Fenevad filmkritika

Habár az afrikai vadon izgalmas és visszatérő téma a filmművészetben ugyanúgy, mint az irodalomban, mostanság kevés igazán népszerű vagy ismertté vált produkció született a témában. Ráadásul manapság már majdhogynem több animációs mozi vagy Disney-s újrafeldolgozás érkezik Hollywoodnak köszönhetően, mint eredeti élőszereplős alkotás...

Mivel a Fenevad címszereplője egy digitálisan életre keltett nagymacska, bizonyos szempontból azt is mondhatnánk, hogy jelen kritikánk tárgya sem más, mint az Oroszlánkirály Baltasar Kormákur módra. Tény, hogy az ember a természet ellen témaköre az utóbbi időben láthatóan mindennél jobban foglalkoztatja a rendezőt (lásd Everest, Sodródás), így alighanem ebben a projektben is ez vonzotta.

Noha nem minden sallang nélkül, Kormákur kétségtelenül azt közvetíti felénk, hogy bármennyire is rendelkezünk mindenféle eszközökkel és fegyverekkel, a vadonban még mindig a dzsungel törvénye a meghatározó. De vajon mennyire tudja ezt izgalmas és hiteles módon prezentálni a közönség felé?

Dr. Samuels (Idris Elba) és Martin (Sharlto Copley) is látja, hogy ennek a fele se tréfa

A nemrég megözvegyült orvos, Dr. Nate Samuels (Idris Elba) két lányával együtt visszatér Dél-Afrikába - arra a helyre, ahol annak idején azok anyjával is megismerkedett. A család régi barátja, a tapasztalt vadász és túravezető Martin Battles (Sharlto Copley) szívesen látja, sőt maga kíséri őket a közelben lévő vadrezervátumba.

Ami azonban lélekgyógyító utazásnak indult, hamarosan a túlélésért folytatott, félelmetes küzdelemmé válik, amikor egy, a portyázó orvvadászok által feldühített, hatalmas hím oroszlán ered a nyomukba. És ha mindez még nem volna elég, hamarosan a cseppet sem megbízható vadorzók is újra felbukkannak...

Hopp a cica!!!

Olyan történettel van tehát dolgunk, mely időnként valóban képes elgondolkodtatni különböző kérdésekről, főként az ember és a természet viszonylatában. Ezek közé tartozik az is, hogy vajon az állat vagy az ember-e a rosszabb (lásd vadorzók) - ennek ellenére a fő hangsúly végig a vadonban rekedt család és az embervadász oroszlán harcára helyeződik.

Egy ilyen jellegű mozi akkor éri el az ideális hatást, ha a néző képes beleképzelni magát az adott helyzetbe, hogy együtt rettegjen az állandó veszélynek kitett szereplőkkel. Egy ideig ez nagyjából sikerül is neki...

Kormákur láthatóan törekszik a realizmusra, ugyanakkor igyekszik minél izgalmasabbá tenni a történetet a veszélyérzet maximálisra tekerésével. Hogy azonban végül mégsem arat osztatlan sikert, azért lehetséges, mert maga a megvalósítás sajnos nem igazán mondható meggyőzőnek.

Meredith (Iyana Halley) és Norah (Leah Jeffries) segít apjának a sérült ellátásában

Egyrészt egy hasonló filmnél nagyon sokat nyom a latba, hogy mennyire hiteles a digitális oroszlán, és e téren azért bizony akadnak hiányosságok. A dolog ma már nem is annyira a technikai részen múlik, mivel immár eléggé fejlett a számítógépes animáció ahhoz, hogy hihetően ábrázolják akár a bonyolult kinézettel és mozgással bíró állatokat is.

A problémát sokkal inkább az ily módon életre keltett szereplők viselkedése jelenti, amit rendkívül nehéz valóban hitelesnek és természetesnek beállítani. Az rendben van, hogy a filmbeli oroszlán nem teljesen úgy viselkedik, mint fajtársai általában, amennyiben az orvvadászok által feldühített hím emberekre kezd vadászni. Viszont az, ahogyan ez teszi, nem mindig tűnik hihetőnek, és ez a játékidő előrehaladtával egyre inkább így lesz.

A lányok halálra rémültek ugyan, de kitartanak

Az emberi szereplők időnként még természetellenesebben cselekszenek az adott (vész)helyzetben, mint állati ellenfelük. (Elhagyják a biztos menedéket, a puskát a vállukra helyezik ahelyett, hogy kézben tartanák stb.) Bár maguk a színészek egész jók, a gyerekeket is beleértve, mindazonáltal nem mindig hat természetesnek a viselkedésük. Ez pedig nem feltétlenül annyira az ő hibájuk, mintsem a rendezőé.

Kormákur és alkotótársai az ember és fenevad közötti harc közben elszenvedett sérülések tekintetében úgyszintén alaposan alálőttek a realitásnak. Lehet, hogy a forgatás előtt vagy közben orvosokkal és természettudósokkal is konzultáltak, ennek ellenére mégis többször elvetették a sulykot, miáltal a befejezés is felettébb hiteltelennek és súlytalannak hat.

Visszajövök!

Mindezek ellenére pozitívumként könyvelhetjük el, hogy a feszültséget egészen a film végéig sikerült fenntartani. Alapvetően maga a családi dráma is átjön, ami lényegében arról szól, hogy az anya tragikus halála után az apának és lányainak újra össze kell kovácsolódniuk - annak ellenére, hogy adott esetben egymást és saját magukat is hibáztatják. Az ezzel kapcsolatos neheztelés újra meg újra előkerül (néha még veszélyhelyzetben is), hogy azután a film végére minden megoldódjon a maga módján.

Az sem utolsó szempont, hogy az afrikai táj fényképezése gyönyörű, így a film láttán az embernek kedve támad egy kis szafarihoz. Akadnak egészen káprázatos felvételek, amelyek még egy természetfilmben is kiemelkedőek volnának. Mindent figyelembe véve azonban mégis az kell legyen a végszó, hogy a Fenevad összességében egynek elmegy, de inkább egy nagyképernyős tévén, mintsem moziban ajánlatos a megtekintése...

Fenevad előzetes