Kit érdekel?

Jó kis blog lett, Steve, és nem mellesleg nagyon elgondolkodtató. Az ilyen bejegyzések, illetve hozzászólások bizonyítják, hogy még ma is akadnak olyan fiatalok, akik rendelkeznek valamiféle (normálisnak nevezhető) értékítélettel, és talán van még némi remény a jövőre nézve...

Az ingerküszöb magasabbra kerülésével kapcsolatban abszolút igazad van, de szerintem kellő tudatossággal, illetve felvilágosítással és neveléssel ezt is ugyanúgy lehet(ne) kordában tartani, illetve kompenzálni, mint más civilizációs hatásokat, torzulásokat, legyen szó akár az elhízásról, a mozgásszegény életmód egyéb következményeiről, az elgépiesedésről, elidegenedésről vagy bármi másról. Ami a mérhetetlen egoizmust illeti, az sajnos nem csak a filmekből, játékokból és hasonlókból árad, hanem a globalizált nyugati "világkultúrán" belüli életmódunk jóformán minden aspektusából, a társadalmi és gazdasági berendezkedésből, a nevelésből és oktatásból, a média hatásából, illetve az emberek végletekig önző, materialista általános élet- és gondolkodásmódjából, amit úgy terjesztenek egymás között, mint az influenzajárványt.

Én ezzel szemben úgy gondolom, hogy még ha nem is vagyunk vallásosak, bizonyos ideákat nagyon is meg kellene fontolnunk és át kellene vennünk belőlük, egyrészt mivel spirituális lények vagyunk, másrészt pedig mert ez (volna) a civilizált egymás mellett élés záloga. Így például mindenkinek el kellene jutnia odáig, hogy feltegye magának a kérdést: milyen jogon helyezem a saját életem mások élete elé? Miért vagyok én jobb vagy fontosabb egyeseknél, vagy magánál az adott közösségnél, társadalomnál? Végső soron pedig azt kellene megérteni, hogy mindannyiunk elemi érdeke, hogy mindenkinek jó legyen, valamint hogy megtalálja a helyét a világban, és a társadalom hasznos tagjaként működhessen. Mindez egyben azt is feltételezi, hogy nincsenek, nem lehetnek felesleges, sorsukra hagyott vagy a társadalom perifériáján élő emberek - már csak azért sem, mert minden egyes ilyen személy potenciális veszélyforrást jelent másokra, illetve a közösségre nézve.

Ezek megértéséhez természetesen alapfeltétel, hogy el kell jutni egy bizonyos szintre, ami a legtöbbeknek nem feltétlenül azért nem sikerül, mert baj van az értelmi képességeikkel, hanem éppen azért, mert elsősorban maguk az emberek terjesztik és legitimizálják egymás között azt a fajta "egoliberális infantilizmust", amire fentebb is utaltam. S bár örök igazság, hogy senki sem vonhatja ki magát annak a világnak a hatásai alól, amiben él, mindez legfeljebb magyarázatként, de nem mentségként szolgálhat az egyén számára. Persze a tömegek és az aktuális trendek követése általában a legkönnyebb, leggyorsabb és legcsábítóbb utat jelenti - pont mint a Star Wars-ban a sötét oldal -, végső soron mindig egyéni döntés kérdése, hogy valaki ezt az utat követi, avagy sem. Mert választás mindig van, minimum két lehetőséggel: megtenni vagy nem megtenni valamit...

Nyilván hosszan lehetne folytatni még a fejtegetést, de itt abba is hagyom, a lényeget valszeg már így is leírtam arról, amit a témával kapcsolatban gondolok. Illetve ezúton is csak a 2012-ben megjelent könyvemre tudok hivatkozni, amiben alapvetően ilyen és hasonló gondolatokkal foglalkozom, s melyet Maniac kolléga volt oly kedves anno kivesézni egy exkluzív cikk keretében

Dehogynem. A tömegek tömegesen változnak, egy fecske nem csinál nyarat. Soha.

Elgondolkodtató blog nagyon és minden szavával egyetértek (a végén a színházzal is, KELL járni!!!). Pár hónapig elvoltunk csirkeevel odaát, Kanada, USA és ott azt tapasztaltuk, hogy - ahogy kpal is említette - sokkal normálisabbak az emberek, a 70 éves öregasszony is nyom egy sorryt ha véletlenül te meglököd.

Neurotic: nem is azt mondja Steve, hogy mint ember nem tudod elválasztani a valóságot és a játékot, hanem hogy maga a szervezet, az agy válik immunissá és máshogy reagál. Ezt nem te döntöd el, hanem a tudatalattid.

Sajnos ilyen világot élünk, sőt a sok kütyü miatt még monotonabbak leszünk. És a szörnyű ebben az egészben, hogy nem igazán tudunk tenni ez ellen semmit...

Nagyon jó lett a blog. Engem nagyon elgondolkodtatott. Ebbe a torzulásba én is nagyon sokszor belegondoltam már. Először akkor amikor egy kisfiú kutyája meghalt.(kb 7-8 éves) és egy könnycseppet sem hullajtott. Lehet csak nekem furcsa ,de amikor nekem halt meg a kutyám (akkor 16 éves voltam) még én is ....
A mai világról meg sok jó dolgot nem tudnék mondani,de azon a kevesen is sokat kéne gondolkodnom.

Tudod mit utálok mikor az utca teli van állatkerttel ( bár nem csak ott...) , akkora az EGÓ-ja : megtisztelem a másikat ha nagyobb tömeg van és oldalazva megyek ,de erre a másik nem tesz ugyan így és seper magával mindeniket . De ez még akkor is így van ha kevesen vannak .

Egyre bunkób a Magyar társadalom ... Külföldön ha én véletlen neki megyek valakinek még Ő kér bocsánatot ,de ugyan úgy én is . És ott sokkal jobban esik ez mert nem olyan lenézőek vagy vmi.



És amúgy jó Blog