Sophiaso írta:
Egyébként szerintem nincs teljesen objektív teszt, mert ha lenne is, az lelketlen lenne. Akkor, mint egy gép, algoritmusok és statisztikák nyomán lenne leírva, hogy a műfaj összes képviselőjével stb. összehasonlítva az új jövevény hogyan szerepelne. Ilyet alapvetően szerintem nem sokan szeretnének olvasni (bár egyébként az igazat megvallva izgalmas ellenpólus lenne), így mi nyilván csak törekedni tudunk arra, hogy ne passzióból pontozzunk. Itt a GC-n egyébként a pontszám abból a 4 adatból jön ki, amit a cikk alján látsz, természetesen a személyes "összvélemény" által kialakítva, tehát, ha úgy tetszik, a szubjektív az objektívvel árnyalásra kerül, és így lesz a Chocapic :) A "népharag" kapcsán pedig, _elvileg_ egy kritikusnak nem az alapján kellene pontoznia, hogy a nép vagy a kiadó mit gondol majd az eredményről, mert akkor megint csak "lelketlenségről" beszélhetünk. Persze erre külföldön és itthon is láttunk már ellenpéldát, de olyankor végső soron inkább maga ellen dolgozik az író, mert a legtöbb olvasó viszonylag hűséges azokhoz, akiknek "megbízik" a cikkjeiben, akinek szereti a stílusát, így érdekes módon szerintem pont visszanyal a fagyi. Én annak idején adtam már játékra 45 pontot, ami megjelent nyomtatásban például, szóval nem félek szarul pontozni, ha úgy érzem.. :)
hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Magnumpi profilja