A méhész filmkritika

Ez alkalommal részben a fentiek szolgáltatják az ürügyet a Statham által alakított címszereplő bosszúhadjáratához, emellett azonban szintén fontos szerep jut a manapság gyakran témát szolgáltató korrupciónak. Ennek kapcsán a méhész és a kaptár lényegében egyfajta metafora: míg az utóbbi magát a társadalmi-politikai rendszert jelöli, az előbbi annak egyfajta különleges katonája, mely nem egyszerűen a törvények betartásáról gondoskodik, hanem lényegében azok felett áll.

S bár feladata elvileg a rendszer védelme, amennyiben az rosszul működik, emberünk készen áll arra is, hogy akár szembeforduljon vele. Valójában tehát újfent egy olyan alkotással van dolgunk, mely egy (félig-meddig önjelölt) igazságosztót mutat be számunkra, miközben a rendszer több más szereplőjének ténykedésére és motivációjára is igyekszik rávilágítani. Nyilvánvaló tehát, hogy A méhész több szeretne lenni egy szimpla akciófilmnél - a kérdés csupán az, mennyire sikerült ez neki?

Befolyásos család sarjaként Derek Danforth (Josh Hutcherson) nem gondolja, hogy egyszer ő is megütheti a bokáját

Adam Clay (Statham) valaha egy titkos szervezet tagja volt, ám manapság már valóban csak azzal foglalkozik, amire egykori hívójele utalt: a méhészettel. Magányos hősünk csupán egyetlen embertől, a vidéki farm idős tulajdonosától, Mrs. Parkertől (Phylicia Rashad) számíthat némi figyelemre és megbecsülésre.

Egy nap azonban az egyedül élő hölgy egy adathalász szervezet áldozatává válik, s miután kicsalják tőle az összes pénzét, elkeseredésében öngyilkosságot követ el. Clay ezt nem hagyhatja annyiban és a bűnözök nyomába ered, ám hamarosan rá kell jönnie, hogy a szálak jóval magasabbra vezetnek csalók egy szimpla társaságánál.

Mint kiderül, az igen komoly státusszal bíró családba született Derek Danforth (Josh Hutcherson) áll az ügy hátterében, aki hasonló cégek tucatjait üzemeltetve kereste magát degeszre. A srácot pedig többek között a CIA volt igazgatója, Wallace Westwyld (Jeremy Irons) és más befolyásos személyek is igyekeznek megvédeni mocskos tettei következményeitől...

Ha csak lehet, Adam Clay (Jason Statham) először igyekszik udvariasan felvezetni az erőszakot

Mint már a fentiek alapján látható, újfent egy olyan mozival van dolgunk, ami azt boncolgatja, mi történik akkor, ha a törvény nem képes igazságot szolgáltatni. Mivel hasonló helyzettel a való életben is számtalanszor találkozhatunk - és ilyenkor a legtöbben csak addig jutunk, hogy elönt bennünket a tehetetlen düh vagy a lehangolt megadás érzése -, az alkotók láthatóan tisztában voltak vele, mivel lehet még mindig megfogni a közönséget.

Ugyanakkor A méhész nem titkoltan úgyszintén apellál arra a bűnös élvezetre, amit a legtöbben olyankor érzünk, amikor a rosszfiúk elnyerik méltó büntetésüket.

És persze itt jön a képbe Jason Statham, aki karrierje során már jónéhányszor - és biztosan nem most utoljára - eljátszotta a szinte legyőzhetetlen akcióhős figuráját. A film tehát csakis úgy lehet bármilyen szinten életképes, ha a veterán akciósztár még mindig képes elhitetni velünk, hogy ha kell, le tudná gyakni magát az ördögöt is - ami még mindig ugyanúgy megy neki, és néhány együttérző gesztussal egyetemben lényegében ki is meríti a színészi eszköztárát.

Wallace Westwyld (Jeremy Irons) nem hiszi, legfeljebb reméli, hogy a válogatott kommandósok hada elég lesz a méhész ellen

Ezzel együtt az is nyilvánvaló, hogy gyakran igen kevés köze van a realitáshoz annak, amit látunk. Hősünk gyakorlatilag egyedül lenyomja az FBI-t, a SWAT-ot, a Delta Force-t és a Navy Sealt is, vagyis lényegében az USA legjobban képzett kommandósait. Emellett persze számos olyan képtelenség, logikátlanság és valószerűtlen motívum fedezhető fel a narratívában, melyek általában jellemzőek a hasonló, "egyetlen elpusztíthatatlan igazságosztó a világ ellen" típusú történetekre.

Mindezt némileg azért ellensúlyozza, hogy az akciók egészen korrektek, pörgősek és látványosak, illetve további pozitívum, hogy az alkotók és a stúdió nem félt a magasabb korhatár-besorolástól. Ennek köszönhetően A méhész némileg hajaz a régi vágású akciómozikra, amelyek sajnálatos módon egyre inkább eltűnőfélben vannak manapság. És persze a fekete humor jelenléte sem feltétlenül hátrány, sőt inkább csak hozzátesz a film élvezhetőségéhez.

Parker FBI ügynök (Emmy Raver-Lampman) közvetlenül érintett az ügyben, lévén az ő anyja volt az áldozat

A rendező David Ayer, akinek korábbi direktori rezüméjéhez tartozik többek között a Harag, a Szabotázs, valamint a 2016-os Öngyilkos osztag, vagyis nyilván rendelkezett már egyfajta rutinnal a hasonló produkciók terén. Mindazonáltal ahogy eddigi munkája is eléggé felemás összképet mutat, ugyanez alapvetően A méhésszel kapcsolatban is elmondható.

A narratíva ugyanis hiába tölt meglehetősen sok időt a protagonista mellett a többi szereplővel, a szabálykövetés és az önbíráskodás közötti ellentmondás - nem mindig konzekvens - tárgyalása jól láthatóan csupán ürügy a kőkemény bunyókhoz és harcjelenetekhez.

Bármennyire is reálisnak tűnnek hát a terítékre kerülő problémák, azok megoldása és maga a megvalósítás már jóval kevésbé nevezhető hihetőnek. A méhész ugyan próbál több lenni szimpla akciófilmnél, ez legfeljebb mértékelt sikerrel jön össze neki - de közben legalább helyenként egészen szórakoztató.

A méhész előzetes