Tonnányi előzetes és információ érkezett a Mortal Kombat 11-ről

2019. január 17.
6.8961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Ma este levezényelte a NetherRealm a Mortal Kombat 11 leleplezését, aminek apropóján rengeteg érdekességre és meglepetésre derült fény, mi pedig ezeket egy csokorba szedve tárjuk elétek, így hát nézzük is, mivel készültek Ed Boonék.

Első körben kaptunk egy brutálisan látványos, csonkolásokkal teli gameplay előzetest, melyben nem kevés karakter megmutatkozik, nevezetesen Sub-Zero, Kung Lao, Liu Kang, Baraka, Sonya Blade és Skarlet, utóbbi ugyebár a Mortal Kombat 9 után most először tér vissza.

Nézd nagyban ezt a videót!





Ha esetleg valaki még szeretne ízelítőt abból az elképesztő mértékű brutalitásból, amit a Mortal Kombat 11 tud nyújtani, azoknak jó hír, hogy jött egy a Fatality-ket középpontba helyező trailer is.



A következő meglepetés egy még soha nem látott karakter bejelentése volt. A Geras névre hallgató harcos még egy trailert is kapott, ahol megleshetjük harc közben, mondanunk sem kell, előre látjuk, hogy sokak kedvence lesz a figura.



Megerősítették továbbá a pletykákat, miszerint valóban Ronda Rousey fogja szinkronizálni Sonyát, és nem hiszitek el, de még ehhez is készítettek egy kedvcsinálót.



Testreszabhatóság tekintetében sem fog szűkölködni a NetherRealm alkotása, hiszen az összes karaktert felszerelhetjük fegyverekkel, skinekkel, sajátos intrókkal és sok mással is, ezzel is egyedibbé téve mindenki számára az élményt.

Játékmenet szempontjából is lesz némi változás, ugyanis bunyó közben a képernyő alján helyett kapott két csík, az egyik egy szédületes mértékű sebzést kiosztó mozdulatsorra ad lehetőséget, míg a másik a védekezésre épül.

Szerencsére a sztorit sem hagyták ki az eseményről, lévén kaptunk egy parányi betekintést abba, hogy miről fog szólni a Mortal Kombat 11, és ahogyan azt már többen is sejtették, komoly szerepet kap az időutazás.

Ezenfelül lesz egy multiplayer béta is, amire még egy kicsit azért várni kell, hiszen március 28-ra datálták a próbakört, míg a teljes játék premierjét továbbra is április 23-ra várjuk.
Mortal Kombat 11 leleplezését, aminek apropóján rengeteg érdekességre és meglepetésre derült fény, mi pedig ezeket egy csokorba szedve tárjuk elétek, így hát nézzük is, mivel készültek Ed Boonék.'>
5 hozzászólás

Marduk

5 éve, 8 hónapja és 13 napja

petrovicsz írta:
Hát gyerekek, én semmivel sem látom jobbnak, szebbnek mint az előzőt. röhögő smiley
Már szerintem egy ideje elvesztette a varázsát a játéksorozat. Kb. ugyanazt a játékot adják el (valamelyest) jobb grafikával meg újabb mechanikákkal.

válasz erre

VaPe

5 éve, 8 hónapja és 13 napja

Mondjuk nem olyan rossz ez... mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 8 hónapja és 14 napja

[Tiltott felhasználó!]

Tommy

5 éve, 8 hónapja és 14 napja

Oké mondjuk amikor az agy kirepül az nem **** röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 8 hónapja és 14 napja

Hát gyerekek, én semmivel sem látom jobbnak, szebbnek mint az előzőt. röhögő smiley

válasz erre
Mortal Kombat 11
10.919 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profiljaMonyo profilja