marco írta:
Érdekes volt pont tőled olvasni ezt :), aki évekig sikertelenül pusholt engem hogy mennyivel jobb az Alma. :D Szerintem - és ezzel nagyon sok Applefan most így van - egyszerűen meguntad a rendszert, mert hosszú évek óta használod. Nálam ugyanez volt Androiddal. Nagyon sokáig használtam, HTC G1 volt az első Androidos telefonom (ha valaki nem tudná, ez volt az első telefon ami Androiddal jött ki), tehát konkrétan amióta megjelent. Járt nálam ugyanabban az időben iPhone - Electronic Arts-tól kaptuk, ingyen, ami abban az időben elképesztően nagy szó volt. Visszaadtam, nem kellett, röhögtem rajta. Akkor Windows, BlackBerry volt a zsebemben ami konkrétan szarrá alázta, és ezek mellé érkezett az Android mint rendszer, amit el is kezdtem használni. Samsung Galaxy S szériát használtam - kis kitérővel pl Sony felé -, mindig a legújabbat vettem meg, premier napon már nálam volt, vagy előbb. Minőségileg nem tudok belekötni (S6-ot máig az egyik legjobb telefonnak tartom), de az Androidra kegyetlenül ráuntam az évek folyamán. Nem volt vele bajom, csak állandóan ugyanazt néztem évekig. Aztán tavaly jött az S8, ami szerintem rettenetesen oltári szarul néz ki, így elérkezett az idő a váltásra. Most Apple minden eszközöm, már a laptop is jó ideje, valamint 2 Apple TV-m is van (Airpods, iPad, iPhone X, MacBook Pro mellett), de nem tudom mikor unok rá. Egyelőre sokkal összeszedettebb számomra mint az Android, és ki is használom minden szegmensét, de tényleg nem tudom meddig. Viszont ez a váltás nem történt volna meg, ha ma is lenne BlackBerry 10.
hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja