Dzsungelhajsza filmkritika

Néhány kósza próbálkozás azért mindig akad - ezek ritka táborát erősíti a Dzsungelhajsza -, ezek azonban többnyire hamar feledésbe is merülnek. A kétes értékű forgatókönyvekre persze a nagyobb sztárok sem szívesen bólintanak rá (hacsak mondjuk nem egy Guy Ritchie szintű rendezőről van szó), noha időnként sikerül megnyerni egyiküket-másikukat a hasonló produkciókhoz, mint például ez esetben John Cena-t.

Hogy Cena mennyire élvonalbeli sztár, azon nyilván lehetne vitatkozni, mint ahogy Pierre Morel direktor sem feltétlenül számít a legelismertebb névnek az álomgyárban.

Mindazonáltal Morel, aki az Elrabolva mellett egyéb akciófilmeket (Párizsból szeretettel, Gunman stb.) is levezényelt, e téren már rendelkezik a kellő tapasztalattal, tehát valamennyire bízhattunk benne. Az viszont már más kérdés, hogy a komikus vonalat, mely alapvetően az eddig csak televíziós produkciókhoz forgatókönyveket készítő Jacob Lentznek köszönhető, mennyire sikeresen szőtte bele a narratívába...

Masonnek (John Cena) fogalma sincs, miért pont rá esett egykori bajtársa (Christian Slater) választása

A történet középpontjában egy volt katona, a különleges erőknél szolgált Mason Pettits (Cena) áll, aki hiába találta meg önmagát a seregben, egy súlyos sérülés miatt kénytelen volt leszerelni. Így azóta ügyvédként "vegetál" és keresi meg a betevőt, s bár szereti lányát és gyönyörű feleségét (Alice Eve), mégis többre vágyik, és nem igazán elégedett az életével.

Egy nap váratlanul megkeresi egykori katonatársa (Christian Slater), aki immár egy biztonsági cég vezetője, és jó pénzért egy különleges feladattal bízza meg: egy ambiciózus, ám korántsem feddhetetlen újságírónőt, Claire Wellingtont (Alison Brie) kell védelmeznie egy latin-amerikai országban, Paldoniában.

Az ország diktátora, Juan Venegas elnök (Juan Pablo Raba), akivel a nő interjút akar készíteni, azonban korántsem egyszerű eset. Ráadásul éppen akkor tör ki puccs ellene, amikor Claire és Mason a vendégszeretetét élvezik. Így a furcsa trió jobb híján együtt menekül a dzsungelben a puccsisták és a külföldi érdekeket képviselő militáns brigád elől...

Mason jó katonához híven gondoskodik Claire (Alison Brie) és Venegas elnök (Juan Pablo Raba) biztonságáról

Noha az alapötlet nem feltétlenül nevezhető eredetinek, mindazonáltal akad benne elég potenciál ahhoz, hogy egy ütős szatírát kerekítsenek belőle nem kevés helyzetkomikummal megfűszerezve. Sajnálatos módon azonban a poénok többnyire nem igazán ülnek, és az elénk táruló szituációk jobbára inkább kurtán-furcsán hatnak, semmint hogy kirobbanóan viccesek volnának.

Ehhez minden bizonnyal az is hozzájárul, hogy a volt katona, az újságírónő és a diktátor furcsa hármasa felettébb esetlen egyveleget képez, és az ember nem igazán tudja, mit gondoljon róluk.

Venegas elnök motivációi és céljai igencsak zavarosak, de néha Claire személyét is nehéz hova tenni, Mason pedig látszólag szinte végig csak sodródik az eseményekkel, az alkalmankénti megmentő szerepét leszámítva. A trió közötti szerelmi háromszög belengetése szintén eléggé esetlen, még ha okoz is néhány megmosolyogtató pillanatot.

Bocs, de most muszáj lefeküdnünk!

A komédiázásra tett rendszeres, ám gyenge próbálkozásokon túl azonban a Dzsungelhajsza azt is világossá teszi számunkra, hogy több szeretne lenni holmi vígjátékocskánál. Ahogy halad előre a cselekmény, egyre inkább előtérbe kerül a politikai mondanivaló, ami alapvetően arról szól, hogyan használja és zsigereli ki az USA és a kapzsi nagyvállalatok az instabil és gazdaságilag elmaradott, ámde természeti kincsekben gazdag országokat.

Emellett a film a hatalom és a média viszonyára és egyéb, fontos közéleti témákra is igyekszik reflektálni, több-kevesebb sikerrel. S bár időnként valóban lényeges gondolatokat fogalmaz meg akár csak kimondatlanul, azok valahogy mégsem igazán érik el céljukat.

Ha jobban belegondolunk, ez nem is csoda, hisz lényegében adott egy csapat komolytalan szereplő, akik viszont a narratíva szerint mégiscsak azt szeretnék, ha komolyan vennék őket. Csak hát az a gond, hogy ha a karakterek és a bemutatott szituációk nem éppen életszerűek, akkor hogy akarják mégis eladni nekünk a valóságból vett narratívát, drámát és mondanivalót?

Kapaszkodjon erősen, diktátor uram!

S bár az nem baj, hogy nem túlságosan kiszámítható a cselekmény, az viszont már kevésbé pozitív, hogy az egész úgy ahogy van meglehetősen zavaros. A dolog akció része szódával elmegy, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy a forgatás helyszínének választott Kolumbia tájai és őserdei igen látványos helyszínként szolgálnak.

Annak ellenére azonban, hogy amit látunk, az időnként eléggé nagyszabású, a produkció, mely tipikusan sokat markol, ámde keveset fog, összességében mégis inkább tévéfilm, mintsem igazi mozi érzetét kelti.

John Cena legújabb filmje tehát - magához a színészhez hasonlóan - leginkább a B kategóriába sorolható. Egyszer ugyan meg lehet nézni, ha épp nincs semmi érdekesebb, de az is biztos, hogy a klasszikus akcióvígjátékok visszatérését várók számára semmiképpen sem a Dzsungelhajsza jelenti majd a megváltást.

Dzsungelhajsza előzetes