A majom filmkritika

Az író-rendező tavaly szép sikert aratott a Longlegs: A rém c. alkotásával, melyet a nézők többsége, de főleg a kritika felettébb kedvező értékelésekkel illetett, amit önmagában igen jó előjelként könyvelhettünk el. Mindazonáltal Perkins úgy érezte, hogy egy doboló játékmajomról szóló horrorfilmnek nem szabad túlságosan komolyan vennie magát, miáltal annak hangvétele igencsak különbözik attól, amit a King könyvei alapján készült alkotásoktól és általában véve a horrorfilmektől megszokhattunk.

Mindez azonban egyáltalán nem véletlen, mivel a hasonló karakterekkel operáló horroroktól való megkülönböztetés úgyszintén fontos szempont volt a narratíva felépítésében. A halálnemek extrém módja, illetve a vér és a belsőségek bőséges használata úgyszintén az abszurditás irányába tolja el a hangvételt, utalva a halál véletlenszerűségére és értelmetlenségére. Csak az a kérdés, hogy vajon az effajta "beteg" humor mennyire tett jót a végeredménynek? Mint mondani szokás, az ördög mindig a részletekben - illetve jelen esetben a kellő egyensúly megtalálásában - rejlik...

Hal (Theo James) sehogy sem tud megszabadulni a majom átkától

Hal és Bill (akiket gyerekként egyaránt Christian Convery, felnőttként pedig Theo James alakít) ikrek, ám egyáltalán nem a szokványos fajtából: ahelyett, hogy egyformák lennének, mint két tojás, Bill imádja szekálni a félénk és zárkózott Halt, aki finoman szólva ki sem állhatja emiatt. Ráadásul apjuk korán elhagyta őket, és még gyermekként elveszítik anyjukat (Tatiana Maslany) is, hogy azután a nagynénjük, Ida (Sarah Levy) nevelje fel őket.

Az életük igazából akkor vesz gyökeres fordulatot, amikor egy nap apjuk hátrahagyott cuccai között felfedeznek egy rejtélyes dobozt, benne egy játékmajommal. A majom, ha felhúzzák (szó szerint, nem képletesen), akkor egyrészt elkezd veszettül játszani a dobján, másrészt hátborzongató módon vigyorog hozzá. Az igazi baj azonban az, hogy ilyenkor látszólag teljesen véletlenszerűen mindig meghal valaki a közelben.

A testvérek ezért igen hamar úgy döntenek, hogy megválnak apjuk kéretlen hagyatékától. A majomtól és annak átkától viszont nem olyan könnyű megszabadulni, és felnőttként újfent szembe kell nézniük a félelmetes játékkal és annak katasztrofális hatásaival. Ekkor azonban Halnak már a végletekig féltett és ezért elidegenedett fiát, Petey-t (Colin O'Brien) is meg kell védenie az átoktól...

Még az egyház sem tud mihez kezdeni az extrém halálesetekkel

A fentiek nagyjából leírják, hogy elvileg miről szól a film, miközben, mint már utaltam is rá korábban, az A majom elsősorban arra megy rá, hogy hányféle idióta módon lehet meghalni. Ezen halálnemek bemutatása gyakran irreális, már-már képregényszerű, de általában véve maga a hangvétel is az alaposan eltúlzott kategóriába sorolható.

Mindez a maga morbid módján időnként meglehetősen vicces tud lenni, és az egyszeri néző akár úgy gondolhatja, hogy a horrorfilmek egyfajta paródiáját látja. Hogy mégsem így van, azt ellenben onnan tudhatjuk, hogy Perkins közben nagyon is igyekszik megtartani King novellájának eredeti drámaiságát, és igen komoly témákról beszél nekünk: életről és halálról, testvéri szeretetről, felelősségről és hasonlókról.

Így talán még a horrorvígjáték kategóriájába való besorolás volna a legreálisabb, mármint ha valóban horrornak lehetne nevezni a látottakat. Egy igazán jó horrorban ugyanis többnyire olyan emberek halnak meg, akiket legalább valamennyire megismertünk és sajnálni tudunk, amiről itt majdhogynem egyáltalán nem beszélhetünk: leginkább meg nem ismert szereplők vagy éppen totálisan random karakterek hirtelen és értelmetlen halálának lehetünk tanúi.

Hal ex-felesége (Laura Mennell) társaságában "élvezi" az új férj, Ted (Elijah Wood) praktikáinak üdvös hatásait

Ám minél többen hullanak el ész nélkül, egyrészt annál kevésbé lehet izgulni bárkiért is, másrészt pedig annál súlytalanabb lesz az egész, és annál kevésbé lehet komolyan venni a narratívát. Vagyis hiába dob be komoly témákat Perkins, ha a prezentáció miatt azokat sem lehet komolyan venni, alapvetően azért, mert távolról sincs meg a kellő egyensúly a dráma és a komédia között.

S bár végeredményben az A majom felfogható egy afféle felettébb véres és erőszakos fekete komédiaként, ettől még korántsem nyeri el a létjogosultságát annak, hogy egy valóban komplett vagy igazán jó produkciónak tekinthessük. Lehet, hogy maga az elbeszélés módja, az abszurditás és a fekete humor időnként nagyon vicces tud lenni, mint már láthattuk például az A szerelem fáj esetében, értelem nélkül ez önmagában vajmi keveset ér.

Ennek ellenére Perkins alkotásában még mindig valamivel több a tartalom, ami így kimondva azért hangozhat furcsán, mert ahhoz, hogy egy igazi egész estés mozi legyen az alapanyagból, ennél jóval több tartalomra lett volna szükség.

Néha van, amikor vér esik eső helyett

Persze eleve probléma lehet az is, hogy a film egy rövid kis novella alapján készült, melynek lényegét akár fél óra alatt el lehetett volna mesélni, ennél sokkal ütősebben.

Végül mégsem húztam le emiatt túlságosan a pontszámot, mert könnyen lehet, hogy sokan egész jól szórakoznak majd. Ugyanakkor sokaknak valószínűleg egyáltalán nem fog bejönni, vagyis egy tipikusan megosztó alkotásról beszélhetünk, ami már a nézői és a kritikai értékelések alapján is sejthető volt.

Mivel nagyon nehéz hová tenni ezt az egészet, nem is lehet egyértelműen ajánlani konkrétan bárkinek is a produkciót. Annyi talán különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy aki nem az értelmet vagy a mélyebb érzelmeket keresi egy filmben, ellenben kedveli az abszurd és véres módon történő szórakoztatást, az esetleg tehet vele egy próbát.

A majom előzetes