól ért az akciók felvételéhez, és a technikai megvalósítás igen hangulatosra és látványosra sikeredett. Mindazonáltal Blomkamp, aki annak idején a District 9-nal aratott nagy sikert, és tört be a filmiparba, hogy azután még az Alien franchise-zal is hírbe hozzák, már jó ideje nem volt képes egy igazán ütős produkciót összehozni: az Elysium és a Chappie is meglehetősen felemás lett, a Démoni c. sci-fi horror pedig egyenesen bukásnak bizonyult.

Ezúttal viszont úgy tűnik, hogy a narratíva letisztult és világos, a dráma és a humor egyvelege jól működik, és amikor kell, a feszültség is a helyén van. Továbbá szintén felettébb jót tesz a produkciónak, hogy a főbb szerepekben látható színészek remekül illenek a karaktereikhez.

Jack Salter (David Harbour) általában kritizálja a gamereket, de tudja, mikor van szükség némi biztatásra

David Harbour képes úgy karizmatikus, macsó és vicces lenni, hogy közben az érzékeny oldalát is megmutatja (amire legutóbb a Vérapóban nem igazán volt lehetősége a gyengécske narratíva miatt), Orlando Bloom pedig kiválóan hozza az állandóan a cég sikerességéért teperő, de közben azért együttérző havernak sem olyan rossz marketinges figuráját. Djimon Hounsou szintén tökéletes, de abban a néhány jelenetben, amiben láthatjuk, még az egykori Spice Girl Gerri Halliwell is meggyőző aggódó és együttérző anyaként.

A legfontosabb azonban talán mégis az, hogy könnyű azonosulni a főszereplővel, pláne ha az ember fiatal és még gamer is. Így természetesen együtt érezni sem nehéz vele, miközben outsiderként, azaz kívülállóként próbál sikeres lenni egy olyan közegben, amely nem csak hogy nem kér belőle, de még le is nézi amiatt, ahonnan érkezett.

Az életben egyáltalán nem ritka, hogy a szimulátor játékokban sikeres srácokat egyszerűen lenézik, mivel úgy gondolják, hogy amit csinálnak, annak semmi köze sincs az igazihoz. Ennek részben persze van is alapja, hiszen az autóversenyzés kemény fizikai és mentális igénybevétellel járó sportág - ugyanakkor, ahogy azt Jann és mások élő példája is bizonyítja, korántsem minden gamer egy rakás szerencsétlenség, ha kilép a négy fal közül.

A gamer srácok és lányok a döntő menetre készülnek

Ez még akkor is így van, ha annak ellenére, hogy ma már egyre nagyobb a professzionális gamerek általános elismertsége (nem hiába született meg például az e-sport kifejezés), azért az, hogy valakiből a valóságban is jó versenyző legyen az adott ágazatban, egyáltalán nem tipikus. Mindazonáltal a film egyik legnagyobb erénye, hogy rávilágít: a játékosok is csak emberek, ugyanolyan érzésekkel, vágyakkal és kétségekkel, mint mások, és az sem igaz, hogy mindannyian csupán ambíció nélküli, örökké otthon kuksoló kockafejek.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a produkció távolról sem tökéletes. Egyrészt eléggé biztonsági játékot játszik és szinte csak a már jól ismert sablonokból építkezik, nem ritkán a szokásos frázisokat hangoztatva. És hát bizony az is elő-előfordul, hogy amit látunk, az nem igazán realisztikus.

Persze nyilván nem is ez volt a legfőbb cél, hanem a drámai hatás, de egy olyan filmnél, ami azért alapvetően igyekszik akkurátus lenni a fizikai megvalósítás terén, ez egy kicsit ellentmondásos tud lenni. Ráadásul időnként maga a cselekmény is igencsak másképpen mutatja be az eseményeket ahhoz képest, ahogy azok a valóságban lezajlottak.

Az igazi versenypályán nincs lehetőség a hibázásra

Akad például egy nagyon fontos, sorsdöntő momentum, amit teljesen más időbe és kontextusba helyeztek az alkotók, mint ahogy az a valóságban történt. Ez tényleg nem biztos, hogy a legjobb vagy legízlésesebb öltet volt a részükről, még ha dramaturgiai szempontból valamennyire meg is lehet érteni.

Továbbá, mint tudjuk, az ilyen filmek általában legalább annyira a reklámokról szólnak, mint a cselekményről, és ez most sincs másképpen - bizonyos márkák (Nissan, Sony stb.) nem kevés "képernyőidőt" kapnak a filmben. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy a Gran Turismo játékok - vagy általában véve az autós szimulátorok - eladásai egészen biztos, hogy kiadós fellendülést fognak produkálni a közeljövőben, ami nyilván a Playstation konzolok értékesítéseink sem árthat.

Összességében mégis úgy gondolom, az alkotást hiba volna öncélú magamutogatásnak nevezni a Sony részéről. Bár az üzenete valóban eléggé közhelyes, a Gran Turismo egy igen szórakoztató, igazi "feel good" mozi, amiről jó érzésekkel távozik az ember. Aligha túlzás kijelenteni, hogy ez Neill Blomkamp egyértelműen legjobb filmje a District 9 óta, gamereknek pedig szinte kötelező a megtekintése.

Gran Turismo előzetes