Köszönöm a bókoló szavakat, és a kritikát is, legközelebb jobban odafigyelek;)
A játszhatóságra azért nem tudtam több pontot adni, mert sok olyan apró hiba van benne, amelyeken van még mit javítani. A mozgáson lehetne csiszolni, sokszor hiába kattintottam rá valamire, az emberem nem foglalkozott vele, illetve olyan is megtörtént egyszer, hogy nem bírtam befejezni egy harcot, mert az egyik ellenség "bemászott" a képernyő bal alsó sarkába, és ő nem támadott, én meg nem bírtam sehogy sem megölni, mivel nem fértem hozzá a skillbar-om miatt.
Ugyan a mikrotranzakció nem lenne rossz ötlet, én nem az a fajta vagyok, aki nem szeret fizetni a virtuális dolgokért (ez alól az egyetlen kivételt a Steam-es játékok képzik). Nem tudom, hogy más programoknál milyen az árszabás, itt az árak 15-20 gyémántnál kezdődnek, de például a ruhák 70-ért vannak a kezdőterületen. Íme a játék árszabása, ez alapján mindenki eldöntheti, hogy tud-e erre költeni:
http://nadirim.com/premium
Mint azt a cikkben is említettem, dicsérendő, hogy nem kötelező prémiumozni ahhoz, hogy élvezzük a játékot.