NMI írta:
Jó kis időűző volt, mit ne mondjak :D A kétezres évek eleje brutális dolgokat hozott a játékiparba. Pár név: Shogun (szintén stílusteremtő), Morrowind (gyönyörű volt - a gépigénye is), Diablo 2+LoD (khm :)), DS 1, The Sims 1 (Will Wrigth majdnem bukott projektje és azóta mivé nőtte ki magát, te úristen)... Hatalmas nevek voltak. A mostani felhozatalból én már most sem tudok egy nevet sem felsorolni. Nem követem a játékvilágot már hosszú évek óta. Egyrészt elavult a gépem (még egy utolsót majd újítok rajta, egy brutálisat), másrészt más dolgok jöttek az életben. A nagyobb nevekről is csak másoktól hallok már. Hogy lesz e olyan, amit visszaidéznek majd tíz év múlva? Biztosan, de nem annyi, mint amennyit most fel tudnánk sorolni. Közel sem annyi. Egy időben még vettem PC Gurukat és Gamestarokat is, ezek közt vannak tíz éves példányok, amik nekem felbecsülhetetlen kincset érnek :) Másnak papír, nekem nem. Emlékszem még, mikor megvettem a legelső PC Gurumat, amiben a Diablo 2 bétatesztje volt amit Lily írt négy oldalon kivesézve az újdonságokat. A címlapon pedig egy barbár volt. És elveszett az a szám! :( A sok költözés miatt, gondolom én. Néha még előveszem a régi számokat, hogy nosztalgiázzak egy kicsit, jó dolog az. Ezért van az, hogy a régebbi játékokkal sokkal inkább tisztában vagyok, mint az újakkal. Hú, kicsit eltértem a témától, bocsi :)
hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja