Újabb év, újabb Call of Duty, ám nem föltétlenül újabb siker, akárcsak tavaly a Black Ops Cold War esetében. Nem lehet minden tökéletes, megesik, hogy egyes részei egy franchise-nak balul sülnek el. Aggodalomra azonban semmi ok, hisz a CoD széria készítői óraműpontossággal, minden évben kiadnak egy újabb címet több mint tizenöt éve, úgyhogy ha nem tetszik a mostani alkotás, akkor a (remélhetőleg) jobb folytatásra csupán egy évet kell várni.
Az idei játékot, mely a Call of Duty: Vanguard nevet viseli magán, a Sledgehammer Games készíti, kik remélhetőleg tanultak az előd készítőinek, a Treyarch-nak, a hibáiból. Első ránézésre, azonban, nem vitték túlzásba a tanulást, de ez nem jelenti azt, hogy a végeredmény ne lenne elfogadható, még ha csupán minimális újításokkal van a recept felfrissítve. Azért remélhetőleg a kész játékban majd látni fogunk meglepetéseket. A címből talán kitalálhattátok, hogy itt a multiplayer-re gondolok, hisz azt teszteltük ezen a béta-hétvégén; a teljes körű tesztre november elején számítsatok.
A sztori ugyan nem került bemutatásra, azonban a környezetek, a fegyverek és a különféle speciális képességek miatt érdemes megemlíteni, hogy a Második Világháború után járunk. Úgyhogy ne számítsunk túl modern technológiákra. A korszak tehát adott, és a megszokott játékmódok is: Team Deathmatch (két csapat irtja egymást), Kill Confirmed (csapat a csapat ellen, azonban a hullákból kieső dögcédulákat fel kell kapni pontokért), Domination (bázisfoglalós), és Search and Destroy (bombalerakós), ám kettő új játékfajta is bemutatkozik.
Könnyű a Kutya ellen. Felemelő csapatnevek.
Az egyik a Patrol, mely, mint ötödik választható lehetőség jelenik meg a négy ismert mellett, a másik pedig a Champion Hill, ami külön áll a többi játékmódtól. A Patrol alapötlete nem rossz; egy mozgó pontot kell megtartaniuk a csapatoknak, ha pontokat akarnak szerezni. Kár, hogy legtöbb esetben rendkívül kiszolgáltatott helyzetben lesznek a védők, főleg, ha a pont elzarándokol az ellenséges csapat újjászületésének területéhez.
A Champion Hill egy fokkal érdekesebb. Több variánsa is választható: 1v1, 2v2 vagy 3v3. Itt az a lényeg, hogy kapunk hat életet, egy adott kezdőtőkét, majd miután bevásároltunk, el is kezdődik a móka. Minden játékos maga alkot egy csapatot, és véletlenszerű sorsolással kerülnek össze a felek. Egy arénában történik a mérkőzés, és a megadott idő alatt annyi életet kell legombolni a másikról, amennyit csak lehet (ezt az ellenséges játékos lelövésével lehet elérni, megdöbbentő, tudom).
Fussál Sonic, FUSSÁL!!! Ja várj, az Forest...
A pályán elszórva pénzt és életet is lehet találni, illetve fegyverünket bármikor fejleszthetjük, ha van rá fedezetünk. Miután véget ért egy kör, új ellenfelet kapunk, illetve esetenként van lehetőségünk újabb cuccokat vásárolni: különleges adottságokat, jobb gránátot, páncélt, pöpecebb fegyvereket és hasonlókat. Ha elfogy minden életünk és úgy lőnek le, akkor véget ér a játék. Ekkor helyezésünk és teljesítményünk alapján kapunk XP-t.
Ennek a 2v2-es és 3v3-mas változata annyiban különbözik, azon kívül, hogy többedmagunkkal fogunk rohangálni az arénában, hogy életeink összeadódnak, így 12, illetve 18 lehetőségünk lesz hibázni. Itt kettő dolog nem volt szimpatikus számomra, bár belátom, ebből az egyik nagy valószínűséggel az én hibám. A fegyverfejlesztés előre meghatározott, nem mi válogatunk pluszokból, hanem a rendszer automatikusan rácuppantja eszközünkre a soron kövektező tuningot.
Én bírtom az 50-es éves bombáit. Egy csavar forgatásával lehetett hatástalanítani őket, csodás.
A másik gond a vásárlás időtartama, mely nekem túlságosan is kevésnek tűnt, leginkább azért, mert leálltam olvasgatni a különféle megvehető adottságok leírását. Jó, tudom, interneten kell olvasgatni, itt dönteni kell és késznek lenni. Szerencsére a program néha felfedezi, ha egy hülyét is beengedtek a lobbiba, ezért, ha nem vásároltunk semmit, akkor elképzelhető, hogy kapunk még némi ráadást. Kár, hogy aki elalszik az aktuális játék közben, mondhatni "AFK"-zik, azzal túl sok mindent nem lehet csinálni.
Válasszuk bármely módot is, pergős, akciódús játékmenetre számíthatunk, bár ez gondolom senkit sem lep meg. Az állandó szaladgálás, manőverezés, gránátdobálás, speciális képességek használata megadja azt az adrenalinlöketet, melyet az ilyes féle alkotások adni hivatottak. Sokszor le fognak minket lőni, nagy ügy, bár azt belátom, hogy roppant irritáló mikor sok helyen akár öt irányból is leszedhetnek minket, pedig zárt területen vagyunk. Tanulság: sose állj meg.
Ha a sok hülye a gépfegyvertűzre fittyet sem hányva próbál átjutni az ajtón... akkor jó sok pontom lesz, juhéé.
A mesterlövészeknek ez "tuti" tanács, de szerencséjükre minden pályán vannak magaslati opciók, illetve hátvédként is lehet a rohamozókat támogatni. Azonban készüljünk fel arra, hogy ilyenkor általában hátulról, vagy fentről fog meglepni minket egy nem kívánatos partizán. Persze csapatunkat igazán a Killstreak bónuszokkal tudjuk támogatni (meg hát leszedtünk egy csomó makit ennek érdekében, az is számíthat). Dobhatunk mozsárágyú tölteteket az ellenre, felfedező repülővel megleshetjük pozícióikat, kutyákkal, de akár a különleges képességként szolgáló Goliath tankkal is okozhatunk meglepit az ellenfeleknek.
Ezeket a képességeket a játék Field Upgrade-nek hívja, csupán egy lehet nálunk, és egyelőre csak öt közül választhattunk, míg Kill Streak opciókból kicsit nagyobb a variáció alapjáraton. Továbbá az adott meccsen résztvevő játékosok mennyisége is választható, legalábbis remélhetőleg, bár a béta során véletlenszerűen történt ennek meghatározása. Tizenkét játékostól (6v6) kezdve akár negyvennyolcig is felrúghat ez az érték, ami szerény véleményem szerint túl sok, de hát biztos sokan kedvelik a túlzásba vitt kicsi-a-rakás-t.
AimMaster2000 megint elemében van.
A Gunsmith opció visszatér, immáron jobb kiadásban és remélhetőleg avartárunk kinézetét is saját magunk alakítgathatjuk a játék 1.0-ás verziójában, ugyanis egyelőre ezt is véletlenszerűen osztogatta a játékosoknak a gép, függetlenül attól, hogy melyik oldalon harcoltak. Sokan hiányolták az előző iterációból a fedezékekre való támaszkodást, úgyhogy ez is visszatért, illetve az onnan vakon kilövés lehetősége is megjelenik, mely biztosan hasznos lesz a különböző célzást segítő segédszoftvereket használó makákóknak.
Nekem sosem volt lehetőségem ennek használatára (mármint a kilövésre, nem a csalóprogramoknak az alkalmazására), egyrészt azért, mert nem volt egyértelmű, hogy van ilyen opcióm, másrészt pedig a normál játékosoknak nem lesz idejük ilyesmire, ugyanis a megállás az gyakorta egyelő az öngyilkossággal, de ez nem fog senkit sem meglepetésként érni. Ugyan a hírek szerint már a bétát is elárasztottak a csalók, én nem találkoztam velük, vagy jól álcázták magukat, és inkább a fegyverek kiegyensúlyozatlan sebzéstábláját hibáztattam a nem fair halálaimért. Mert olyan nincs, hogy én béna lennék, isten őrizz.
Van itt minden, Goliath tank, "Triple Kill" jelvény, és rengeteg felirat, ha van időnk olvasgatni azokat.
Továbbá néhány Kill Streak is kiegyensúlyozatlannak érződik, illetve a Goliath Field Upgrade majdhogynem használhatatlan, ugyanis a tank hajlamos nagyjából mindenben is elakadni, és egyedül zárt térben, csapdát állítva lehet vele sikereket elérni. Az eddig elérhető három pálya (az arénákat nem számítva) kellemesen fest, részletgazdag, bár... khm azért látszik rajta, hogy a grafikán van jócskán mit csiszolni. Szerencsére ebből túl sokat nem fogunk érzékelni a rengeteg akciózás, robbanás és képrázkódás közben.
Első betekintés után a Call of Duty: Vanguard multiplayer élménye elfogadható. Hozza azt, amit az előző részekből ismerünk, kapunk újdonságokat is, visszatérnek bizonyos elemek, úgyhogy az élmény kerek lesz, ám nagy kérdés, hogy mennyire fog kitartani? Remélhetőleg a csalók elleni harc új fázisába lép, hisz már az ciki, hogy a bétában is megjelentek, így nekem túl sok kedvem nincs visszatérni a világhálóra. Azért reménykedek; a kampány pedig jó lesz, azzal nem igazán tudtak még (túlságosan is) mellé találni a skacok. November 5-én minden kiderül.
