Argylle: A szuperkém filmkritika

Nem véletlen, hogy Vaughn az utóbbi egy-másfél évtizedben olyan mozikkal rukkolt elő, mint a Ha/Ver (Kick-Ass) vagy a Kingsman-széria. Legújabb alkotása esetében is alapvetően azokhoz hasonló agymenést kapunk, és természetesen az Argylle újfent különleges egyvelege az akció, a vígjáték és a thriller műfajának.

Mindez keveredik a Kingsmannél már látott, idealizált ügynökfigurával, amennyiben ehelyütt Henry Cavill egy James Bondhoz hasonló, nagy formátumú, nőcsábász szuperkémet alakít a címszerepben.

Agrylle azonban nem valós személy, mivel csupán az Elly Conway (Bryce Dallas Howard) által sorozatban írt regények lapjain létezik. Habár az írónő komoly sikerre és általános elismertségre tett szert műveinek köszönhetően, a valóságban egyáltalán nem a vad kalandokat, sokkal inkább a nyugalmat kedveli, melyben bőven akad része elhagyatott, tóparti házában, melyet csupán macskájával, Alfie-val oszt meg.

Argylle (Henry Cavill) mindent stílusosan csinál

Egy nap azonban a vonaton utazva Elly találkozik a felettébb rámenős Aidennel (Sam Rockwell), aki valódi kémnek mondja magát. Innentől fogva pedig alaposan felpörögnek az események: hirtelen vadidegen arcok tucatjai törnek Elly életére, és csupán Aidan rátermettségének köszönheti, hogy épp bőrrel megússza a támadásokat. Az írónő ezután kétségbeesetten tapasztalja, hogy a valóság egyre inkább kezd hasonlítani a regényeihez, miközben lépten-nyomon maga Argylle beszél hozzá...

Az Argylle: A szuperkém alapvetően akció-vígjátékként indul, ám - ahogy az a fentiekből is látható - később egyre inkább kémthrillerbe csap át. A narratíva azzal a filmekben (is) gyakran használt formulával operál, hogy igyekszik elmosni a kitalált és a való világ közötti határokat. Bár annyi biztos, hogy ezáltal, illetve a misztérium légkörének fenntartásával képes megragadni az érdeklődésünket, az már más kérdés, hogy végül mennyire tudja eladni nekünk magát a sztorit, hogy el is higgyük neki.

Elly Conway (Bryce Dallas Howard) csak Aiden (Sam Rockwell) váratlan feltűnésének köszönheti, hogy még ép és egészséges

Ugyanis, mint az oly gyakran megesik ennél a műfajnál, illetve konkrétan Matthew Vaughn munkásságában, a stílus fontosabb szerephez jut az értelemnél, hogy a realitásról már ne is beszüljünk.

Az egy dolog, hogy Bryce Dallas Howard nem feltétlenül a legalkalmasabb arra, hogy eljátssza a magába zárkózó írónő szerepét, de éppenséggel a jellemfejlődése sem feltétlenül a leghitelesebben lett felépítve. Ezáltal pedig a lazábban kezelt képregényszerű világ és az általunk is ismert, kőkemény valóság közötti átmenet sem lett olyan zökkenőmentes, mint ahogy azt a rendező és alkotótársai szerették volna.

Amennyiben a filmnek csak magát a képregénybe illő részét nézzük, az lényegében nem okoz csalódást, és többnyire újfent azt kapjuk, amit Vaughn-tól már megszokhattunk. Így bőven lehet részünk ereszd el a hajam jellegű, szürreális akciójelenetekben, de a produkció - a szokásos mozis és popkulturális utalások mellett, illetve azok ellenére - alaposan bemutat a hollywoodi sztereotípiáknak is.

A titokzatos Alfie (Samuel L. Jackson) tudja, hogyan szabadítsa meg Elly-t a rosszfiúktól

Ráadásul e téren a színészekre sem panaszkodhatunk, hiszen Cavill és Sam Rockwell remek választás volt a sármos szuperkém, illetve annak kvázi antitézise, a környezetébe teljességgel beleolvadó, első látásra jelentéktelen ügynök karakterére. Sam Jackson és John Cena feltűnése pedig még tovább növeli a coolság- és humorfaktort, még ha az utóbbi nem is mindig talál célba.

Ezzel kapcsolatban a produkció egészéről elmondható, hogy míg egyes jelenetek üdítően szellemesek, addig mások fárasztóan irreálisak vagy erőltetettek. Egy ilyen mozi mondjuk sosem igazán a hitelességről vagy a valóságnak való megfelelésről szól, mivel többet nyom a latban, hogy a történet alapvetően fordulatos legyen, még ha a jól bevált sablonokat ugyanúgy fel is fedezhetjük benne.

Ennél jóval nagyobb gond, hogy az egész nem igazán áll szilárd lábakon, és azt kell mondjam, a mitológiateremtés korántsem olyan erős, koherens vagy meggyőző, mint a Kingsman esetében volt.

A másik Alfie, a macska (szinte) mindenhová elkíséri Elly-t a szállítótáskában

Pedig Vaughn-nak és a stúdiónak láthatóan komoly tervei vannak a címmel, mivel a végefőcím alatt kapunk némi utalást a Kingsman világához való kapcsolódásra, illetve egy előkészületben lévő Argylle-folytatásra (vagy inkább előzményre?) is. Hiába, manapság olyan nagy hévvel dübörög a franchise-építés, és akkora pénzek vannak benne, hogy sem a stúdiók, sem az alkotók számára nem könnyű ellenállni a kísértésnek.

Hogy az ambiciózus terveket mennyire indokolja az első film teljesítménye, azt majd még meglátjuk. Tény, hogy az Argylle: A szuperkém bír némi felületes mondanivalóval, ám azt a produkció egészét tekintve elég nehéz komolyan venni. Összességében inkább mérsékelten élvezhető filmnek nevezném, mely egyszeri kikapcsolódásnak megteszi - annak legalábbis, aki bírja ezt a képregényszerű stílust és annak gyakori túlkapásait.

Argylle: A szuperkém előzetes