Csuklyások - BlacKkKlansman filmkritika

A rasszizmus témája újfent igen aktuális - főleg az Egyesült Államokban -, így aligha véletlen, hogy a problémára fogékony, nem mellesleg fekete bőrű író-rendező, Spike Lee (Malcolm X, Az utolsó éjjel, A belső ember) látta el a direktori feladatokat. A film egyébiránt Ron Stallworth 2014-ben Black Klansman címmel megjelent emlékiratainak adaptációja, némi ferdítéssel, amennyiben az időpont és az események drámaiságának mértéke nem egészen stimmel - de ha egy élvezetes és tanulságos (játék)filmet kapunk cserébe, akkor őszintén, kit érdekel?

A sztori a 70-es években játszódik a Colorado állambeli Colorado Springsben. Stallworth (John David Washington) a város első afroamerikai detektívje, aki magára vállalja, hogy beépülve a szervezetbe leleplezi a helyi Ku Klux Klán tagjait és tevékenységét. Ez természetesen csak úgy lehetséges számára, ha ő csupán telefonon keresztül érintkezik a szervezettel, miközben személyesen egyik nyomozótársa, a történetesen zsidó származású Flip Zimmerman (Adam Driver) igyekszik elvegyülni a tagok között.

A tagok némelyike azonban igencsak gyanakvó és kiszámíthatatlan, ami egyáltalán nem könnyíti meg a zsaruk munkáját. Ráadásul Ronnak megtetszik a város fekete diákszövetségének elnöke, Patrice Dumas (Laura Harrier), aki viszont teljesen elkötelezte magát a Fekete Párducok és a radikális változások mellett. Amikor pedig még a KKK "Birodalmi Varázsló"-ja, David Duke (Topher Grace) is a városba érkezik, végképp forró lesz a talaj Colorado Springsben...

Ron Stallworth (J.D. Washington) és Patrice (Laura Harrier) bírja egymást, még ha nem is értenek egyet mindenben

Azt hiszem, már a fenti rövid ismertető után is nyilvánvaló, mennyi potenciál volt a könyv megfilmesítésében, amit szinte vétek lett volna kihagyni. Már eleve abban a szituációban rengeteg a helyzetkomikum, hogy egy fekete fickó beépül a klánba annak rövidlátó tagjait kihasználva, de amikor ugyanaz a fickó olyan rasszista dumát nyom, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, az ember nem bírja megállni, hogy ne szakadjon a röhögéstől.

Stallworth és Duke telefonbeszélgetései szinte kabaréba illőek, amit a két szereplő egymás mellé vágása sokszor még inkább kihangsúlyoz. És akkor annak végletes abszurditásáról még nem is beszéltünk, hogy egy feketét a KKK a tagjai közé választ, ráadásul oly módon, hogy Ronnak maga a klán vezetője küldi el a tagsági kártyát.

A hasonlóan képtelen szituációkra persze a provokatív hangvétel még jobban rájátszik, ami egyúttal gondolkodásra készteti a nézőt, és a szereplők közti feszültség sem hiányzik - sőt, néha szinte már kézzel fogható.

Flip Zimmerman (Adam Driver) sem szereti a kellemetlen kérdéseket, pláne egy KKK-stól

A BlacKkKlansman tehát egy vérbeli szatíra nagyon komoly témákkal, ám számos könnyed pillanattal. Habár a filmet csak felirattal játsszák a mozikban, ez valójában nem hogy elvesz, mint inkább meghagy az élvezeti értékéből, lévén az eredeti szövegeket és akcentusokat csak így képes visszaadni. A még mindig figyelemreméltó Spike Lee és alkotótársai valódi stílussal ruházzák fel a produkciót, amit viszont kérdéses, hogy egy szinkronizált változat mennyire képes megőrizni.

A jó karakterekhez természetesen jó színészekre is szükség van, ami jelen esetben még a mellékszereplők tekintetében is adott. Némelyik KKK-s egészen hátborzongató, de a két főszereplő szintén meggyőző alakítást nyújt. John David Washington (Denzel fia) első főszerepét igencsak karizmatikus teljesítménnyel hálálta meg - simán elhisszük neki, hogy Stallworthnek nem csak a szája jár, hanem kellő vér van a pucájában ahhoz, hogy fekete rendőrként bizonyítson.

David Duke (Topher Grace) a simulékony klántag mintapéldánya

Adam Driver hitelesen adja elő a magabiztos, ugyanakkor az extrém körülmények és gyűlölet hatására saját származását is átértékelő nyomozót - persze azt már Kylo Ren óta tudjuk, hogy a színésztől nem áll távol a kettősség és a vívódás érzékeltetése. Laura Harrierre pedig, aki ezúttal az erős, független női figura szerepében tündököl, rá se lehet ismerni a terebélyes hajkorona alatt, miközben abszolút elhittem neki, hogy ilyen lehetett egy forradalmi szemléletű fekete diáklány a 70-es években.

Lee biztos kezű irányítása alatt a BlacKkKlansman oly módon idézi meg a történelmet, hogy közben sikerrel reflektál egy olyan, még mindig aktuális és kényes témára, mint amilyen a rasszizmus. Tény, hogy a társadalmi feszültségek akkor és most ugyanúgy jelen vannak, még ha sok tekintetben mások is a viszonyok.

Szerinted ha egy feka kaphat tagságit, akkor egy zsidó is?

A film ugyanakkor a különbségek mellett a valós vagy vélt hasonlóságokra is megpróbál rámutatni. Miközben Duke vezetése alatt a KKK úgy próbált népszerűbbé és politikailag sikeresebbé válni, hogy tudatosan tompítani igyekezett erőszakos retorikáján, a régi, rasszizmust megtűrő rendszer és Trump elnöksége közötti párhuzamok felhozatala direkt és igen nyilvánvaló módon történik.

Politikai részrehajlást és ellentmondást tehát biztosan talál a produkcióban, aki keres - van, aki szerint például erőltetett módon próbálja hősökként beállítani a rendőröket, miközben a rasszizmussal kapcsolatban manapság nem feltétlenül ez az első, ami az ember eszébe jut velük kapcsolatban.

A feketék akkor és ma is egyenlő jogokat követelnek

Végső soron azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem egy dokumentumfilmről, hanem alapvetően egy szórakoztatás céljából készült moziról van szó. Ezáltal a BlacKkKlansman alkotói egy olyan, mondhatni fajsúlyos témát, mint a faji megkülönböztetés, is befogadhatóvá tudtak tenni a nagyközönség számára, ami azért nem csekély érdem.

Csuklyások - BlacKkKlansman előzetes