Vendég írta:
Érdekes, engem igenis magával húzott a története. A végén még könnyeztem is, Jonah halálának kiderülésénél például. Ennek a filmnek talán nem is igazán az ijesztgetés a célja, hanem a tanulság. Ezt akár egy figyelmeztetésnek is vehetjük a filmkészítőktől, mert az ember mindent irányítani akar, minden felett akar állni. Ami persze egy az, hogy lehetetlen, a másik pedig az, ha megpróbálja, annak úgyis csak rossz lehet a vége. Persze lehet, hogy csak én komplikálom túl, de én a filmeknek megpróbálom nézni a mélyebb jelentését, nem csak a felszínt nézni. Nem vagyunk egyformák, ha leültetnénk húsz embert egy szobába, és megnézetnénk velük egy filmet, mind a húsznak különböző eredménye lenne. Na mindegy, nem is szaporítom tovább a szót, a lényeg az, hogy jó film volt, fondorlatos, fordulatos, csak ajánlani tudom! :)
hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja