S ezt sohasem titkolta. Mint szinte minden Will Wright közreműködésével készült játék, a Sims is világsiker lett, nemcsak a mai világban divatosan szinglinek "csúfolt" embertársaink játszottak át hónapokat egy Sims bőrébe bújva egy virtuális világot. A Sims után négy év alatt rengeteg kiegészítő látott napvilágot. Minden egyes kiegészítőben olyat rejtettek el, aminek következtében a játék megunhatatlan lett. S ebben az évben, egészen pontosan 2004. szeptember 14-én, sok-sok várakozás után a boltok polcaira került a (most már mondhatjuk), Will Wright sorozat következő tagja. Természetesen a játék napok alatt a toplisták élére ugrott. Én arra voltam kíváncsi, hogy ezt a neve által, vagy valóban a tartalma által érte el. Nos, lássuk...
Az intro sokkal jobbra sikeredett, mint amilyen az első részben volt. Még annak is meghozza a kedvét a Sim világ kipróbálására, aki egyébként idegenkedik az "élet-szimulátortól".
A kezdőképen három város közül választhatjuk ki játékunk (életünk) színterét. Ám ha eme helyszínek nem nyerik el tetszésünket, saját város építésére is van lehetőségünk. Ha nagy dilemmák közepette végül sikerült eldönteni, hogy hol kívánjuk lehúzni az életünket, adjunk formát magunknak mind külsőleg, mind belsőleg. Magunkat (mostantól Simünk) a legapróbb részletekig ki tudjuk kupálni, egészen a fejünk búbjáig. Rendkívül sok ruházati cikk közül választhatunk, s végre azt is megoldották, hogy Simünk semmiképp ne aludjon a hétköznapi ruhájában, méghozzá úgy, hogy az alváshoz hozzárendelhetjük a pizsamát, s kedves Simünk, ha meghallja, hogy "FEKVÉS!", azonnal hálóruhába vedlik át.
Na, akkor költözzünk be! Indulótőkénk nem nevezhető királyi jutalomnak. A 20.000 Sims pénz elsőre soknak tűnhet, de később kiderül, hogy bizony hamar munkát kell kerítenünk, ha 1-ről a 2-re akarunk jutni. Na de még élvezzük a munkanélküliség minden kellemes percét. Nézzük, mivel is rendezhetjük be takaros kis házunkat. A bútorok száma megnőtt, de nem ez az újdonság az előző részhez képest, hanem az, hogy a tárgyainknál többféle szín közül választhatunk. Minden van, amire egy simnek szüksége lehet, kezdve a hétköznapi bejárattól, a boltíves ajtóig, a legegyszerűbb televíziótól a plazmatévéig házimozirendszerrel...
Tehát, ha van pénzünk, akkor tényleg szinte korlátlanok a lehetőségeink. Ám, hogy elegendő "kedvünk" legyen, ahhoz dolgoznunk is kell.
Munkát továbbra is újságból, valamint Internet által tudunk szerezni. Kb. 20 féle munkahely közül kell megtalálnunk azt az állást, amelyik szimpatikus a számunkra, és persze eleget is hoz a konyhára. Naponta összesen hat állásajánlatot tekinthetünk meg, ezek az ajánlatok az elején, mivel simünk még eléggé műveletlen, nem ígérnek nagy pénzösszeget.
Éppen ezért szinte minden tárgy rendelkezik valamilyen funkcióval. Például, ha leülünk egy kanapéra, székre, azzal is nő simünk energiája, mert pihen. Vagy mondjuk, ha nézzük a TV-t, azzal a szórakozását elégítjük ki emberüknek (magunknak) . Sőt, egy bizonyos TV csatornánál még tanul is. A kondigépen pedig testét formálja tökéletesre, s ezzel is kikapcsolódik.
Ebben a játékban az érzelmek sokkal nagyobb szerephez jutnak. A kommunikációs lehetőségeink kibővültek. Sokkal több mindenről beszélgethetünk, akár mi dönthetjük el, hogy miről is szeretnénk vitázni/beszélgetni. Az erotikus jelenetek kedvelőinek van egy jó hírem. Bizony, ha simünk szerelmes lesz, nemcsak egy csókig juthat el... A programban végre az élet igazi elemei is szerepelnek, például barátság, szerelem, eljegyzés, házasság, s gyermekvállalás.
Van még egy lehetőségünk, ami az elsőben nem volt. Ha saját várost csinálunk, akkor megtehetjük azt, hogy bevásárlóközpontot, ruhabutikot, újságost, vagy DVD- boltot építünk. Ilyenkor nincs építési költség, s a felépülő boltokban mi is vásárolhatunk.
Ennyit a játék menetéről, most nézzük az "unalmas" adatokat.
Hangok: na ez az, ami még jobb lett. Simjeink még mindig azon az édes bugyuta nyelven kommunikálnak, s az a meglepő, hogy nem értjük, mit mondanak, de mégis sejtjük, hogy miről csevegnek. A háttérzajok eszméletlen jók. A tücskök ciripelnek, a madarak csicseregnek, a Simünk meg ezt az illúziót tönkretéve hangosan horkol . A TV-be, Rádióba most már saját filmjeinket, mp3-jainkat is beletehetjük. A zene is nagyon hangulatosra sikeredett, nekem egyedül a ház építése közben játszott zene nem tetszett. A hangok tehát nálam JELESRE vizsgáztak.
Gépigény: szerintem túlságosan magas . A mai PC-k nagy részén csak akadozva megy. Kell alá rendesen vas. Nem szoktam a gépigényre kitérni, de tényleg ebből a szempontból csalódás a játék. No de nincsen rózsa tövis nélkül...
Mindent összegezve elmondhatjuk: Will Wright megint hatalmasat alkotott. Remélem nem esik abba a hibába, hogy a Sims 3-t (mert biztos lesz ilyen) elhanyagolja. Őszintén szólva nem tudom, hogy milyen újításokat tud még beletenni, de engedjétek meg, hogy a bizalmamat megelőlegezzem neki, mert megérdemli. Számtalanszor bizonyított már. Kedves Wright úr, várjuk a Sims 3-t, és a Simcity 5-t !