Dűne: Második rész filmkritika

A második rész így nem meglepő módon ott veszi fel a fonalat, ahol az első cselekménye félbeszakadt. Miután az Arrakis bolygóra költözvén egy árulás következtében a nagy múltú Atreides-uralkodóház feje és népének jelentős része odaveszett, az ifjú Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) és húgával terhes anyja, Jessica (Rebecca Ferguson) a sivataglakó fremenek között talál menedékre.

Míg azonban a törzs vezetője, Stilgar (Javier Bardem) lényegében a messiást látja Paulban, távolról sem az összes fremen osztozik a nézeteiben, így a fiatalemberhez vonzódó Chani (Zendaya) sem. Habár a herceg sem tartja magát annak, a maga részéről igyekszik mindent elkövetni azért, hogy maga mellé állítsa a bolygó lakóit az apja haláláért felelős Harkonnenek ellen vívott harcban.

Miután egyik unokaöccse, Rabban (Dave Bautista) nem képes úrrá lenni a fűszerkitermelést szabotáló fremeneken, Vladimir Harkonnen báró (Stellan Skarsgard) másik unokaöccsét, a még kegyetlenebb és eszelősebb Feyd-Rauthát (Austin Butler) küldi az Arrakisra. S miközben kezdetét veszi a végső leszámolás a két rivális ház között, a látomásai által kínzott Paulnak egyedül kell döntenie arról, mi lenne a legjobb az egész Impérium számára...

Jessica úrnő (Rebecca Ferguson) félti ugyan a fiát, mégis mindent megtesz azért, hogy a számára kijelölt útra lépjen

Tovább bonyolódik tehát a politikai cselszövés és machinációk hálója, amennyiben az egyes karakterek különböző céllal mozgatják a szálakat, a Bene Gesserit testvériségének rendkívüli képességű tagjait, valamint immár magát IV. Shaddam császárt (Christopher Walken) és annak figyelemreméltó lányát, Irulan hercegnőt (Florence Pugh) is beleértve.

Az intrika fokozódásához tehát az új szereplők úgyszintén nagyban hozzájárulnak - ugyanakkor Villeneuve és írótársa maguk is tovább bővítették egyes karakterek történetszálait az eredeti regényhez képest.

Mint tudjuk, a Dűne univerzumában lényegében minden a kizárólag az Arrakison megtalálható fűszer feletti kontroll, illetve azon keresztül a hatalom megszerzése és birtoklása körül forog. Ez azonban csupán az egyik olyan tényező, melyet Villeneuve górcső alá vett eme igen ambiciózus folytatás keretében.

A fremenek egyik vezére, Stilgar (Javier Bardem) szinte vakon hisz a kiválaszottban

Így az író-rendező részleteiben foglalkozik a vallási fanatizmus kérdésével, illetve azzal, hogy a hiten keresztül hogyan lehet tömegeket befolyásolni. Míg Paul anyja, a szintén Bene Gesserit gyökerekkel és képességekkel bíró Jessica úrnő maximálisan igyekszik kihasználni a könnyen manipulálható fremenek sokaságát, addig a herceg iránt romantikus érzéseket tápláló Chani egyáltalán nem híve ennek, és általában véve a hatalommal szemben is szkeptikus álláspontot képvisel.

A lány ezáltal egyfajta morális iránytűként szolgál hősünk számára, akinek ezúttal igencsak fel van adva a lecke, amennyiben nem csupán élve szeretne egyszer kijutni a sivatagból, hanem még az Atredies-ház hírnevét és a galaxis békéjét is helyre kívánja állítani. A nagyívű történetvezetés tehát végig keveredik a jóval személyesebb hangvétellel, melynek a két fiatal közötti szerelmi szál is részét képezi. Amiért pedig mindez alapvetően jól működik, az a kellő egyensúly megtartása, amiért elsősorban Villeneuve-öt illeti komoly dicséret.

Paul (Timothée Chalamet) és Chani (Zendaya) számára kevés idő jut a romantikázásra

A szimbolizmus pedig, ami már az első résznél is eléggé erős volt, ezúttal még nagyobb szerephez jut a narratívában. Abból a szempontból már-már a Star Wars fénykorát idéző magasságokat ostromol, ahogy lényegében ugyanannak az éremnek a két oldalaként mutatja be Paul Atreidest és Feyd-Rautha Harkonnent, mint a jó és a rossz egymás elleni küzdelmének több szempontból hasonló, mégis alapvetően különböző képviselőit, akiket a még náluk is nagyobb hatalommal rendelkezők folyamatosan igyekeznek a háttérből irányítani.

Mindez jóval az átlag fölé emeli Villeneuve Dűne-adaptációját, mely kétségtelenül a legjobb az eddigi, nem éppen nagyszámú mozgóképes próbálkozás közül. Habár tény, hogy nem tartozik a legkönnyebben befogadható, minimális gondolkodást vagy előzetes ismeretet igénylő alkotások közé, a film élvezeti értékét nagyban növeli az elsőrangú körítés. Persze az sem hátrány, hogy itt valamivel több az akció, mint az első részben volt, a gigantikus férgek meglovagolása pedig az azt kísérő effektekkel együtt igazán hátborzongatóra sikeredett.

Feyd-Rautha Harkonnen (Austin Butler) akkora vérengző vadállat, hogy csak fekete-fehérben látható a filmvásznon

A Dűne: Második rész összességében nagyon látványos és tartalmas film, igazi nagybetűs moziélmény, mely simán hozza vagy talán meg is haladja valamivel az első rész színvonalát. Olyan alkotás, melyben lehet ugyan kisebb hibákat vagy ellentmondásokat találni, ha valaki nagyon keres, ám ettől függetlenül nagyon egyben van, a hangzás és Hans Zimmer epikus és egyben vészjósló zenéje is rendkívül ütősre sikeredett.

Igaz, hogy a megvalósításon kívül kevés igazi újdonságot képes felmutatni a produkció, de azt valóban elsőrangú módon teszi. Így nyugodtan kijelenthető, hogy minden Dűne rajongónak kötelező mozi, de a sci-fi kedvelőinek is erősen ajánlott a megtekintése.

A kérdés már csak az, hogy lesz-e Dűne: Messiás, ami a második könyv történéseit dolgozza fel, elvileg egyetlen film keretei között. Ha csak az első mozi sikeréből indulunk ki, akkor ennek valószínűleg nem lesz akadálya...

Dűne: Második rész előzetes