A szerelem fáj filmkritika

Emlékeztek még Ke Huy Quanra, aki mindössze tizenhárom évesen Harrison Ford egyik partnere volt az Indiana Jones és a végzet temploma című blockbusterben? Nos, az a "kisfiú" immár ötvenhárom esztendős, és csak nemrég robbant be újra a köztudatba, elsősorban a Lokiról szóló Marvel sorozatban alakított, mellesleg szintén eléggé komikus szerepének, valamint a Minden, mindenhol, mindenkor c. sikerfilmnek köszönhetően.

Hogy miért tűnt el a vásznakról, az jó kérdés, ám tény, hogy Quan két évtizedre teljesen a háttérbe lépett, és rendezőasszisztensként, illetve kaszkadőr-szakértőként dolgozott különféle produkciókban. Az utóbbira már csak komoly harcművészeti múltja miatt is felettébb alkalmasnak bizonyult, mivel már gyerekkorában elkezdett foglalkozni a taekwondo-val, melyben később a fekete övet is megszerezte.

A producerek és a Universal fejesei pedig láthatóan szerették volna kamatoztatni harcművészeti tehetségének és komikusi vénájának értékes kombinációját, talán abban a reményben, hogy akár Jackie Chan nyomdokaiba léphet. De vajon mindez elég lehet ahhoz, hogy hasonló sikert érjenek el a mozikban?

Marvin (Ke Huy Quan) és Rose (Ariana DeBose) remélhetőleg tisztázni tudja a tisztáznivalót, bármi is legyen az

A történet szerint Marvin (Quan) sikeres ingatlanügynök, amit bizonyítandó még egy oklevelet is kap mentorától és barátjától, Clifftől (Sean Astin). Hősünk azonban korántsem mindig volt ennyire mintapolgár, mivel korábbi életében éppen úgy alvilági alakokkal dolgozott együtt különböző sötét ügyeken, mint ahogyan öccse, Alvin (Daniel Wu) még most is teszi.

Amikor azonban Marvin rejtélyes vörös borítékot kap egykori bűn- és flörttársától, Rose-tól (Ariana DeBose), akit annak idején magára hagyott, kénytelen ismét felvenni a kesztyűt. Már csak azért is, mert Alvin (akinek a szinkronbeli becenevét ha nyúznának sem tudnám felidézni, annyira közhelyes és érdektelen volt) bérgyilkosokat küld rá.

Hogy egészen pontosan miért, azt ne is kérdezzétek, mint ahogy általában véve nem sok értelme volna feszegetni a cselekmény részleteit, és egyáltalán nem is érdemes. Az film ugyanis magát a történetet leginkább csak afféle alibiként, illetve amolyan szükséges rosszként kezeli, lévén a hangsúly nem az értelemre, hanem kizárólag a külsőségekre és a stílusra helyeződik.

Alvin (Daniel Wu) keményen tolja a gangszta stílust

Persze már rég megszokhattuk, hogy a hollywoodi produkciók többsége esetében nem az értelem és a logika a legfőbb ismérv vagy ütőkártya, az A szerelem fáj azonban olyasfajta akció-vígjáték, melynél mindez még a szokásoshoz képest is jobban a háttérbe szorul. Az alig létező forgatókönyv valójában egy hányaveti fércmű, mely számos közkedvelt filmhez és alkotóhoz visszanyúl, miközben az égvilágon semmiféle eredetiséggel sem büszkélkedhet.

Miközben a produkció olyan klasszikusokat imitál, mint például Tarantino, Guy Ritchie vagy épp a már említett Jackie Chan mozijai, még a zeneválasztás is arra szolgál, hogy nosztalgiát ébresszen bennünk. Ebből kifolyólag a film egy meglehetősen fura egyveleg hatását kelti, melynek akadnak ugyan jó és élvezetes pillanatai, attól azonban nagyon távol áll, hogy egy teljes egésszé álljon össze.

Emiatt pedig legfeljebb részben lehet Jonathan Eusebio elsőfilmes rendező tapasztalatlanságát okolni, hiszen a műfajban már veteránnak számító David Leitch is a producerek között van. Ők viszont láthatóan ugyanazon a vonalon haladtak tovább, mint amit legutóbb a Vérapó is képviselt, így aligha meglepő, hogy a cselekmény mellett a jellemábrázolás úgyszintén teljességgel a háttérbe szorult.

Muszáj ezt az asszisztensem előtt csinálni?!

Így lett A szerelem fáj is karikatúra-szerű karakterek időnként látványos és komikus, ámde jobbára érzelemtől és értelemtől mentes interakciója és akciózása. S mivel a szereplőkkel és a történettel nem tudunk azonosulni, alapvetően maga a film sem működik.

Erről persze egyáltalán nem Quan vagy épp bármely másik színész tehet, hiszen ők csak tudásuknak megfelelően eljátszották a rájuk osztott szerepeket, melyek eleve kidolgozatlanok és közhelyesek voltak. Vagyis a reneszánszát élő színész akár még alkalmas is lehet arra, hogy mondjuk egy Jackie Chan örökébe lépjen, csakhogy ahhoz ennél sokkal ütősebb alkotógárdára és átgondoltabb koncepcióra lenne szükség.

Az A szerelem fáj tehát újfent ékes bizonyítékként szolgál arról, hogy kizárólag a stílusra nem lehet igazán színvonalas vagy eladható produkciót építeni, bármilyen rövid is legyen a játékidő. Hiába akadnak szórakoztató jelenetek a filmben, melyen így hellyel-közzel el lehet nevetgélni, amint kijön az ember a moziból, gyakorlatilag azonnal el is felejti az egészet.

A szerelem fáj előzetes