 marcoGC Imperator
2001. január 20. óta tag
22.378 hsz
|
#206 • 2015.10.09. 21:13 totyak írta:Eszembe jutott egy olyan ötlet (ami lehet nagy butaság, vagy kivitelezhetetlen), hogy a Shop-ot ki lehetne bővíteni tagok által felajánlott játékokkal, játékos relikviákkal (szigorúan ilyesmivel, tehát rollert, meg hasonlókat nem lehetne feltenni, alapos moderálás kellene), mivel alapesetben azért a shop nem bővül pár hetente. Aki akarna, feltöltené a kis dolgait, fényképekkel, leírással és meghatározna érte egy kredit értéket, amennyit kapni szeretne. Kérdezni is lehetne az eladótól PÜ-ben a termékről. Ha teszem azt valakinek megtetszik és megvásárolná a terméket, akkor a kredit az eladó számlájához adódna és az eladó egyben kötelességet is vállalna a termék GC-re való feltételével, hogy vásárlás esetén önköltségen postázza a vevőnek. Így két tag is jól járna. Apróbb, illetve könnyű dolgoknál párszáz forintból megvan egy postázás. Viszont, ha valaki vásárlás után nem lenne hajlandó a vevőnek elküldeni a terméket, arra valami súlyos szankciót kellene kivetni. Nem tudom lenne e erre érdeklődés a többiek részéről, illetve az oldal részéről, meg hogy nem ütközik e ez valami jogi akadályba, csak eszembe jutott az ötlet és gondoltam feldobom a labdát. Sokszor vetődik fel ez a dolog, rengetegen ajánlanak kisebb-nagyobb dolgokat.
Azonban a Shop mint olyan megmarad a mostani formában, tehát cégek tehetnek be termékeket, ennek rengeteg feltétele van, mind jogi, mind pénzügyi értelemben véve.
Az hogy legyen valami közösségi Shop, már más kérdés, viszont azt inkább akkor Bolhapiacnak kéne hívni vagy nem tudom  , ami biztos hogy a Shop termékek közé nem keverhetjük. A jövőt azok határozzák meg, akik hajlandók azt formálni. |
|
|
 totyakGC Imperator
2009. november 29. óta tag
33.676 hsz
|
#205 • 2015.09.30. 18:08 • Ez a hozzászólás szerkesztve lett ekkor: 2015.09.30. 18:11 Eszembe jutott egy olyan ötlet (ami lehet nagy butaság, vagy kivitelezhetetlen), hogy a Shop-ot ki lehetne bővíteni tagok által felajánlott játékokkal, játékos relikviákkal (szigorúan ilyesmivel, tehát rollert, meg hasonlókat nem lehetne feltenni, alapos moderálás kellene), mivel alapesetben azért a shop nem bővül pár hetente. Aki akarna, feltöltené a kis dolgait, fényképekkel, leírással és meghatározna érte egy kredit értéket, amennyit kapni szeretne. Kérdezni is lehetne az eladótól PÜ-ben a termékről. Ha teszem azt valakinek megtetszik és megvásárolná a terméket, akkor a kredit az eladó számlájához adódna és az eladó egyben kötelességet is vállalna a termék GC-re való feltételével, hogy vásárlás esetén önköltségen postázza a vevőnek. Így két tag is jól járna. Apróbb, illetve könnyű dolgoknál párszáz forintból megvan egy postázás. Viszont, ha valaki vásárlás után nem lenne hajlandó a vevőnek elküldeni a terméket, arra valami súlyos szankciót kellene kivetni. Nem tudom lenne e erre érdeklődés a többiek részéről, illetve az oldal részéről, meg hogy nem ütközik e ez valami jogi akadályba, csak eszembe jutott az ötlet és gondoltam feldobom a labdát. Aki a GTA-t szereti, rossz ember nem lehet. |
|
|
 totyakGC Imperator
2009. november 29. óta tag
33.676 hsz
|
#204 • 2015.07.15. 19:38 marco írta:Kedves totyak!
Kérésed parancs, törölve az elavult funkció.
Érted, Értetek, Önökért. Game Channel. nextgen.  Kedves marco!
Nagyon köszönöm mind a magam, mind a teljes közösség nevében  Aki a GTA-t szereti, rossz ember nem lehet. |
|
|
 marcoGC Imperator
2001. január 20. óta tag
22.378 hsz
|
#203 • 2015.07.15. 19:37 totyak írta:Kedves marco!
Lehetne arról szó, hogy a híreknél a hozzászólásoknál törölnéd azt az elavult dolgot, hogy a "letöltés" és ehhez hasonló szavakat az oldal cenzurázza és nem engedi elküldeni a hozzászólást, mert rögtön az illegális letöltésre gondol? Manapság már a Steam, Origin és hasonló oldalak digitális letöltései alapnak számítanak.
Köszönöm Kedves totyak!
Kérésed parancs, törölve az elavult funkció.
Érted, Értetek, Önökért. Game Channel. nextgen.  A jövőt azok határozzák meg, akik hajlandók azt formálni. |
|
|
 marcoGC Imperator
2001. január 20. óta tag
22.378 hsz
|
#202 • 2015.07.15. 19:34 kpal írta:Marco mikor lesz mobilon is bekeletkezési lehetőség ? És a látogatottság/nézettség számláló visszakerülnek az oldalakra ? A mobilos GC-t nem fejlesztjük tovább. A rendes GC fog mobilon is futni, néhány funkció kivételével. A jövőt azok határozzák meg, akik hajlandók azt formálni. |
|
|
 totyakGC Imperator
2009. november 29. óta tag
33.676 hsz
|
#201 • 2015.07.15. 19:34 Kedves marco!
Lehetne arról szó, hogy a híreknél a hozzászólásoknál törölnéd azt az elavult dolgot, hogy a "letöltés" és ehhez hasonló szavakat az oldal cenzurázza és nem engedi elküldeni a hozzászólást, mert rögtön az illegális letöltésre gondol? Manapság már a Steam, Origin és hasonló oldalak digitális letöltései alapnak számítanak.
Köszönöm Aki a GTA-t szereti, rossz ember nem lehet. |
|
|
 kpalGC Imperator
2013. augusztus 28. óta tag
13.221 hsz
|
#200 • 2015.04.07. 15:01 marco írta:A jelenlegi verzióban lehet hogy elférne ott, igen. De a mostani rendszerben már nem módosítunk.
Viszont a következő verzióba be fog kerülni, felírva a listára.  Marco mikor lesz mobilon is bekeletkezési lehetőség ? És a látogatottság/nézettség számláló visszakerülnek az oldalakra ? |
|
|
 NomarCubeHiperaktív
2014. február 08. óta tag
384 hsz
|
#199 • 2014.09.16. 17:57 Nagyjából egy hónapja nem működik rendesen az oldal RSS-e nálam. Az olvasóm (Feedly) android appja (gReader) már nem tölti be az GC mobilos oldalát, amivel előtöltve offline is lehet olvasni. |
|
|
 marcoGC Imperator
2001. január 20. óta tag
22.378 hsz
|
#198 • 2014.09.04. 17:44 gokuvsvegita írta:Mondjuk a kis barát ikon után a profilunk felet.  Ott szerintem elférne, de nem biztos.  A jelenlegi verzióban lehet hogy elférne ott, igen. De a mostani rendszerben már nem módosítunk.
Viszont a következő verzióba be fog kerülni, felírva a listára.  A jövőt azok határozzák meg, akik hajlandók azt formálni. |
|
|
|
#197 • 2014.09.04. 17:30 marco írta:És hova gondolnád ezt az értesítést pontosan? Egy külön oldalra például? Vagy csak a jobb oldalra valahova?
Egyelőre az egyszerűsítésen dolgozunk, de az ilyen funkcióktól szvsz még bonyolultabb lenne átlátni a portált.
Az új verzióban esetleg alulra kaphat egy helyet az ilyen jellegű dolog... Mondjuk a kis barát ikon után a profilunk felet.  Ott szerintem elférne, de nem biztos.  Hát mi is legyen...? |
|
|
 rDAVEGC Imperator
2008. április 17. óta tag
14.369 hsz
|
#196 • 2014.09.04. 17:29 marco írta:És hova gondolnád ezt az értesítést pontosan? Egy külön oldalra például? Vagy csak a jobb oldalra valahova?
Egyelőre az egyszerűsítésen dolgozunk, de az ilyen funkcióktól szvsz még bonyolultabb lenne átlátni a portált.
Az új verzióban esetleg alulra kaphat egy helyet az ilyen jellegű dolog... Hümmm... Ennyire nem gondoltam bele.  Talán kis ablakként itt baloldalt felugorhatna, de akár ahogy mondod, az oldal aljára vagy saját profilra egy új lapra, ami lehetne kezdőlap, ha a saját profilját nézi valaki. |
|
|
 marcoGC Imperator
2001. január 20. óta tag
22.378 hsz
|
#195 • 2014.09.04. 17:23 rDAVE írta:Yep, a saját kommentjeikre érkező választ, bár fórumnál nem lenne rossz egy olyan, hogy kapnánk új hozzászólásnál értesítést, ha követjük az adott topikot. És lusták vagyunk, így oldalon belül lenne jó.  RSS-t én személy szerint sose használtam, eszembe se jutott sehol.  Az értesítés azért lenne jó, mert akkor picit jobban pörögne a fórum. Valaki hozzászól egy hónap múlva és lehet sokáig senki nem nézi, utána lehet eltelik pár hónap, mire megnézzük és válaszolunk blablabla... De értesítésnél lehet elindulna az adott téma. Egy kis ösztönzés.  Sok helyen bevált már. És hova gondolnád ezt az értesítést pontosan? Egy külön oldalra például? Vagy csak a jobb oldalra valahova?
Egyelőre az egyszerűsítésen dolgozunk, de az ilyen funkcióktól szvsz még bonyolultabb lenne átlátni a portált.
Az új verzióban esetleg alulra kaphat egy helyet az ilyen jellegű dolog... A jövőt azok határozzák meg, akik hajlandók azt formálni. |
|
|