Tetszik a blog, mert érdekes témát vet fel. Nos ebbe a dilemmába én is beleestem, mert pár ismerősöm szintén vegetáriánus lett. Én jelenleg egyetemen biológiát tanulok, amely során már most annyi betekintést nyertem az élővilág dolgaiba, hogy egy viszonylag racionális és kellően megindokolt álláspontom van erről az egészről.
Először is: az emberi szervezet nem a vegetáriánus életmódra fejlődött ki. Csak növényi alapú táplálkozásból nem, ismétlem nem lehet minden szükséges tápanyagot megszerezni, ugyanis vannak tápanyagok, főként esszenciális aminosavak, amelyeket a növények nem elegendő mennyiségben hordoznak, viszont az állati hús igen. Az ember és minden emberszabású főemlős mindenevő. Tehát ennie kell állati eredetű táplálékot növényi mellett.
A vegetáriánus életmód nem tartható fent globális méretekben, mert rengeteg termőföldre lenne ahhoz szükség, hogy elegendő mennyiségű növényi táplálékot teremtsünk elő. Ehhez pedig aztán szükség lesz az erdők kivágására, illetve mezők felszámolására, ami ugye rengeteg élőlény élőhelyét semmisítené meg.
Sokan mondják, hogy a húsipar, a tojásipar és a tejipar eléggé kegyetlen körülmények között tartják az állataikat. Ez igaz is. A nagyipar sajnos ilyen. Azonban vannak gazdák, akik az állataikat szabadon tartják, békésen legelésznek, és ha eljön az ideje, akkor levágják őket. Állatok levágása amiatt, hogy nekünk legyen étel kegyetlen, de az élet része. Az oroszlánok sem könyörülnek a prédán. A nagyipart nem szabad támogatni, és ha tehetjük, akkor olyan forrásból szerezzük meg a húst, amiről tudjuk, hogy nem tartják kegyetlen körülmények között az állatokat.
Egyébként másfajta húsételeket is lehet enni, nem csak csirkét, marhát, disznót és társait. Ott van a hal is pl., ami elég drága, viszont tápláló. A mostanival meg kell egy picikét békélni, de különféle ízeltlábúakat és puhatestűeket (pl. csiga, kagyló) is meg lehet enni. Én már ettem garnélarákot illetve már ettem sült rovarokat is. Finomak, de le kell küzdeni az undort, ami egyébként felesleges, mert nagyon ízletes csemegék.
Egyébként a növényekkel foglalkozó ipar sem egy szent, akármennyire szeretik a vegetáriánusok azt hinni. Itt nagyon megy a munkaerő totális kizsákmányolása. Mennyi időt lehúznak szerencsétlen emberek a földön nevetséges fizetésért, hogy legyen az embereknek zöldség, gyümölcs, mert ugye a földeket művelni is kell, ami kemény meló. Amit a pálmaolajat termelő ipar csinál, az se semmi: rengeteg erdőt vágnak ki az ültetvények miatt, ami már sajnos olyan mértékű lett, hogy az orángutánok kihalását fenyegeti. A permetező szerekről ne is beszéljünk, mert még vannak helyek, ahol még mindig használnak DDT (diklór-difenil-triklóretán) permetezőszert, amiről már rég kiderült, hogy rombolja a környezet és a szervezetben felhalmozódik, és emiatt mérgezést okozhat.
Szóval mindkét nagyipar kegyetlen a maga módján. Szerintem inkább okosabban kellene vásárolni, és olyan helyekről beszerezni ezeket az árucikkeket, amikről tudjuk, hogy nem követ el ilyen atrocitásokat. Ezzel támogatnánk ezeket a termelőket, és "aláaknáznánk" az atrocitásokat elkövető iparágakat.