Feltámadás filmkritika

2023. május 10.
97.9731
DNS profilja, adatai
DNS
Vannak filmek, amelyek egyáltalán nem jók, ellenben nem sok vizet zavarnak, ezért legfeljebb meg sem nézzük őket. Ugyanakkor akadnak olyan filmek is, melyek sokkal többet árthatnak, mintsem használnak a társadalomnak, ezért különösen óvatosan kell bánnunk velük, mivel olyan világban élünk, ahol manapság szinte bármit elénk tárhatnak a stúdiók és a filmkészítők. Az ilyen produkciók elsődleges célja lehet ugyanúgy a szórakoztatás, és legfeljebb azután beszélhetünk arról, hogy a tartalom alkalmas az emberek elgondolkodtatására, netán befolyásolására bizonyos, adott esetben nagyon is komoly témákkal kapcsolatban.


Ha azonban ezen téma rendkívül nagy horderejű, bonyolult, kényes vagy megosztó, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy az alkotók hogy nyúlnak hozzá. A Feltámadás készítői sajnos igencsak felelőtlenül tették ezt, és bizony eléggé egyértelmű, hogy túlságosan nagy fába vágták a fejszéjüket.

A vallás egyike a legmeredekebb témáknak, öntsék azt akár a sci-fi, akár a thriller vagy a horror műfajának sokak által kedvelt köntösébe. Az egy dolog, hogy nagyon könnyű sok olyan embert megbántani, megsérteni vagy haragra gerjeszteni, akik az adott egyház hívői és szimpatizánsai. Emellett viszont a különböző szélsőséges nézetek előre talán nem várt vagy kiszámítható hatást gyakorolhatnak egyesekre, melyek azután tovább terjedve akár társadalmi szinten is gondokat okozhatnak.

Mindez mégsem zavarta a producerként is tevékenykedő, egyébként direktorként is befutott Timur Bekmambetovot (Wanted, Abraham Lincoln, a vámpírvadász) és szintén orosz származású rendezőjét, Egor Baranovot (Föld invázió) abban, hogy hasonlóan zavaros vizekre evezzen.

Stanley (Dave Davis) és Patkány (Erika Chase) sem ússza meg a net szórványos belassulását

Stanley (Dave Davis) és Patkány (Erika Chase) sem ússza meg a net szórványos belassulását


A Feltámadás egy meglehetősen egyszerűnek tűnő, ugyanakkor rendkívüli horderejű alapvetésből indul ki: a katolikus egyház rájön, hogyan lehet feltámasztani az embereket. Ezzel állítólag nem az a céljuk, hogy örök életet biztosítsanak mindenkinek, hanem csupán azt szeretnék elérni, hogy az igaz hívők, akik idő előtt meghalnak, kapjanak még egy esélyt az életre.

Az első ilyen személy Nicholas Martin (Beau Boyd), aki egy fatális autóbalesetet követően kapja vissza életét. Anyja, Audrey (Karli Hall) viszont többé nem képes megbízni a férjében, Stanley-ben (Dave Davis), aki szerinte az ital szeretete és felelőtlensége miatt okozta a balesetet.

A férfi vezeklésképpen odáig megy, hogy pappá szentelteti magát, és ebbéli minőségében nyújt távsegítséget a feltámasztott híveknek. Azonban nem ő az egyetlen, az egyre növekvő számú, katolikus hitre áttért, illetve feltámasztott ember ugyanis folyamatosan igényli a hozzá hasonlók biztatását és támogatását.

Egy nap Stanley rájön, hogy feltámasztottak tömegei válnak megmagyarázhatatlan gyilkosságok elkövetőivé. Miután a pap már feletteseiben és az egyházban sem bízik, csak a talpraesett, szintén hívő hacker, "Patkány" (Erika Chase) segítségére számíthat...

Aki elkésik, az könnyen lemarad a ceremóniáról

Aki elkésik, az könnyen lemarad a ceremóniáról


Talán mondanom sem kell, hogy egy olyan radikális "újítás", mint az emberek egyház általi feltámasztása a felvetődő problémák garmadáját hozza magával, a túlnépesedéstől kezdve a vallásszabadságon át az emberek etikátlan befolyásolásáig, és akár még napestig sorolhatnánk. S bár a látottaknak rengeteg interpretációja, illetve vonatkozása létezik, a filmesek itt csupán ezek töredékét voltak képesek (vagy hajlandók) elénk tárni.

A Feltámadásban szinte végig csak egy számítógép képernyőjén keresztül, Stanley szemszögéből látjuk az eseményeket, noha azért hírbejátszásokkal és egyéb videókkal igyekeztek némileg kitágítani a nézőpontot. Az internetes kommunikáció által beszűkített világ azonban óhatatlanul a nézőpontok beszűkülését is jelenti, és láthatóan a narratíva is inkább a feszültségkeltésre lett kihegyezve, mintsem a felvetett problémák realisztikus bemutatására.

Persze nyilván érdekes elképzelni, milyen lehet majd az élet a jövőben a technológia gyors ütemű fejlődése és terjedése tükrében, és a virtuális istentisztelet egy virtuális gyülekezetben egyelőre valóban kuriózumnak számít. Ugyanakkor óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon mennyire illik vagy nélkülözhetetlen a modern digitális technika az adott témához.

Ha beüt a krach, nem ment meg sem a hit, sem az orrkarika

Ha beüt a krach, nem ment meg sem a hit, sem az orrkarika


Amennyiben eltekintünk attól a ténytől, hogy a világhálón keresztül tényleg rendkívül gyorsan elterjedhetnek a különböző információk és nézetek, illetve kiváló platformként szolgálhat mindenféle, hasznos vagy éppen káros szerveződéshez, igazából belátható, hogy jelen esetben egyáltalán nem volt szükségszerű a narratíva efféle "megerőszakolására".

Sokkal inkább arról van szó, hogy az alkotók megpróbáltak meglovagolni egy trendet, melyet az egyébként igen sikeressé vált Keresés, illetve Eltűnt c. produkciókkal már kihasználtak, hogy így könnyebben eladhassák az egyébként egyáltalán nem könnyű vagy populáris jellegű mondanivalót.

A fő gond az, hogy épp az ilyen légből kapott fikcióra nincs szükség az összeesküvés-elméletek mai világában, amikor az online pillanatok alatt terjedő információkat amúgy is hajlamosak szélsőséges módon elferdíteni és magukévá tenni az emberek.

A helyzeten persze már az sem segít, hogy eleve az alapvetés felettébb gyenge lábakon áll. Az egy dolog, hogy sosem tudjuk meg, hogyan képes az egyház feltámasztani a holtakat, de az sem derül ki, vajon az alkotók tényleg ennyire haragudtak az egyházra, vagy csak egyszerűen annak pellengérre állításával próbáltak fontos dolgokkal kapcsolatban üzenni nekünk.

Te isz fiam, Blútúsz?!

Te isz fiam, Blútúsz?!


Az rendben van, hogy nem szabad istent játszani, mert az sohasem vezet jóra, de ez önmagában már egy igencsak elcsépelt üzenetnek számít, és ha alapvetően felszínesen közelítjük meg a témát, akkor a levont következtetések sem lesznek világosak, a közönség által könnyen emészthetőek.

Némi pozitívumként szolgál, hogy vannak emberi viselkedésminták, amelyeket tényleg egészen jól sikerült megragadniuk a készítőknek, és akad néhány valóban hátborzongató sőt horrorisztikus pillanat is a filmben. Időnként a maga módján még szórakoztatni is képes, mint amikor például a fickó illegális oldalakon keresztül rendel alkoholt vagy folytat egyéb, szintén illegálisnak minősülő tevékenységet.

Ennek ellenére még azt sem állítanám, hogy a Feltámadás egy thrillernek elmegy, mivel a narratíva néha elég zavaros és nehezen követhető, és hemzsegnek a logikátlanságok, illetve a néző a kétkedés felfüggesztéséből kiragadni képes, nehezen hihető momentumok. Ha mellé tesszük a tényt, hogy a nézők felé sugárzott tartalom potenciálisan sértő, káros vagy egyszerűen csak simán félreérthető, akkor igazából senkinek sem tudnám ajánlani a film megtekintését, legfeljebb annak elkerülését.

Feltámadás előzetes

 

Feltámadás / Resurrected (2023)

Ez egy Uwe Boll film?
  • Műfaj: Thriller
  • Hazai premier: 2023. május 11.
  • Rendezte: Egor Baranov
  • Hossz: 98 perc
  • 2023-05-10 15:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/feltamadas_1.jpg
  • Szereplők: Dave Davis, Erika Chase, Karli Hall, Ezra Buzzington, Kristen Ariza
  • Forgatókönyv: Joe Rechtman
  • Operatőr: Ezequiel Casares
  • Vágó: Aleksandr Ivanov
  • Zene:
4
Egor Baranov 98 2023-05-10 15:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/feltamadas_1.jpg
5 hozzászólás

Mordorer

1 éve, 2 napja

Gondolom ez valami indie próbálkozás volt.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 8 napja

Nekem ennek ellenére érdekesnek tűnik. röhögő smiley

válasz erre

DNS

1 éve, 8 napja

Moby Dick írta:
Milyen beteg egy film. meglepett smiley Nem is hallottam róla sehol.
Az a vicc, hogy tegnapelőttig én semröhögő smiley Talán nem véletlenül...

válasz erre

muki

1 éve, 8 napja

Ez egy Uwe Boll film? röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Moby Dick

1 éve, 8 napja

Milyen beteg egy film. meglepett smiley Nem is hallottam róla sehol.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja