Amerika Kapitány: Szép új világ filmkritika

2025. február 13.
91.2981
DNS profilja, adatai
DNS
A tavalyi év során csupán egyetlen Marvel film érkezett a mozikba, az idén azonban újfent alaposan rákapcsoltak a képregényes stúdiónál. Ám mielőtt még ránk zúdítanák a Mennydörgőket és a Fantasztikus négyes legújabb iterációját, Kevin Feige és társai elhozták nekünk Amerika Kapitány történetének következő felvonását. A Szép új világ immár a negyedik a Kapitány önálló filmjei közül, de az első Steve Rogers és az őt alakító Chris Evans nélkül, aki azért igencsak közkedvelt figurája volt az MCU-nak.


A fő kérdés tehát az volt, vajon így is megáll-e a saját lábán a karakter, illetve egy köré szőtt egészestés mozifilm. Mint tudjuk, Steve Rogers helyét - annak kifejezett kérésére - Sam Wilson, vagyis a Sólyomként ismert Bosszúálló vette át a Bosszúállók: Végjáték c. film végén. Hogy ennek súlyával és a felelősséggel azután hogyan birkózott meg az utód, az a Sólyom és a Tél Katonája c. sorozatban került elbeszélésre.

Egy streamingen futó sorozat azonban egy dolog, egy mozifilm viszont teljesen más kategória. Sokan már azt megkérdőjelezték, hogy eleve miért Wilson lett az új Kapitány, amikor nem rendelkezik semmilyen szuperképességgel. Míg egyesek rögtön rasszizmussal vádolták őket, látni kell, hogy itt igazából nem arról van szó, hogy fekete-e vagy sem a karakter - sokkal inkább arról, hogy mennyire képes betölteni ugyanazt a szerepet az MCU-ban, illetve hogy átadható-e általa bármiféle mondanivaló, ami újdonságként hat.

Az alkotók tehát igen nagy fába vágták a fejszéjüket, pláne úgy, hogy sokan még a visszafogottabb tempó ellenére is megcsömörlöttek már a Marvel mozik áradatától. S bár Harrison Ford mint húzónév szerződtetése igen komoly ütőkártya volt a stúdió kezében (William Hurt színész helyét vetté át, aki időközben elhunyt), még így is erősen kérdéses, mennyi nézőt vonz majd az újabb Amerika Kapitány.

Vajon képes lesz Ross elnök (Harrison Ford) és Sam Wilson (Anthony Mackie) félretenni nézetkülönbségeiket a nagyobb jó érdekében?

Vajon képes lesz Ross elnök (Harrison Ford) és Sam Wilson (Anthony Mackie) félretenni nézetkülönbségeiket a nagyobb jó érdekében?


Noha Sam Wilson (Anthony Mackie) már eléggé belejött Amerika Kapitány szerepébe, néha még mindig meg kell küzdenie a magas elvárásokkal. Szerencsére szárnysegédje, a Sólyom pozíciójára pályázó Joaquin Torres hadnagy (Danny Ramirez) mindig védi a hátát, ha kell, még akkor is, ha az igen ritka és értékes adamantium illegális kezekbe kerülése a tét.

S bár az USA új elnökével, az egykor a hadsereg tábornokaként szolgáló és a Hulkot vehemensen üldöző Thaddeus Ross-szal (Ford) nem igazán egyeznek a nézeteik, Sam hajlandó együttműködni az ország érdekeinek és a világ békéjének érdekében. És az összefogásra nagy szükségük is lesz, amikor a rivalizáló japán és amerikai flotta között pattanásig feszül a helyzet az Indiai Óceánban felfedezett gigantikus Égi megkövült alakja alatt.

Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy a háttérből valaki nagyon csúnyán kavarja a szálakat. Ám hamarosan kiderül, hogy a cél nem csupán a riválisok egymás ellen fordítása, hanem a Ross elleni bosszú, aki egyre kevésbé képes uralkodni a testét radikálisan átváltoztató erők felett...

Sam és társa, Joaquin (Danny Ramirez) nem sejti, mi vár rájuk a Fehér Házban

Sam és társa, Joaquin (Danny Ramirez) nem sejti, mi vár rájuk a Fehér Házban


Igen, tudom, egy újabb felettébb zavaros forgatókönyv. A sztori valójában nem annyira bonyolult, mint amilyennek a fentiek alapján tűnik, ugyanakkor tény, hogy a cselekmény teljes megértése nem kevés előismeretet feltételez. A Sólyom és a Tél Katonája c. sorozat mellett ugyanis nem árt legalább nagyjából tisztában lenni a korábbi Amerika Kapitány- és Bosszúállók-filmek, A hihetetlen Hulk, de valamennyire még az Örökkévalók történéseivel is.

Ez persze nem igazán kedvez a nem annyira Marvel-rajongó nézőknek, Kevin Feige csapatát és a Disney-t azonban ez láthatóan egyáltalán nem zavarja, ők töretlenül folytatják tovább az immár bő másfél évtizede megkezdett világépítést. A kontinuitás fenntartása végett térhetett vissza A hihetetlen Hulkból Samuel Sterns (Tim Blake Nelson), a Bruce Banner vérével megfertőződött, szuperintelligens gonosztevő, de Betty Ross (Liv Tyler) és Bucky Barnes Sebastian Stan) is tiszteletét teszi egy-egy cameo erejéig.

Az egy kézben összpontosuló jogoknak köszönhetően vált lehetségessé, hogy immár az X-Menből ismert adamantium - egy különleges fém, mely még a vibrániumnál is ellenállóbb - is megtalálhatta az útját az MCU-ba. A Szép új világ úgyszintén pedzegeti már a Bosszúállók újbóli összehívását és az új ellenség érkezését. Ugyanakkor továbbra is fennáll azon központi kérdés, hogy ki gyakorolja az irányítást a szuperhősök ténykedése felett.

Az új Amerika Kapitány már elsősorban a technika segítségére támaszkodik

Az új Amerika Kapitány már elsősorban a technika segítségére támaszkodik


Habár az eredeti nem annyira, a magyar cím viszont egyenes utalásnak tekinthető a jelenlegi geopolitikai viszonyokra és az USA-beli politikai állapotokra is (versengés az erőforrásokért, megosztottság, autoriter törekvések stb.). Az aktuális problémák mellett természetesen komoly ihlető tényezőként szolgált az amerikai elnökválasztás, melyre, ne feledjük, még jóval a sztori megszületése után került sor. És ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, most egészen biztosan kiderült, hogy a forgatókönyvírók távolról sem Trump hívei és támogatói voltak...

Mindezek tükrében aligha meglepő, hogy hangvétel tekintetében a film igencsak hajaz egy politikai thrillerre, még akkor is, ha végig jelen van valamilyen szinten a már megszokott Marvel-féle humorizálás, na és persze ütős akciókban sincs hiány. Mindazonáltal már csak a marketinget elnézve is világos lehetett mindenki számára, hogy a produkció alapvetően az Amerika Kapitány és a Vörös Hulk közötti sztárbunyóra lett kihegyezve, ami valóban eléggé zúzósra sikeredett, habár a vége már nem annyira ütős mintsem kiszámítható.

A Vörös Hulk legalább olyan dühös tud lenni, mint zöld társa

A Vörös Hulk legalább olyan dühös tud lenni, mint zöld társa


A narratíva szerencsére nem hanyagolja el Thaddeus Ross jellemfejlődését, így Ford remek alakításában talán még ezt tekinthetjük a produkció legjobb részének. Ami a címszereplő Sam Wilsont illeti, aki tulajdonképpen Sólyom és Amerika Kapitány egyszerre, vele kapcsolatban leginkább annyit tudunk meg, hogy a Kapitány ereje nem csak a szupererőben rejlik. Ezen túlmenően azonban nem mondhatjuk, hogy túlságosan sokat hozzá tudott volna adni a korábbiakhoz a produkció - főleg annak persze, aki látta A Sólyom és a Tél Katonáját.

A Szép új világról összességében is elmondható, hogy bár néha elgondolkodtató, általában már sokszor hallott gondolatokat ismételget, és hiányzik belőle az igazi átütő erő. A tétek már egyszerűen nem olyan nagyok, mint korábban voltak, és a régi kedvencek is elég nagy űrt hagytak maguk után. Így a stafétabot átadása az arra méltóknak sem bír már akkora érzelmi töltettel a néző számára. A produkciót leginkább talán egy afféle átvezető filmnek tekinthetjük az MCU-ban a következő fázis előtt, de hogy az mennyire lesz még érdekes a nagyközönség számára, az erősen kérdéses...

Amerika Kapitány: Szép új világ előzetes

 

Amerika Kapitány: Szép új világ / Captain America: Brave New World (2025)

egy jegyet megér. egyet.
  • Műfaj: Szuperhősfilm
  • Hazai premier: 2025. február 13.
  • Rendezte: Julius Onah
  • Hossz: 118 perc
  • 2025-02-13 17:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/amerika-kapitany-szep-uj-vilag_1.jpg
  • Szereplők: Anthony Mackie, Harrison Ford, Danny Ramirez, Tim Blake Nelson, Shira Haas, Carl Lumbly, Giancarlo Esposito, Sebastian Stan, Liv Tyler
  • Forgatókönyv: Rob Edwards, Malcolm Spellman, Dalan Musson, Julius Onah, Peter Glanz
  • Operatőr: Kramer Morgenthau
  • Vágó: Madeleine Gavin, Matthew Schmidt
  • Zene: Laura Karpman
6
Julius Onah 118 Laura Karpman 2025-02-13 17:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/amerika-kapitany-szep-uj-vilag_1.jpg
7 hozzászólás

Mordorer

1 hónapja, 5 napja

Nem tudom ezt a palit megszokni Amerika Kapitányként...

válasz erre

Tommy

1 hónapja, 5 napja

Elcsépeltek ezek a sorozatok nagyon és én rohadtul unom őket. És mégis mindig megnézem, mert egyébként olyan iszonyatosan **** a filmfelhozatal hogy még ezek is jobbak. röhögő smiley

válasz erre

VaPe

1 hónapja, 6 napja

Én beülök rá, az egyik ledvenc karakterem a sok unalmas figura között.

válasz erre

Ronalddo

1 hónapja, 6 napja

Újabb film ami moziban nekem biztos kimarad. Nem hiszem el, hogy nem tudják elengedni ezt a szuperhős mániát.

válasz erre

Patrik94

1 hónapja, 1 hete

Egynek jó lesz majd streamingen...

válasz erre

Moby Dick

1 hónapja, 1 hete

Szerintem bukta lesz a film, de talán Ford megmenti.

válasz erre

fighterlaci

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Nagyon túl van tolva ez a szuperhős vonal sajnos. szomorú smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profilja