Masszív pletyka: A UbiSoft már a következő generációs Xbox-ra fejleszt

2011. november 17.
1.9001
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Újabb pletykák érkeztek a mai napra virradóra az egyre gyakrabban napirendre térő következő generációs konzolokkal kapcsolatban.

A célpontban ezúttal a francia UbiSoft áll, akikről úgy hírlik, hogy már megkapták a Microsofttól a szakma által Xbox 720 néven emlegetett masina fejlesztői környezetét, így meg is kezdhették a munkát az első projekteken a next-gen masinára.

Az Edge által közzétett, forrásmegjelölés nélküli szóbeszédek arról árulkodnak, hogy a UbiSoft legtöbb stúdiója megkapta már az úgynevezett dev-kitet, sőt, a francia csapat mellett már a legtöbb stúdió birtokolja azt, így többek között például az Electronic Arts is. Szintén friss információ a konzollal kapcsolatban, hogy a mostani pletykák állítása szerint egy AMD által készített GPU biztosítja majd a gép erőforrásainak jelentős részét! Külföldi kollégáink természetesen csakhamar felkeresték az illetékeseket, ám szokás szerint azok az állandó szöveget fújták, miszerint pletykákra és spekulációkra nem áll módukban válaszolni.
5 hozzászólás

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 1 napja

Én meg a BF3-al mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 6 napja

de játszanéék már az új xboxszalmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 7 napja

És remélem Assassin's Creedet!mosolygó smiley

válasz erre

marco

13 éve, 5 hónapja és 7 napja

Csatlakozom. Úgy legyen...

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 7 napja

Így legyen! mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja