A történetet a 80-as években hasonló címen futott tévésorozat ihlette, mely alapvetően a kaszkadőrök életébe nyújtott betekintést. A rendezői székből pedig az a David Leitch (Atomszőke, Deadpool 2, Hobbs & Shaw, A gyilkos járat) vezényelt, aki nem csupán tekintélyes tapasztalattal bír a hasonló produkciók terén, hanem ő maga is kaszkadőrként kezdte annak idején.
Talán még ennél is biztatóbb jelként értékelhettük, hogy olyan színészeket sikerült megnyerni a főszerepekre, mint Ryan Gosling és Emily Blunt, akik közül főleg az első mostanra igen komoly sztárrá nőtte ki magát, miáltal erős húzónévnek számít a mozikban. Az pedig már önmagában is vicces, hogy Gosling egy olyan, másodvonalbeli színész dublőrét alakítja, mint Aaron Taylor-Johnson, akivel hasonló helyzetben inkább fordítva képzelnénk el a felállást.
A film előzetese úgyszintén egészen biztatóra sikeresett, így kíváncsian ültünk be a sajtóvetítésre. Lássuk hát, mennyire igazolódtak be a reményeink!
Colt (Ryan Gosling) és Jody (Emily Blunt) kissé elhideghült egymástól
A cselekményt végig elsősorban Colt Seavers (Gosling) szemszögére fókuszálva követhetjük, aki tapasztalt és menő kaszkadőrnek számít. Hősünk egészen addig vígan habzsolja az életet, amíg egy váratlan munkahelyi baleset következtében jó időre ki nem esik a pixisből. S nem elég, hogy emiatt egy gyorsétterem alkalmazottjaként kell megkeresnie a mindennapi betevőt, még nagyreményű filmes tehetségként számon tartott barátnőjét, a csinos és talpraesett Jody Moreno-t (Blunt) is elveszíti.
Egy nap azonban újabb lehetőséget kap Gail Meyer producertől (Hannah Waddingham), aki egy külföldi forgatásra invitálja, ahol a rendezői széket nem más foglalja el, mint a direktorként debütáló Jody. A viszontlátás viszont sajnos egyáltalán nem zökkenőmentes, ráadásul mint kiderül, maga a produkció is komoly veszélyben van. A film főszereplője, a közkedvelt akciósztár Tom Ryder (Taylor-Jonhson) ugyanis időközben eltűnt, és mint dublőrének és közeli haverjának, Coltnak kell megkeresnie, mielőtt még baj lesz...
Az akciósztár Tom Ryder (Aaron Taylor-Johnson) nem veti meg az élet sekélyesebb örömeit
A kaszkadőr fő vonzerejét - a szakmába való intim betekintésen túl - a gyakran szatirikusba hajló hangvétel adja, melynek köszönhetően az alkotók nem voltak restek kifigurázni úgy a legnagyobb hollywoodi sztárokat, mint akár saját szokásaikat. Az önirónia néha már-már parodisztikus jelleget kölcsönöz a produkciónak, emellett a helyzetkomikum mint a szituációs komédia fő eszköze gondoskodik a laza hangulatról. Az igazi filmrajongók számára pedig a filmes utalások és kikacsintások tömkelege kínál gyakori csemegét.
Ami azt illeti, minderre elég nagy szüksége is van a filmnek, mivel a sztori önmagában egyáltalán nem egy nagy szám. Mint azt már megszokhattuk Hollywoodtól, bizony itt is bőven akadnak elcsépelt sablonok, és távolról sem ez a produkció az, melynek kapcsán az alkotók újra felfedezték a spanyolviaszt. Persze nyilván nem is ez volt a cél, és amiért az egész mégis elég jól működik, az nem más, mint hogy a stílus és a poénok a játékidő nagy részében elviszik a hátukon a filmet.
Colt ezúttal a való életben is kamatoztathatja dublőri tapasztalatát
Csakúgy, mint a főszereplők, akik megtöltik élettel az amúgy meglehetősen klisés karaktereket. (Mondjuk ők legalább nem annyira egydimenziósak és karikatúraszerűek, mint a mellékszereplők.) S bár hasonló romantikus történetet rengetegszer láthattunk már, az nagyon nem mindegy, hogy jön le a vászonról a két fél kapcsolata, és Gosling és Blunt között szerencsére megvan a kellő kémia.
A két színész láthatóan a komédia műfajában is jól érzi magát és megállja a helyét - persze túl nagy kockázatot nem vállalt velük a stúdió, hiszen már mindketten bizonyítottak a Barbie-ban, illetve Az ördög pradát viselben és egyéb hasonló produkciókban. A rendező és az operatőr úgyszintén maximálisan kihasználja a két, még negyven körül is fiatalos és szexi sztár fizikai vonzerejét.
Leitch tapasztalata a kaszkadőri munka és az akciómozik terén azonban egyenesen aranyat ért a "film a filmben" típusú jeleneteknél, mivel egyáltalán nem lehetett egyszerű követni és felvenni azokat egy ilyen összetett és bonyolult produkciónál.
Ha akcióra kerül a sor, a csinos rendezőnőt sem nagyon kell félteni
Szó mi szó, az elénk tárt nyaktörő és látványos mutatványok valóban nagyban öregbítik a kaszkadőr szakma hírnevét. Érdekes háttérinfóként szolgálhat ezzel kapcsolatban, hogy a film még egy Guinness rekordot is felállított az autós pörgések számának terén (nyolc és fél fordulat).
Az akciókat természetesen szigorúan csak praktikus effektek segítségével keltették életre (legfeljebb némi körítésben segített a CGI), és ez mindenképpen növeli a látottak hihetőségét. Aki nem siet túlságosan hazafelé, az a végefőcím alatt meg is tekintheti néhány veszélyes jelenet felvételét a kulisszák mögül.
A látványt egyébként már önmagában Sydney mint helyszín is garantálja, ahol gyakorlatilag körbejárjuk a főbb nevezetességeket. A kaszkadőr tehát a meglehetősen sablonos belső ellenére a külsőségek tekintetében abszolút a topon van. Összességében egy jó kis agykikapcsolós moziként könyvelhetjük el, ami akár még randifilmnek is ideális lehet.
A kaszkadőr előzetes
A kaszkadőr / The Fall Guy (2024)
elég csak egy nachos, köszi- Műfaj: Vígjáték
- Hazai premier: 2024. május 02.
- Rendezte: David Leitch
- Hossz: 127 perc
- Szereplők: Ryan Gosling, Emily Blunt, Aaron Taylor-Johnson, Winston Duke
- Forgatókönyv: Drew Pearce
- Operatőr: Jonathan Sela
- Vágó: Elisabet Ronaldsdottir
- Zene: Dominic Lewis
- IMDb: 1684562
- Gyártó: Entertainment 360
- Forgalmazó: Universal Pictures
- Honlap: thefallguymovie.com