Aquaman és az Elveszett Királyság filmkritika

2023. december 21.
95.3331
DNS profilja, adatai
DNS
Az Aquaman és az Elveszett Királyság újfent egy olyan szuperhősfilm, melynek már jó ideje esedékes volt a folytatása. Általa a DC Comics átalakulófélben lévő képregény-moziuniverzumába kapunk betekintést, lévén elvileg ez az utolsó film a DCEU-n belül, ezután jön majd az ún. DCU és a megújulás. Hogy ez mennyire lesz jó nekünk, azt egyelőre nem tudhatjuk, legfeljebb abban reménykedhettünk, hogy Aquaman újabb kalandja legalább olyan szórakoztatóra sikerült, mint a kasszáknál kimagaslóan teljesítő első rész.


A cselekmény szerint immár több év telt el az első rész eseményei óta, és ez idő alatt bizony Arthur Curry alias Aquaman (Jason Momoa) élete is alaposan megváltozott. Hősünknek oly módon kell egyensúlyoznia királyi feladatai és az Igazság Ligája mellett való elkötelezettsége között, hogy közben még a családjával és nemrég született fiával is igyekszik minél több időt együtt tölteni.

A felszíni civilizáció és a tenger alatti királyságok ellentétei azonban korántsem kerültek megoldásra, ami alaposan megnehezíti a békés egymás mellett élést, pláne az esetleges együttműködést. Ráadásul Aquaman egy ádáz ellenséget szerzett magának Fekete Manta (Yahya Abdul-Mateen) személyében, aki a bosszú lehetőségét keresve olyan ősi erőt szabadít fel, mely komoly veszélyt jelenthet Atlantiszra és a világra.

Hősünk végül kénytelen szövetkezni másik riválisával s egyben féltestvérével, Ormmal (Patrick Wilson), akivel továbbra is nehezen találják meg a közös hangot. Ennek ellenére muszáj félretenniük személyes ellentéteiket és sérelmeiket, ha el akarnak kerülni egy újabb globális katasztrófát...

Fekete Manta (Yahya Abdul-Mateen II) sosem felejti el Aquamannek apja halálát

Fekete Manta (Yahya Abdul-Mateen II) sosem felejti el Aquamannek apja halálát


A történet tehát alapvetően Arthur és Orm párosára van kihegyezve, ahogyan mindketten igyekeznek érvényesíteni a saját akaratukat, miközben kénytelenek együtt dolgozni. Habár a felállás alapból kissé erőltetettnek tűnik, maga az ötlet nem is rossz, még ha nem is mindig sikerült megtalálni a megfelelő dinamikát a két trónörökös között.

Mivel a filmnek az áll a legjobban, amikor nem veszi túlságosan komolyan magát, Arthur és Orm gyakori macsós csipkelődése is általában csak jót tesz neki.

Annyi biztos, hogy több kémia van kettejük, mint Artur és Mera karaktere között, mely kapcsolatot - talán éppen ezért - végig többnyire a háttérben tartották az alkotók. Így azok, akik ellenérzéseket tápláltak a Johnny Deppel szemben csúnya peres ügyet vesztett Amber Heard szereplése iránt, többé-kevésbé fellélegezhetnek, mivel a színésznő viszonylag keveset látható a produkcióban.

Aquaman (Jason Momoa) számára jó szolgálatot tesznek a tenger különleges élőlényei

Aquaman (Jason Momoa) számára jó szolgálatot tesznek a tenger különleges élőlényei


Ugyanakkor tény, hogy nem ő az egyetlen elhanyagolt mellékszereplő, mivel többek közt Arthur apja és anyja, Atlanna (Nicole Kidman) és Tom (Temuera Morrison) is leginkább csupán egy statiszta benyomását kelti - még ha az utóbbinak akad is néhány kedves, valódi érzelmet kiváltani képes jelenete.

Ennél persze valamivel fontosabb a két főszereplő jellemfejlődése, mely ugyan nem túl markáns vagy zökkenőmentes, azért hellyel-közzel tetten érhető. Ugyanez már jóval kevésbé mondható el David Kane alias Fekete Mantáról, aki jóformán semmit sem változott az előző rész óta: elvakult bosszúvágyában senkitől és semmitől sem riad vissza.

Ám ha úgy tűnik, újfent egy közhelyes és egysíkú főgonoszt kaptunk, a helyzet e téren sem teljesen egyértelmű, mivel egy idő után azt is felettébb nehéz eldönteni, valójában ki a főellenség a történetben. Az, hogy végül a kelleténél kicsit talán több van belőlük, nem feltétlenül kedvez az amúgy is döcögő narratívának.

Orm (Patrick Wilson) nem ijed meg a rossz külsejű technikai szörnyszülöttektől

Orm (Patrick Wilson) nem ijed meg a rossz külsejű technikai szörnyszülöttektől


Noha már az első résznek sem feltétlenül a története volt a legnagyobb erőssége, az kétségtelen, hogy látványosságokban és világépítésben jeleskedett. S bár ez lényegében a folytatás esetében sincs másképpen, a sztori még annál is több kívánnivalót hagy maga után.

Az még hagyján, hogy a hasonló produkciónál szokásos logikátlanságok és következetlenségek itt is szép számmal előfordulnak, mint ahogy az Aquaman-folytatást nem kerülték el a klisék sem.

Ám mivel a filmben bemutatott világ igencsak leegyszerűsített mása a valódinak, a komolynak szánt mondanivalót is nehéz komolyan venni. És amikor egyszerre próbál laza és komoly lenni a narratíva, az időnként felettébb esetlen jelenetekben nyilvánul meg.

Na mi van, miért nem lősz fejbe most rögtön a lézereddel?!

Na mi van, miért nem lősz fejbe most rögtön a lézereddel?!


Összességében sajnos azt kell mondjam, kevés az igazán jó poén, hiába próbálkoznak az alkotók. Ez pedig így - a továbbra is figyelemreméltó vizuális megvalósítás ellenére - igazi bluckbusternek kicsit kevés, és nehéz elképzelni, hogy képes lesz akár csak megközelíteni az első rész sikerét.

Az Aquaman és az Elveszett Királyság mindezek ellenére egyszeri kikapcsolódásnak elmegy, a látvány miatt pedig ajánlott az IMAX 3D-ben történő megtekintése - még akkor is, ha az utóbbi lehetőségeit jobban ki lehetett volna használni.

Mindazonáltal Aquaman önálló sztorijából aligha lehet többet kihozni ennél, és ennek megfelelően egyelőre elvileg nem is tervezik folytatni a szériát. Ha hinni lehet a pletykáknak, a DC ezután az univerzum újraindítására helyezi a hangsúlyt - remélhetőleg az eddigiekhez képest némileg nagyobb sikerrel.

Aquaman és az Elveszett Királyság előzetes

 

Aquaman és az Elveszett Királyság / Aquaman and the Lost Kingdom (2023)

egy jegyet megér. egyet.
  • Műfaj: Szuperhősfilm
  • Hazai premier: 2023. december 21.
  • Rendezte: James Wan
  • Hossz: 124 perc
  • 2023-12-21 16:00:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/aquaman-es-az-elveszett-kiralysag_1.jpg
  • Szereplők: Jason Momoa, Patrick Wilson, Yahya Abdul-Mateen II, Amber Heard, Nicole Kidman, Dolph Lundgren, Temuera Morrison
  • Forgatókönyv: David Leslie Johnson-McGoldrick
  • Operatőr: Don Burgess
  • Vágó: Kirk Morri
  • Zene: Rupert Gregson-Williams
6.5
James Wan 124 Rupert Gregson-Williams 2023-12-21 16:00:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/aquaman-es-az-elveszett-kiralysag_1.jpg
7 hozzászólás

DNS

4 hónapja, 1 napja

Látom megy a flame ezerrel, pedig ennél azért akadt néhány sokkal rosszabb film is idén, amiről írtunk. Azt nem mondom, hogy ez olyan hú de kafa meg minden, de ha valami, na akkor ez a szerep pont illik Jason Momoáhozmosolygó smiley

válasz erre

Mordorer

4 hónapja, 1 napja

Elkövettem azt a hibát hogy megnéztem. röhögő smiley Nem értem ezt a sok pontot, nálam a 4 lenne a plafon, ez a film egy katasztrófa.

válasz erre

Kisember001

4 hónapja, 2 napja

Sajnos minden DC film az "elmegy" kategóriát súrolta idén. Így nem is csoda hogy mennyit bukott velük a Warner. James Gunnéknak fel van adva a lecke. Mostantól a minőség kell hogy számítson a mennyiséggel szemben.

válasz erre

VaPe

4 hónapja, 3 napja

Nekem biztos kimarad. Elviselhetetlen gagyi ez a pali.

válasz erre

Patrik94

4 hónapja, 3 napja

Már az előzőtől is a hideg rázott. Meg is lepődtem hogy ilyen jó pontot kapott most, pedig ez biztos még ****abb. röhögő smiley

válasz erre

fighterlaci

4 hónapja, 3 napja

Tökéletesen meg fog felelni streamingen majd nekem, nem adnék érte külön pénzt.

válasz erre

Ronalddo

4 hónapja, 4 napja

Már az első is nagyon **** volt, nem is értem minek erőltetik.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Madame Web

Madame Web

Marvelek

Marvelek

Kék Bogár

Kék Bogár

legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja