Dungeons & Dragons: Betyárbecsület filmkritika

Na én pont nem tartoztam ezek közé, mivel a szerepjáték műfaja sosem állt igazán közel hozzám, így legfeljebb érintőlegesen találkoztam a témába vágó alkotásokkal. S bár a filmek terén a fantasy mint olyan szintén nem tartozik az általam leginkább favorizált műfajok közé, egy jól sikerült kalandfilmre bármikor vevő vagyok, ezért jelen kritikánk tárgyával kapcsolatban is a legjobbakban reménykedtem.

Mondjuk azon tény, hogy majdnem tíz teljes évig tartott, míg végül tető alá hozták a produkciót, nem igazán volt biztató. Ellenben öröm az ürömben, hogy e film nem áll semmilyen kapcsolatban a 2000 és 2012 között debütált Dungeons & Dragons trilógiával, melynek darabjai egyébiránt nem is sikerültek jól, és időközben teljesen feledésbe merültek.

Habár a hasonló feldolgozások száma egyre nő, manapság igen ritka az efféle (fantasy-)kalandfilm, hát még az igazán sikeres adaptáció. Lássuk, ezúttal érdemes volt-e ekkora fába vágnia a fejszéjét a stúdiónak és az alkotóknak!

Holga (Michelle Rodriguez) és Edgin (Chris Pine) még nem tudja, hogy mászik ki ebből

A szebb napokat látott egykori bárd, Edgin Darvis (Chris Pine) immár rablással és kalandozással tölti életét, melyben legfőbb társa és cinkosa a száműzött barbár, Holga Kilgore (Michelle Rordriguez). Egy nap azonban egy félresikerült akciót követően mindketten börtönben találják magukat, míg árulóvá vált társuk, a körmönfont és haszonleső Forge Fitzwilliam (Hugh Grant) Neverwinter városának uraként és Edgin lányának gyámjaként éli tovább világát.

Edgin és Holga természetesen nem hagyja annyiban a dolgot, és az első adandó alkalommal felkerekedik, hogy bosszút álljon. Küldetésük során csatlakozik hozzájuk a különc mágus, Simon (Justice Smith), a mindig lényegretörő alakváltó, Doric (Sophia Lillis), majd a több száz évesen is fiatalnak látszó paladin, Xenk (Regé-Jean Page) is. Ám ahhoz talán mindegyikük összesített ereje és tudása sem lesz elegendő, hogy szembeszálljon a Forge mögött álló Vörös Varázsló, a kontinens urának címére pályázó Sofina (Daisy Head) sötét hatalmával...

Forge (Hugh Grant), Sofina (Daisy Head) és Kira (Chloe Coleman) mind más miatt aggódik Neverwinter legújabb látogatóival kapcsolatban

Habár a fenti szinopszis felettébb szokványosnak tűnik egy kalandfilm esetében, a Betyárbecsületet szerencsénkre olyan rajongók készítették, akik igyekeztek annyira hűségesen átültetni a szerepjáték legfőbb jellemzőit a filmbe, amennyire csak a műfaj keretei megengedték. Ugyanakkor nem csak a D&D vagy a műfaj kedvelőire gondoltak, hanem igyekeztek minden néző számára szórakoztató produkciót összehozni.

Ennek eredményeként egy olyan adaptációt kapunk, mely az eredeti anyaghoz való hűsége mellett végig lazára veszi a figurát. A két író-rendező, Jonathan Goldstein és John Francis Daley komoly rutinnal rendelkezett mind a hősök vászonra vitele, mind a komikus hangvétel terén, lévén korábbi munkáik közé tartozik a Förtelmes főnökök 1-2. részének és a Pókember: Hazatérés c. filmnek a forgatókönyve, ami pedig a rendezést illeti, az Éjszakai játék forgatásán szereztek hasznos tapasztalatokat.

Simon (Justice Smith) reményei szerint tudja, mihez kezdjen az új ereklyével

A két úriember azzal is tisztában volt, hogy nem feltétlenül az a lényeg, mennyire követik minden tekintetben az eredeti játék struktúráját vagy karaktereit, a produkció által a nézőben keltett érzések legalább annyira fontosak.

Ezért munkájuk során a klasszikus kalandfilmeket vették alapul, részben azok hangulatát igyekezve megidézni. Ennek mondjuk megvan az a hátránya, hogy bőven találkozhatunk már sokszor látott sablonokkal, így nem feltétlenül a Betyárbecsület lesz a legegyedibb alkotás, amivel valaha dolgunk akadt.

Mindazonáltal azt kell mondanom, a világépítésre komoly hangsúly került, ám szerencsére nem traktálnak bennünket rengeteg felesleges információval. Összességében a fizikai interakciók és a verbális varázslatok kombinációjával az alkotók ügyesen adaptálták a Dungeons & Dragons játékok lényegét az ezüstvászonra.

Szerintetek is megmozdult az a valami ottan?!

Alapvetően tehát sikerült megtalálni a kényes egyensúlyt az akció-kaland és a karaktervezérelt komédiázás között. Ebben természetesen oroszlánrész jut az egyes szereplőknek, akik annak ellenére is kellő változatossággal rendelkeznek, hogy jellemük általában csak annyira kerül kifejtésre, amennyi minimálisan szükséges és elégséges.

A középpontban a Chris Pine által alakított Edgin áll, akire mintha rászabták volna a sármos és szerethető zsivány karakterét. A fickó örök optimista és szeret rögtönözni, így sokszor nem csak a tudására, hanem legalább annyira a szerencséjére hagyatkozik. Tolvajként is nemeslelkű és jószívű ember, akinek mindazonáltal vezekelnie kell korábbi rossz döntéseiért.

A kemény és karizmatikus, ám hűséges Holgával jól kiegészítik egymást - valljuk be, a barbár nő figurája sosem állt túl messze Michelle Rodrigueztől. De a jóval kislányosabb és törékenyebb megjelenésű Sophia Lillis is legalább annyira illik az általa játszott szereplőhöz, a mindig őszinte és szókimondó druidához.

Doric, az alakváltó druida (Sophia Lillis) mindig kimondja, amit gondol

S bár Hugh Grant szintén a tőle az utóbbi időben majdhogynem megszokott, alattomos és manipulatív figurát hozza, végül is nehéz belekötni, ha az még mindig jól áll neki. A legfontosabb talán az, hogy minden szereplő rendelkezik valamilyen hibával vagy tökéletlenséggel, ami emberközelivé teszi őket.

Ebben persze az is sokat segít, hogy a párbeszédek a könnyed hangvétel ellenére kellő tartalommal és drámával bírnak ahhoz, hogy a szereplők szimpatikussá váljanak a néző számára. S amennyiben kellő kapocs alakul ki közöttük ahhoz, hogy jól működjenek együtt, akkor arra is megvan a lehetőség, hogy hatásosan tudjanak reagálni egymásra.

A humor pedig kulcsfontosságú a produkció sikere szempontjából, mivel nagyon sokat hozzátesz az élvezhetőséghez. Az alkotók időnként tényleg nagyon ütős poénokkal lepnek meg bennünket, és még attól sem riadnak vissza, hogy egy Bradley Cooper szintű sármőrt vessenek be egy szintén telitalálatnak mondható cameo szerep erejéig.

Xenk, a paladin (Regé-Jean Page) már számos furcsa ellenféllel szembenézett hosszú életében

A látványba szintén nehéz lenne belekötni, mivel jónéhány szemkápráztató és fantasy-be illő helyszínre ellátogatunk, és a felbukkanó díszletek és lények is felettébb igényesek és változatosak. S bár tény, hogy maga a tartalom nem váltja meg a világot, gyakorlatilag mindvégig remek kikapcsolódást tud nyújtani.

És amit talán a legfontosabb, hogy nem csupán azoknak, akik játszottak a játék(kal) vagy akiket általában vonz a fantasy világa. Összességében pedig azt kell mondjam, hogy a Betyárbecsület kalandfilmként még mindig jobb és egyedibb hatást kelt, mint az Uncharted szintén nemrég bemutatott filmváltozata.

Dungeons & Dragons: Betyárbecsület előzetes