Jelen produkció valójában már sokadik feldolgozása a címszereplő történetének, akit ebben a formában először 1941-ben láthatott a közönség a mozivásznon. Mint ismert, a vérfarkasok olyan lények, amelyek - általában a telihold hatására - emberi mivoltukból kivetkőzve farkashoz hasonló vadállatokká válnak, és ebben az önkontrollra képtelen állapotukban, gyilkos ösztönüktől hajtva szedik áldozataikat. S bár az efféle teremtmények számos kultúra legendáiban megtalálhatók, melyekben különféle tulajdonságokkal ruházták fel őket, portyázásuk helyszíne rendszerint az emberek által ritkán járt erdőségekben található.
A film forgatókönyve abban az időszakban született, amikor a COVID-19 világjárvány miatti lezárások következtében az emberek, így az írók és filmesek is kénytelenek voltak közvetlenül megtapasztalni az elszigeteltség érzését. Mindez alapvetően tetten érhető az eredményen, mely nagyban visszanyúl a régi filmek stílusához. A kérdés csak az, hogy mindez vajon mire elegendő 2025-ben, amikor a nézők ingerküszöbe immár annyira magasan van, hogy még egy másfél órás mozinál is inkább a pörgős cselekményt részesíti előnyben a lassú kifejtéssel és hangulatteremtéssel szemben?
Blake (Christopher Abbott) szoros és féltő kapcsolatot ápol lányával, Gingerrel (Matilda Firth)
A Farkasember történetének középpontjában egy családapa, Blake (Christopher Abbott) áll, aki a zsúfolt és nyüzsgő San Francisco-ban él feleségével, a sikeres újságíró Charlotte-tal (Julia Garner) és lányukkal, Gingerrel (Matilda Firth). A család azonban válságos időszakon megy keresztül, és amikor Blake hírét veszi elhidegült apja eltűnésének és feltételezett halálának, elhatározza, hogy az asszonnyal és a gyerekkel együtt elutazik a megörökölt oregoni birtokra, ahol a saját gyermekéveit töltötte.
A dolgok azonban hamar rosszra fordulnak a gyönyörű, ámde néptelen vidéken, ahol nem elég, hogy eltévednek, de még balesetet is szenvednek bérelt kocsijukkal. Hamarosan azon kapják magukat, hogy rájuk borul a sötétség, és menekülniük kell valamilyen szörnyűséges teremtmény elől. A családját védelmező férfi ráadásul megsérül, és egyre inkább kezdi elveszíteni a kontrollt a saját teste felett. A kétségbeesett Charlotte és Ginger végül már abban sem biztos, hogy az odakint rájuk leselkedő vadállattól vagy Blake-től kell-e inkább tartania...
Charlotte (Julia Garner) sem igazán volt felkészülve arra, amin a férje keresztülmegy
A fent vázolt történések kiváló alapanyagként szolgálhatnának akár egy X-akták epizódhoz, és egy ideig titkon talán még reméltem is, hogy egyszer csak feltűnik Mulder és Scully ügynök zseblámpával és pisztollyal a kézben, hogy a végére járjon, miféle paranormális tevékenységről lehet szó az USA eme eldugott zugában. Azután ahogy telt a játékidő, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy itt bizony teljesen magukra maradtak a kis család tagjai, és hogy igazából csak saját magukra számíthatnak.
Az elszigeteltség, a bezártság, a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzése tehát alapvetően jelen van a narratívában. Ugyanakkor ebben az intim környezetben különösen nagy hangsúly helyeződik az emberi kapcsolatokra, ami a Farkasember esetében az egyik olyan terület, ahol nem igazán remekel a produkció. A legnagyobb gond, hogy a filmben ábrázolt diszfunkcionális család, hogy úgy mondjam, túlságosan is diszfunkcionális. S mivel a családtagok között zajló kommunikáció komoly hiányosságokkal bír, így nekünk nézőknek is többnyire elég nehéz a dolgunk akkor, ha át akarjuk érezni a helyzetüket.
Valami van odakint, de persze majd csak a végén láthatjuk
Úgy viszont, hogy nincs meg a kellő érzelmi töltet a narratívában, az emberből szörnnyé történő fokozatos átalakulás tragédiáját sem tudjuk olyan szinten átélni, mint például az e téren klasszikusnak számító A légy esetében, ahol ezt sokkal jobban sikerült megoldani. Ennek ellenére amit látunk, az időnként még így is igen megterhelő tud lenni a lélek számára, különösen úgy, hogy egy gyermek is érintett a szörnyű eseményekben.
Whannell jól érzékelhetően él mind a lélektani, mind a testhorror jellemző eszközeivel, és az átalakulás ábrázolása néha majdhogynem olyan sokkoló és gyomorforgató tud lenni, mint a nagynevű klasszikusokban.
A borzongás és a nyomott hangulat sem hiányzik, amire még az aláfestő zene gyakori hiánya is rájátszik. Mivel azonban maga a cselekmény meglehetősen kiszámítható, a tempó pedig - különösen mai szemmel nézve - eléggé lassú és vontatott, az igazi feszültség és ezáltal a film végi katarzis is elmarad.
Nem, kislányom, asszem Mulder és Scully tényleg nem jönnek!
A Farkasember tehát legfeljebb részben képes elérni célját, de semmi újat sem tud mutatni vagy mondani a témában. Ráadásul a karakterábrázolás hiányosságai mellett a szereplők tettei és motivációi is sokszor igen ködösek, amitől néha kicsit talán még az a "na már megint egy buta horror" érzése is feltámadhat bennünk.
Összességében azt kell mondjam, hogy amit látunk, az gyakran nem tűnik túl reálisnak - már amennyire persze egy természetfeletti horror kapcsán beszélni lehet bármiféle realitásról. Ugyanakkor a régi horrorok stílusának megidézésére való törekvéssel együtt Whannell mintha szándékosan igyekezett volna művésziessé tenni a produkciót, ami korántsem biztos, hogy elnyeri majd a mai nézők többségének elismerését, vagy akár csak a figyelmét.
Amennyiben legalább negyven-ötven évvel ezelőtt készül el, a Farkasember talán még egész nagy sikert arathatott volna, és még az is lehet, hogy egyesek számára némi felüdülést nyúlt majd napjaink hentelős horrordömpingjében. A többség azonban aligha lesz elégedett, ha úgy dönt, hogy beül rá a moziba...
Farkasember előzetes
Farkasember / Wolf Man (2025)
majd tévében, az ismétlést...- Műfaj: Horror
- Hazai premier: 2025. január 16.
- Rendezte: Leigh Whannell
- Hossz: 103 perc
- Szereplők: Christopher Abbott, Julia Garner, Matilda Firth, Sam Jaeger
- Forgatókönyv: Leigh Whannell, Corbett Tuck
- Operatőr: Stefan Duscio
- Vágó: Andy Canny
- Zene: Benjamin Wallfisch
- IMDb: 4216984
- Gyártó: Blumhouse Productions
- Forgalmazó: Universal Pictures
- Honlap: wolfmanmovie.com