rDAVE írta:
Pozitív: -Nincs benne felesleges szerelmi szál - szeretem a romantikus filmeket(komolyan :D), de egy ilyen filmben soha nem volt még említésre méltó történet. Mindegyik halál gagyi vagy nyálas. -Tulajdonképpen nonstop akció az egész, egy-két magyarázó párbeszéddel vagy humoros párbeszéddel szakítják csak meg. Külön pacsi, hogy a párbeszédek többnyire működnek és nem akartam falba verni a fejem, mint az új Resi filmnél. -Nem tudom kit dicsérjek a kamerakezelésért, de sok olyan nézetet sikerült belerakni, ami hollywoodi produkcióba nem nagyon szokott belekerülni. Negatív: Az égadta világon semmi mélysége(értsd: nem gondolkoztat), azonban egy CGI orgiától elvárható kötelezőt hozza. A film elején feltűnt egy kínai logó és a szép, viszont jelentéktelen, de mégsem halandó kínai lány. Itt már sejtettem, de a film végén megnéztem; ez fullosan kínai bevásárlás volt. :D A két produkció cég közül az egyik a Tencent Pictures kínai cég. A másik, vagyis a Legendary Pictures amerikai központú, de ezt felvásárolták a kínaiak. A lényeg, hogy ez a film valódi bizonyítéka annak, hogy a kínaiak iszonyat keményen bevásárolják magukat Hollywoodba, bár igazából a Wonder Woman is az. Ott is feltűnik a Tencent Pictures és a Legendary-t is felvásárló Wanda.
hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaeff2wcs profilja