Az időszakos béke Godzilla és King Kong, illetve a bolygónk felszíne alatti világból származó kaijuk között újfent véget ér, amikor az utóbbi nagy magányában felkerekedik, hogy megkeresse fajának többi képviselőjét. Az Üreges Föld gigantikus és buja dzsungeleiben ugyanis sikerül olyan erőket felszabadítania, melyek akár a fenti világra is ismételten komoly veszélyt jelenthetnek.
A Monarch nevű titkos kormányügynökség kötelékében Dr. Ilene Andrews (Rebecca Hall) folyamatosan nyomon követi a szörnyek tevékenységét, és már tudja, hogy baj van, amikor Godzilla felébred álmából, és elindul, hogy energiát gyűjtsön. Ám hiába is próbálná lebeszélni fogadott lányát, Jiát (Kaylee Hottle) arról, hogy ő is vele menjen a felszín alatti világba, mivel tudja, hogy ő az egyetlen, aki a kettejük közötti szoros kötelék révén meg tudja értetni magát Konggal, a konok és nehezen kezelhető óriásmajommal.
Szerencsére velük tart Trapper (Dan Stevens), a Kong látszólag összes baját kezelni képes ezermester, valamint a szintén mindenben igencsak jártas Bernie Hayes (Brian Tyree Henry) is, aki egyszer már megmentette a világot Mechagodzillától. Amit azonban odalent találnak, az minden képzeletüket felülmúlja...
Dr. Ilene Andrews (Rebecca Hall) küldetésre indul Trapper (Dan Stevens) és Jia (Kaylee Hottle) oldalán
Az új birodalomnak köszönhetően tovább mélyedünk tehát a Titánok, az Üreges Föld és a Koponya-sziget titkaiba, vagyis a franchise-építés újfent maximálisan jelen van. Sőt, ezúttal olyasmiket láthatunk, amit eddig nem - a foghúzás és a Kong kezére esősített protézis azonban legalább annyira tekinthető komikus jelenetnek, mint amennyire világépítésnek.
Persze nem ez az egyetlen megmosolyogtató dolog, amit látunk vagy hallunk, hiszen már magának az Üreges Földnek a léte és működése is az a kategória, mint ami mondjuk a Marvel moziknak a Végtelen Kövek vagy a multiverzum. Az áltudományos halandzsa tehát önmagában még nem ok arra, hogy egy fiktív univerzum ne legyen hiteles a maga világán belül, ugyanakkor az erőltetett és teátrális mozzanatok elég sokat képesek rontani rajta.
Ráadásul az sem segít a helyzeten, hogy a szereplők többnyire sablon karakterek, meglehetősen egydimenziós jellemábrázolással. Az efféle hiányosságok és a butácska történet ellenére a színészek mindent beleadnak, főleg Rebecca Hall, akinek már-már tényleg elhisszük, hogy egy komoly tudóst alakít.
A majmok királya nem igazán örül a rivális felbukkanásának
Mindazonáltal a főbb mellékszereplők - különösen Bernie és Trapper - folyamatosan gondoskodnak a laza hangulatról, jelezve, hogy azért nem kell túlságosan komolyan venni a látottakat. S bár a párbeszédekben és egyéni kiszólogatásban rejlő humor összességében nem különösebben nagy szám, alapvetően elmegy egy ilyen jellegű produkciónál.
És hát nyilván aligha várja el bárki is egy hasonlóan akció- és effektorinetált filmtől, hogy kifinomult történettel vagy netán shakespeare-i szövegekkel rendelkezzen. Valójában ahhoz, hogy átélhessük a cselekményt, leginkább annyit kell elérnie a narratívának, hogy valamilyen szinten érzelmileg is bevonjon bennünket, és együtt tudjunk érezni minimum egyik vagy másik szereplővel, amit a produkció alapvetően képes is teljesíteni.
Tény, hogy az emberek közötti kommunikáció gyakran nincs a topon, viszont például a majmok közötti jelenetek némelyike meglepően érzelmesre sikeredett. Ennek köszönhetően az a faramuci helyzet áll elő, hogy nézőként többször tudunk azonosulni a CGI Konggal, mint a hús-vér színészek által alakított emberekkel.
Dr. Andrews és Bernie (Brian Tyree Henry) nem hisz a szemének
Mondjuk ezen nemigen lehet csodálkozni azt látva, milyen megvilágításban ábrázolja a film az emberi fajt. Lényegében úgy hal meg pár száz ember itt meg ott egy pillanat allatt, mintha semmi különös sem történt volna, bár nyilván már azt sem lehet túlságosan komolyan venni, amikor a szörnyek félóránként lezúznak egy-egy nagyvárost, legyen az Róma, Kairó vagy Rio de Janeiro.
Így az időnkénti papolás és utalgatás a természeti környezet és az egyensúly fontosságára is csupán elcsépelt frázisként hat, pláne mivel mindannyian tudjuk, miről szól valójában az egész produkció. Szerencsére szörny-szörny elleni harcból rengeteget kaptunk, így az ínyencek egészen biztosan nem fognak csalódni.
Már csak azért sem, mert az alkotók a drága A-listás színészek helyett a technikai megvalósításra fordították a költségvetés nagy részét, így az elénk táruló környezetek rendkívül igényesek és látványosak, ami többnyire az akciókról is elmondható. Igaz, hogy a CGI néha még mindig elég kezdetlegesnek hat, a főbb karakterek megjelenésével kapcsolatban nemigen lehet panaszunk.
King Kong továbbra sem az a meghunyászkodós fajta
A Godzilla x Kong: Az új birodalomról tehát elmondható, hogy alapvetően tipikus szörnyfilm, grandiózus megvalósításban. A maga kategóriájában nagyon is megállja a helyét az alkotás, ami lényegében nem más, mint egy elsősorban fiktív alapokon nyugvó kaland- és látványfilm. Aki beül rá, az valószínűleg úgyis tudja, mire számítson, és azt majdhogynem maradéktalanul meg is kapja.
Ezzel együtt természetesen az arcába kap még rengeteg orbitális baromságot is, amit nem lehet komolyan venni. Pattogatott kukoricával vagy egyéb rágcsálnivalóval viszont még ez is bőven elviselhető, ha az ember úgy megy moziba, hogy nem vágyik semmilyen magvas mondanivalóra.
A stáblista utáni jelenet hiánya ugyan arra utal, hogy egyelőre kétséges a folytatás, azért ne vegyünk rá mérget, hogy a stúdió nem fog még egyszer elcsábulni. Ám mivel innen már nehéz elképzelni, hogyan lehet tovább lépni az adott technikai keretek között, alighanem az lenne a legjobb, ha itt be is fejeznék a szériát...
Godzilla x Kong: Az új birodalom előzetes
Godzilla x Kong: Az új birodalom / Godzilla x Kong: The New Empire (2024)
egy jegyet megér. egyet.- Műfaj: Akció
- Hazai premier: 2024. március 28.
- Rendezte: Adam Wingard
- Hossz: 115 perc
- Szereplők: Rebecca Hall, Brian Tyree Henry, Dan Stevens, Kaylee Hottle, Alex Ferns, Fala Chen
- Forgatókönyv: Terry Rossio, Simon Barrett, Jeremy Slater
- Operatőr: Ben Seresin
- Vágó: Josh Schaeffer
- Zene: Tom Holkenborg, Antonio di Iorio
- IMDb: 14539740
- Gyártó: Legendary Pictures
- Forgalmazó: Warner Bros. Pictures
- Honlap: godzillaxkongmovie.net