The Sims 2

2004. december 30.
173.8051
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
zEd-- profilja, adatai
zEd--
Pár nappal az ezredforduló után jelent meg a Maxis gondozásában a The Sims, mely program segítségével végre annak is lehetett magánélete, akinek addig még sohasem volt. Mielőtt még elfordulna az oldaltól sok száz Sims rajongó, megnyugtatom őket, hogy előző kijelentésem nem a sok, való életben kapcsolatot teremteni képtelen emberre vonatkozott. Egyszerűen arról van szó, hogy Will Wright, a Maxis társalapítója és fő játéktervezője, ahogy már a Simcity-t is, a magányos lelkű emberek számára készítette.
 


S ezt sohasem titkolta. Mint szinte minden Will Wright közreműködésével készült játék, a Sims is világsiker lett, nemcsak a mai világban divatosan szinglinek "csúfolt" embertársaink játszottak át hónapokat egy Sims bőrébe bújva egy virtuális világot. A Sims után négy év alatt rengeteg kiegészítő látott napvilágot. Minden egyes kiegészítőben olyat rejtettek el, aminek következtében a játék megunhatatlan lett. S ebben az évben, egészen pontosan 2004. szeptember 14-én, sok-sok várakozás után a boltok polcaira került a (most már mondhatjuk), Will Wright sorozat következő tagja. Természetesen a játék napok alatt a toplisták élére ugrott. Én arra voltam kíváncsi, hogy ezt a neve által, vagy valóban a tartalma által érte el. Nos, lássuk...


The Sims 2 - 2. kép

Az első pozitív élményem a játékkal kapcsolatban az installálás közben játszható memóriajáték volt. Jó, nem egy nagy durranás, de azokat a végelláthatatlannak tűnő perceket, mely alatt a játék felcammogott a gépemre, megédesítette.
Az intro sokkal jobbra sikeredett, mint amilyen az első részben volt. Még annak is meghozza a kedvét a Sim világ kipróbálására, aki egyébként idegenkedik az "élet-szimulátortól".
A kezdőképen három város közül választhatjuk ki játékunk (életünk) színterét. Ám ha eme helyszínek nem nyerik el tetszésünket, saját város építésére is van lehetőségünk. Ha nagy dilemmák közepette végül sikerült eldönteni, hogy hol kívánjuk lehúzni az életünket, adjunk formát magunknak mind külsőleg, mind belsőleg. Magunkat (mostantól Simünk) a legapróbb részletekig ki tudjuk kupálni, egészen a fejünk búbjáig. Rendkívül sok ruházati cikk közül választhatunk, s végre azt is megoldották, hogy Simünk semmiképp ne aludjon a hétköznapi ruhájában, méghozzá úgy, hogy az alváshoz hozzárendelhetjük a pizsamát, s kedves Simünk, ha meghallja, hogy "FEKVÉS!", azonnal hálóruhába vedlik át.


The Sims 2 - 3. kép

No de mit érünk egy tökéletes külsővel, ha olyan egyszerűek vagyunk mint egy egyenes...? Éppen ezért Simünknek szüksége van személyiségére is. Kedvünk szerint kiválasztjuk a 12 csillagjegy közül a nekünk tetszőt, s ezzel nagyjából ki is merült a személyiség fogalma. De csak az előző részben! Ebben a részben ugyanis emberünk személyiségét nagyban befolyásolja, hogy pénz-, barát-, család-, érzelem-, művelődésorientált Simset gyártunk
Na, akkor költözzünk be! Indulótőkénk nem nevezhető királyi jutalomnak. A 20.000 Sims pénz elsőre soknak tűnhet, de később kiderül, hogy bizony hamar munkát kell kerítenünk, ha 1-ről a 2-re akarunk jutni. Na de még élvezzük a munkanélküliség minden kellemes percét. Nézzük, mivel is rendezhetjük be takaros kis házunkat. A bútorok száma megnőtt, de nem ez az újdonság az előző részhez képest, hanem az, hogy a tárgyainknál többféle szín közül választhatunk. Minden van, amire egy simnek szüksége lehet, kezdve a hétköznapi bejárattól, a boltíves ajtóig, a legegyszerűbb televíziótól a plazmatévéig házimozirendszerrel...
Tehát, ha van pénzünk, akkor tényleg szinte korlátlanok a lehetőségeink. Ám, hogy elegendő "kedvünk" legyen, ahhoz dolgoznunk is kell.
Munkát továbbra is újságból, valamint Internet által tudunk szerezni. Kb. 20 féle munkahely közül kell megtalálnunk azt az állást, amelyik szimpatikus a számunkra, és persze eleget is hoz a konyhára. Naponta összesen hat állásajánlatot tekinthetünk meg, ezek az ajánlatok az elején, mivel simünk még eléggé műveletlen, nem ígérnek nagy pénzösszeget.


The Sims 2 - 4. kép

Most, hogy elhelyezkedtünk, simünk életének egy részét a munka tölti ki. Ám ne gondoljuk, hogy élete ennyiből áll. Ő is egy érző lény, szüksége van kikapcsolódásra, társadalmi kötelékekre, tanulásra, s természetesen biológiai szükségletei is vannak.
Éppen ezért szinte minden tárgy rendelkezik valamilyen funkcióval. Például, ha leülünk egy kanapéra, székre, azzal is nő simünk energiája, mert pihen. Vagy mondjuk, ha nézzük a TV-t, azzal a szórakozását elégítjük ki emberüknek (magunknak) . Sőt, egy bizonyos TV csatornánál még tanul is. A kondigépen pedig testét formálja tökéletesre, s ezzel is kikapcsolódik.
Ebben a játékban az érzelmek sokkal nagyobb szerephez jutnak. A kommunikációs lehetőségeink kibővültek. Sokkal több mindenről beszélgethetünk, akár mi dönthetjük el, hogy miről is szeretnénk vitázni/beszélgetni. Az erotikus jelenetek kedvelőinek van egy jó hírem. Bizony, ha simünk szerelmes lesz, nemcsak egy csókig juthat el... A programban végre az élet igazi elemei is szerepelnek, például barátság, szerelem, eljegyzés, házasság, s gyermekvállalás.


The Sims 2 - 5. kép

A játék három hatalmas újításon ment keresztül. Az első, hogy simünk öregedik, s bizony ha elég sokáig játszunk, akkor meg is hal. Az életünk öt korosztályra van osztva, ebből a gyermekkor és a kamaszkor a legdurvább (mint a való életben is). A felnőtt kor a leghosszabb egység, itt érhetjük el a kitűzött céljainkat. Mert bizony azok is vannak, s itt el is árultam a második nagy újdonságot. Simünknek saját vágyai s félelmei is vannak. Ez nagyban meghatározza egyes szituációkban a viselkedését. Ha egy vágy teljesül, akkor bónuszpontokat kapunk, s azt pénzért nem megvásárolható varázstárgyakra fordíthatjuk. Az aki sokáig élvezni szeretné az élet örömeit, az élet-elixirt válasszon, az aki a rövid élete során azt kívánja, hogy körüllengje minden percét a luxus, az pedig a pénzfát. Nem árulom el, hogy a pénzfa konkrétan mi, csak annyit hogy nagyon jópofa. Az éremnek természetesen két oldala van, ha simünk egy félelme válik valóra, akkor a bónuszpontjaink megcsappannak. A harmadik fejlesztés pedig a genetika megjelenése. A gyermekünk végre nem úgy néz ki, mintha a postás csinálta volna, hanem külsőleg, és belsőleg is hasonlít a szüleire.
Van még egy lehetőségünk, ami az elsőben nem volt. Ha saját várost csinálunk, akkor megtehetjük azt, hogy bevásárlóközpontot, ruhabutikot, újságost, vagy DVD- boltot építünk. Ilyenkor nincs építési költség, s a felépülő boltokban mi is vásárolhatunk.
Ennyit a játék menetéről, most nézzük az "unalmas" adatokat.


The Sims 2 - 6. kép

Grafika: hát nem egy Far Cry, de azért lényegesen jobb, mint a Sims volt. S szerintem egy ilyen életszimulátornak nincs is szüksége jobb grafikára. Minden nagyszerűen kidolgozott, nagyon kevés textúrahibával találkoztam, a 3D-s környezet megfelelően lemodellezett. Egyszóval:JÓ!
Hangok: na ez az, ami még jobb lett. Simjeink még mindig azon az édes bugyuta nyelven kommunikálnak, s az a meglepő, hogy nem értjük, mit mondanak, de mégis sejtjük, hogy miről csevegnek. A háttérzajok eszméletlen jók. A tücskök ciripelnek, a madarak csicseregnek, a Simünk meg ezt az illúziót tönkretéve hangosan horkol . A TV-be, Rádióba most már saját filmjeinket, mp3-jainkat is beletehetjük. A zene is nagyon hangulatosra sikeredett, nekem egyedül a ház építése közben játszott zene nem tetszett. A hangok tehát nálam JELESRE vizsgáztak.
Gépigény: szerintem túlságosan magas . A mai PC-k nagy részén csak akadozva megy. Kell alá rendesen vas. Nem szoktam a gépigényre kitérni, de tényleg ebből a szempontból csalódás a játék. No de nincsen rózsa tövis nélkül...

Mindent összegezve elmondhatjuk: Will Wright megint hatalmasat alkotott. Remélem nem esik abba a hibába, hogy a Sims 3-t (mert biztos lesz ilyen) elhanyagolja. Őszintén szólva nem tudom, hogy milyen újításokat tud még beletenni, de engedjétek meg, hogy a bizalmamat megelőlegezzem neki, mert megérdemli. Számtalanszor bizonyított már. Kedves Wright úr, várjuk a Sims 3-t, és a Simcity 5-t !

357 hozzászólás

Vendég

18 éve, 1 hónapja

rámész a google-re be írod amit akarsz és letöltöd amugy nem tod a sims 2 fel törő kódját

válasz erre

Vendég

18 éve, 1 hónapja

el mondom 100486-585530-905808-0928

válasz erre

Vendég

18 éve, 1 hónapja

és valaki nem tudja a sims 2 fel törő kódját

válasz erre

Vendég

18 éve, 1 hónapja és 2 napja

a Sims1 et véletlenül nem tudod?

válasz erre

Vendég

18 éve, 1 hónapja és 2 napja

SYA A SIMS 1 TELEPÍTŐ KÓDOT NEMTUDOD?

válasz erre

Vendég

18 éve, 2 hónapja és 11 napja

Vendég írta:
SZERINTEM NAON JO A SIMS 2mosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smiley
létzsi mondja meg valaki hogy mi a Sims 2 letöltési kódja mert a cd már meg van csak elvesztettem az utasítást

válasz erre

Vendég

18 éve, 2 hónapja és 11 napja

valaki nem tudja a sims2 letöltési kódját?????

válasz erre

Vendég

18 éve, 2 hónapja és 16 napja

Sziasztok!
Én már három napja keresem a sims kettest,mert nekem sajna nincs meg!Ha valaki hajlandó nekem segíteni írhat az e-mail címemre:bianka32@citromail.hu!!
Kössz!!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 2 hónapja és 21 napja

na jah jólenne ha lelehetne tölteni az egészetszomorú smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 3 hónapja és 3 napja

NA BE KELL HA PÉNZT AKARSZ CSINÁLI AKK BE KEL ÜTNÖD ELÖSSZÖR HOGY shift+ctrl+c ZT EGYSZERE NYOMD MEG ÉS FELÜL KIJÖN EGY FEHÉR CSÍK ÉS OdA ÍRD BE HOGY MOTHERLODEmenő smileymosolygó smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 3 hónapja és 6 napja

MEG TOD MONDANI HOGY HOL KELL LETÖLTENI A SIMS 2-T?? ÍRJ A anyieger@citromail.hu' target='_blank' rel='nofollow'>sanyieger@citromail.hu E-mailon köszi!!

válasz erre

Vendég

18 éve, 3 hónapja és 10 napja

szomorú smileyholmenő smileyröhögő smileymeglepődött smiley

válasz erre
567891011a(z) 30 -ből
The Sims 2
2.700 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Magnumpi profilja