Az oroszlánkirály filmkritika

Jon Favreau már tapasztalt rendezőnek számít ezen a téren, miután sikerrel vitte vászonra a klasszikus A dzsungel könyve hasonló adaptációját. Azonban nem is az volt a kérdés, hogy technikailag megvalósítható-e a remake, hanem sokkal inkább az, hogy mennyiben tud több vagy más lenni az eredetihez képest. E tekintetben pedig azt kell mondanom, hogy ha létezik olyan Disney mesefilm, amit teljesen felesleges volt ebbe a formába konvertálni, akkor az Az oroszlánkirály.

Az afrikai szavanna egy tágas zugában, Büszke Birtokon az állatok fontos eseménynek lehetnek tanúi, amikor jövendőbeli király születik. A jelenlegi uralkodó, Mufasa mindent megtesz, hogy átadja a szükséges tudást és bölcsességet fiának, Szimbának, akit azonban még gyakran olyasmire ragadtat a fiatalos hév és meggondolatlanság, ami könnyen veszélybe sodorhatja.

Ezt kihasználva Zordon, Mufasa mellőzött és megkeseredett öccse áskálódni kezd bátyja ellen, hogy átvehesse tőle a trónt és az uralmat Büszke Birtok felett. Árulás, dráma és tragédia üti fel a fejét a birodalomban, ahonnan Szimbának menekülnie kell, ha menteni akarja a bőrét. Később azonban új barátokra lel, és rájön: nem dobhatja el csak úgy magától apja örökségét, és előbb-utóbb szembe kell néznie sorsával és a királyság életét felborító ellenségeivel.

Zazu, a főudvarmester mindig ott repked Mufasa és Szimba nyomában

A történet hűen követi az eredeti sztoriját, sok meglepetésre tehát itt nem kell számítanunk. Az alkotók eszközöltek ugyan kisebb módosításokat egyes karakterekben, illetve azok megnyilvánulásaiban, ám összességében a már jól ismert szereplők jól ismert szövegeivel találkozhatunk. Emiatt tehát valóban szükségtelen volt a remake - a kérdés csupán az volt, hogy az új körítés hogyan szolgálja majd a narratívát.

Ebből a szempontból pedig azt kell mondanom, hogy a produkció igen furcsa átmenetet képez a valóság és a mesevilág között, illetve a természetfilmek és az animációs filmek között. Számomra például eleve érthetetlen, hogy miért kell egyáltalán megpróbálni valóságosnak beállítani azt, ami addig teljesen jó volt mesének? Értem én, hogy érkezett egy újabb generáció és a pénz is mindig jól jön, de akkor is...

Zordon attól sem riad vissza, hogy igazi hiénákkal szövetkezzen

Egy olyan néző számára, mint én, aki alapvetően a National Geographic-en edződött, nem kérdés, hogy a valóságban hogy működnek a dolgok a természetben, a ragadozó és a préda között. Az itteni filozófia ennek nagyban ellent mond, amivel nincs is semmi gond, egészen addig, amíg egy elvonatkoztatott mesevilágról beszélünk. Itt azonban nyilvánvaló a törekvés a valószerű hatásra, ami egy eléggé paradox állapothoz vezet.

Bár az is igaz, hogy azért a látvány még mindig nem teljesen élethű, bármennyire meggyőző is tud lenni bizonyos jelenetek alatt. Lehet, hogy a környezet helyenként szemkápráztató és az állatok kinézete is többnyire igen magas (akár A majmok bolygója) szintet képvisel, a mozgásukon viszont még mindig látszik, hogy nem természetes. Az egész sokszor igencsak furcsán hat, a félig-meddig valóságosnak tűnő, éneklő állatokkal meg különösen.

Timon és Pumba szárnyaik alá veszik a kisoroszlánt

Hiába maradtak meg a dalok (legfeljebb néhány változtatás és bővítés mellett), az igazi varázslat hiányzik, így a produkció nem képes ugyanazokat az érzéseket visszahozni, amelyek az eredetiben megvoltak. A cukiság faktor most is bejátszik, de hiába nincsen túltolva, ebben a formában mégis túlságosan mesterkéltnek hat.

A mondanivalót tekintve a tartalom ezúttal is megvan a produkcióban, hiszen a forgatókönyv lényegében alig változott. Így a bedobott témák úgyszintén ismertek és a már szokásosak - felnövés, felelősség, hűség, kitartás, az élet rendje stb. -, egy emberi tulajdonságokkal felruházott állatokkal eljátszott királydráma keretei között. Jó kérdés persze, hogy mindez miért működött jobban A dzsungel könyve remake-nél, ám az valahogy mégsem keveredett effajta ellentmondásokba.

A nagyoroszlánná vált Szimba és Nala között is beindul a hormontermelés

Ez esetben azonban az emberi és állati tulajdonságok furcsa keveredése és a természet rendjéről vallott filozófia a valósághűségre törekedő megvalósítással együtt meglehetősen keszekusza egyveleg benyomását kelti. Amíg mindez erősen stilizálva volt, meseszerű köntösbe csomagolva, ahelyett, hogy az élethűségre törekedtek volna, addig nem is volt akkora probléma, így viszont még a film célcsoportja is kérdésessé válik.

Az oroszlánkirály új változata 12 éven aluliaknak egyedül nem ajánlott az enyhén erőszakos jelenetek és agresszív megnyilvánulások miatt, az afölöttiek viszont nem biztos, hogy nem nőttek már ki abból, hogy mindezt ebben a formában maradéktalanul befogadják. Ám ha mégis, akkor is jobban járnak az eredetivel, ahol a technikai megvalósítás helyett még sokkal inkább a szívvel-lélekkel való történetmesélésre helyeződött a hangsúly.

Az oroszlánkirály előzetes