A félelem fészke filmkritika

A kisiskolás Peter (Woody Norman) egy álmos amerikai kisváros szélén él szüleivel, Carollal (Lizzy Caplan) és Markkal (Antony Starr). Halloween közeledtével azonban addig nyugodt életük gyökeresen megváltozik, amikor a fiú éjszaka kopogó és egyéb félelmetes hangokat vél hallani a szobája fala mögül.

A szülők, akik jelenlétében természetesen nem jelentkeznek a szokatlan hangok, először csupán Peter élénk fantáziájának tulajdonítják a dolgot. Amikor azonban egyre kétségbeesettebb fiuk éjszakáról éjszakára ugyanarról a jelenségről számol be, Carol és Mark úgy dönt, hogy fegyelmezés gyanánt büntetést ró ki Peterre.

Végül odáig fajulnak az események, hogy a srác már az iskolában is olyan jeleket ad, melyeket az ügybuzgó és tanítványát féltő helyettes tanárnő, Ms. Divine (Cleopatra Coleman) nem képes figyelmen kívül hagyni. A szülők azonban egyáltalán nem bizonyulnak együttműködőnek, és hamarosan egyre több sötét dologra kezd fény derülni a múltból...

Peter (Woody Norman) tudja, hogy nem csak képzeli a furcsa zajokat

A film tehát kétségtelenül az ún. "házi horror" (angolul: domestic horror) műfajába sorolható, melyben ugyan rendre megjelenik a természetfeletti, ám legalább olyan gyakoriak benne a pszichológiai thrillerekre jellemző elemek. Ezen horrorok alapvető kérdése általában, hogy mi a helyzet akkor, ha a fenyegetés nem valahonnan kívülről, hanem házon belülről érkezik? Ha azok, akikben megbízunk, talán nem is azok, akiknek mutatják magukat? Mi van akkor, ha nem vagyunk biztonságban, mert nem véd meg senki sem?

Ezek felettébb nyugtalanító, egzisztenciális kérdések akár egy felnőtt számára, hát még egy gyerek szemszögéből nézve. S mint azt a saját tapasztalatainkból kiindulva is tudhatjuk, a gyermekkori félelmek nagyon is valós dolgok. Ki ne tartott vagy egyenesen rettegett volna valamitől zsenge korában, pláne a sötétben? Amikor az ember már attól is majdnem maga alá csinált, ha egy pillanatra váratlanul magára hagyták...

Peter anyja, Carol (Lizzy Caplan) igyekszik úgy tenni, mintha mi sem történt volna

Láthatóan A félelem fészke írója is tisztában volt vele, hogy egy horror attól lehet igazán jó, ha képes megragadni zsigeri félelmeinket, legyenek azok akár régiek, akár aktuálisak. Ennek megvalósításához adott esetben még egy olyan triviális helyszín is megfelelőnek bizonyulhat, mint egy régi amerikai faház, mely kifejezetten alkalmas az ijesztgetésre.

S bár a film nem bántó módon hatásvadász, azért tény, hogy erősen épít arra, hogy a furcsa hangok és a hirtelen be-bevillanó, félelmetes képek révén növelje bennünk a feszültséget.

A kiindulópont tehát egész ígéretes, és az is jól látható, hogy az alkotók mélyebb tartalommal is igyekeztek megtölteni a narratívát. Amellett, hogy olyan problémák is tárgyalásra kerülnek, mint például a gyerekek közötti bántalmazás, zaklatás és megfélemlítés, a film olyan témákat is feszeget, mint hogy meddig terjed a tanárok, pedagógusok hatásköre és felelőssége.

Nem mindig jelent jót, ha a srácok átugranak Halloweenre

Ez esetben felvetődik a kérdés, hogy még ha egy sötét titok lappang is a háttérben, vajon mennyire indokolja, hogyan bánnak a szülők a gyerekükkel. A másik oldalról pedig ott a dilemma, hogy mit tehet egy tanár, ha olyasmit tapasztal, ami negatív hatást gyakorolhat a gyermek fejlődésére. Tény, hogy szép számmal akadnak nagyon furcsán viselkedő emberek és szülők, ugyanakkor a pedagógusok igen korlátozott eszközökkel rendelkeznek velük szemben, melyeket akkor is kockázatos lehet meghaladni, ha így esetleg későn érkezik a segítség.

A filmmel kapcsolatban a pozitívumok között említhető, hogy a szülőket alakító színészek igen érzékletesen képesek átadni azon kettősséget, ami a gyermekük iránti aggodalom és a vele szembeni titokzatoskodás és szigorúság közötti ellentmondásból fakad. Ezzel együtt tény, hogy a rendezés tudatosan rájátszik a furcsa, már-már ijesztő viselkedésre, és az apa különösen hátborzongató figura. Ez azonban önmagában még nem volna olyan nagy gond, az ördög azonban újfent a részletekben rejlik.

Marknál (Antony Starr) sosem lehet tudni, mire képes, ha felhúzzák

A történet ugyanis idővel inkább válik zavarossá, mintsem igazán érthetővé, és a szülők motivációja sem teljesen világos. Ráadásul ott vannak az olyan, nem túl reális aspektusok, hogy például miért nem költözött el már régen a család az elátkozott házból. A sablonos fordulatok miatt pedig A félelem fészke kicsit olyan, mint egy horrorválogatás (kopogó hangok, sötét pince, halloweeni ünneplés stb.): látszik, hogy az alkotók már sok filmet láttak a műfajban, a saját képükre formálni azonban még nem igazán sikerült.

Samuel Bodin első rendezése kezdetnek egyáltalán nem rossz, de azért bőven van hová fejlődnie. A hangulatteremtés és a feszültségkeltés egy ideig egész jól működik, ám sajnos a befejezésre szétesik a narratíva, és a lezárás sem kielégítő (sok a kérdés, és kevés a válasz), inkább egyszerűen csak közhelyes.

Noha akad a filmben néhány fontos gondolat, illetve valóban félelmetes momentum - nem pusztán fizikailag manifesztálódott, hanem pszichológiai, az elmére és a lélekre ható formában -, azok mégsem állnak össze egy koherens egésszé. Picit megijedünk, picit elgondolkodunk, az igazi hatás vagy katarzis viszont sajnos ezúttal is elmarad.

A félelem fészke előzetes