Pachter szerint 2014-ig hiába várunk a "NextBox"-ra

2011. november 22.
2.5451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Tűkön ülve várod a next-gen konzolok specifikációs adatait és persze magát a megjelenést, mi? Szívem szerint üdvözölnélek a több százezer főt számláló kis klubban, azonban nem kerülhetje el figyelmünket a körülmény, hogy a téma számos bennfentese, így Michael Pachter is igyekszik lehűteni a kedélyeket, meggyőződése ugyanis, hogy az Xbox 720 (avagy Nextbox?) még legalább két-három évet várat magára.
 

Mindezeket figyelembe véve tehát alaposan fontold meg, kívánsz-e csatlakozni a tárasághoz.

Mit is tudunk eddig a közelgő Új Generációról? Nagyjából azt, amit mi és amit a fejlesztők várnak tőle, továbbá azt, hogy játékok is lesznek rá. Nos, lássuk be, igazság szerint fogalmunk sincs arról, hogyan fest majd, és mikre lesz képes a konzolok következő generációja - az ILYEN és EHHEZ hasonló pletykákon túli tájat ugyanis sűrű kérdőjel-rengeteg zárja el a kíváncsi tekintetek elől.

Ezenfelül az ipar egyik elemzője, nevezetesen Michael Pachter még az orrunkra is koppint, mondván: a pletykadömping felesleges és "hülyeség", meglátása szerint ugyanis 2014-ig nem várható az új Xbox felbukkanása.

"Egytől-egyig hülyeség minden ilyen pletyka. A Microsoft még mindig tonnaszámra adja el az Xbox 360-at, és amíg nem lassul az eladás tempója, addig nem is fogja lecserélni" - nyilatkozta az IndustryGamers-nek.

"Szerintem a pletykák az olyan kiszivárogtatott infókon alapszanak, amelyek a jelenlegi Xbox 360 azon módosítgatásaival kapcsolatosak, melyek a Windows 8-cal való működésre irányulnak. Az új Xbox 360-as modell megjelenését úgy 2012 nyarára tenném, de egy merőben új konzolra nem igen számítanék a Microsoft-tól 2014-ig."

Titeket meggyőzött Mr. Pachter zabolázó érvelése?
7 hozzászólás

Vendég

14 éve, 9 hónapja

ha csak tized annyi idot forditanal arra, hogy megtanuljal irni alapfokon, ahelyett, hogy a konzoljaidat tenned tonkre, szebb vilag ele neznel...

válasz erre

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 1 napja

én őrülnék neki ha 2014 karácsonyáig elhuzodna a next gen +ugysem veszek uj gépet mig ki nem lővik a cod mw1-2-3 szervereit ps3ason!!! a jelenlegi generáciot megvetem megjelneés után pár honapal a box 9 honap után let 3pisos ledes, javitás után 2 orát birt! utána lecseréltem egy ps3 ra hogy az hu deminőségi de 3 honapot birt ki! utána 3 havonta rendszeresen elromlot 3 szor alényeg hogy inkáb ne kapkodják el és csinálják meg rendesen minthogy sok selejtet kiadjanak

válasz erre

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 1 napja

Szerintem igaza van. Csak tudnám mit ért új xbox alatt...

válasz erre

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 1 napja

Jó lenne már némi konkrétum...

válasz erre

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 2 napja

Mindegy mikor jön kell aztán készmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 2 napja

Annyi találgatás van már hogy hihetetlen. Nyilatkozhatna már ms is...

válasz erre

marco

14 éve, 9 hónapja és 2 napja

Nem.mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja