Az ablaknál álltam. Testem ugyan mozdulatlan volt, szemeim mégis fürgén jártak, ahogy tekintetem végigfutott a szomszédságon. A nap már magasan állt, fénye csillogott a még épphogy harmatos zöld gyepen. Azonban a világosság sajnos most nem keltett bennem reményeket. Hiába volt nappal, akik ellen küzdöttem, nem az éjszaka teremtményei voltak, akiktől csak a sötétség idején kell rettegnem. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem, amikor is megpillantottam egyet. Nem volt nehéz kiszúrnom, a fejére húzott vödör messze szórta a nap sugarait. Lassan császkált az utca közepén, lassan, de határozottan haladt kitűzött célja felé. Nem késlekedhettem, tudtam, hogy már csak percek kérdése, hogy a vér és az eleven hús szagára kiélezett érzékszervei megmutassák neki, merre lapulok. Óvatosan kinyitottam az ablakot és kiugrottam rajta. Az esést egy szépen kivitelezett bukfenccel tompítottam, majd hirtelen a zsebemhez nyúltam, kivettem, majd a földre szórtam az ott talált magokat. A zombi észrevett, rothadó kezeivel kalimpálva indult meg felém. Szerencsétlennek esélye sem volt. Amint a közelbe ért, a frissen kinőtt borsóm pár lövéssel véget vetett az életének. Újra, s ezúttal mindörökre...
"Sárkány ellen sárkányfű!" - tartja a mondás. Ugyan az ilyen bölcsességeket nagyrészt nem szabad szó szerint venni, a PopCap Games kötelékében dolgozó srácok/lányok ezúttal majdhogy mégis így tettek. A casual játékokra szakosodott fejlesztők ismét megörvendeztettek bennünket egy olyan alkotással, amire még sokáig emlékezni fogunk. A
Plants vs. Zombies ugyanis olyan játék lett, amelyet csak egy szóval lehet jellemezni: letehetetlen. Lássuk hát, hogyan lehetséges, hogy egy alapból beteg ötlet, nemhogy életképes tud lenni, de egy kiváló játékot lehet köré építeni.
Az alapszituáció a szokásos klisét követi. Idilli kertváros, zöld pázsit, csinos kis házikók, elmebeteg szomszéd (tényleg!), egyszóval minden adott egy zombiapokalipszishez. Nem is kell több a holtaknak, hogy előkecmeregjenek a sírjaikból, s a gonosz Dr. Zomboss vezetésével a mi agyunkra fenjék a fogukat. Nekünk persze még egy darabig szükségünk lenne rá, éppen ezért nem engedhetjük, hogy betörjenek a házunkba és helyi érzéstelenítés nélkül eltávolítsák azt. Fegyverek híján alternatív védekezési eszközöket kell bevetnünk a megállításuk érdekében, amik nem mások lesznek, mint a hőn szeretett növényeink. Répa, retek, mogyoró, csak a fejetlen zombi a jó - tudom, nagyon gyenge, de ez van.
A
Plants vs. Zombies stílusát tekintve Tower Defense, azaz előre felállított egységekkel kell megvédenünk az adott objektumot a támadóktól. A játék a második dimenzióval operál, pontosabban oldalnézetből kell móresre tanítanunk a betolakodókat. Adventure módban összesen 50 pálya áll rendelkezésünkre, mindez öt különböző helyszínen. Első ízben a kertünket kell nappal bevédeni, majd jöhet a sötét éjszaka, utána a hátsókert a fényes időszakban, majd az alkony után, végezetül pedig ott a háztetőnk. Első blikkre ugyan kicsit monotonnak tűnhet a helyszínek ismétlődése, de a napszakok változása alaposan megkavarja az egész játékot, teljesen másfajta növényekre vagyunk utalva a két különböző időszakban, s a stratégiánkon is változtatni kell, ha túl akarjuk élni az apokalipszist.
A játék egyik legfontosabb eleme a napfény, melyet a napból, napraforgókból, illetve napgyűjtő gombákból szerezhetünk. Minden pálya indulásakor 50 egységnyi nap áll rendelkezésünkre, amely csak arra elég, hogy egy napraforgót vegyünk. Az idő múlásával növényünk ad 25 egységnyi napsugarat, s ha szerencsénk van, a fellegekből is érkezik ugyanennyi. Ebből újabb szotyivirágra tudunk beruházni, amely újabb fénygömbökkel örvendeztet meg bennünket. Miután megfelelő mennyiséget halmoztunk fel, kezdődhet a támadó egységek gyártása. A harcra való felkészülésünk azonban nem lesz felhőtlen, mivel a kezdeti kb. fél perces csendes időszak után (amiben egy, maximum két egységnyi napot gyűjthetünk be) már meg is indul a zombik rohama. Először egy-egy darab kezdi meg vánszorgását a házunk felé, majd számuk lassan növekedni kezd, míg a két élőhalott megjelenése közti idő csökken. Éppen ezért nagyon fontos a játékban az időzítés, taktikusan kell cselekednünk, nem elég csak össze-vissza pakolgatni a növényeket.
Az első helyszínen még igazán nincs nehéz dolgunk, éjszaka már meggyűlhet a bajunk a lassan gyűlő napenergiával, a hátsókert megvédése során azonban esélyes, hogy párszor csődöt fogunk mondani. Ilyenkor ugyanis a játéktér kellős közepén egy medence húzódik, ahol azon kívül, hogy csak az általunk lerakott tavirózsákra lehet építkezni, le kell mondanunk a különböző aknákról, földbe telepített növényekről. Éjszakai nehezítés, hogy a medence miatt napnyugta után köd képződik, ami azt jelenti, hogy a fél pálya beláthatatlan lesz a számunkra (igaz, különböző átmeneti megoldásokkal egy kis időre eltüntethetjük a párát). A legvégső helyszín azonban kifejezetten nehéz. A tetőre csak virágcserepekben lehet növényt ültetni, ráadásul figyelembe kell vennünk tetőnk dőlésszögét is. Nem beszélve arról, hogy a játék a legkeményebb zombikat fogja ellenünk küldeni ezen a színtéren.
A Plant vs. Zombies 26 típusú élőhalottat szerepeltet, melyeken végignézve két szó juthat eszünkbe: változatos és beteg. A játék a legkülönfélébb járkáló hullákat vonultatja fel ellenünk, akik nem csak kinézetükben, hanem képességeikben is teljesen mások. Az alap (értelemszerűen leglassabb, leggyengébb) zombikon felül lesznek olyanok, akiknek vödör került a fejére (nagyon sokat bírnak), amerikai focisok (gyorsak és szintén sokat bírnak), rúdugrók (átugorják az első utukba kerülő növényt, ami igen sokszor a védelmi vonalainkat alkotó dió lesz), úszógumisok (no comment), kertészek, egy egész bobcsapat, sőt, még Michael Jackson imitátorokkal is össze fogunk futni, akik a Thriller kosztümjeiben a király mozgását utánozva hívják segítőiket (egyszerre négy darabot, de ha az egyiket megöljük, hamar új mászik elő a földből). Ugyan zombibohóc sajnos nem kapott helyet a játékban, így is számos másfajta élőhalottal lesz dolgunk.
Nem csak a zombik terén széles a választék, a mi oldalunkon harcoló növények is szép számmal képviseltetik magukat. 42 különféle egység áll rendelkezésünkre a harcok során, melyeket folyamatosan oldunk fel, ahogyan egyre előrébb haladunk az Adventure módban. Szükség is van a vérfrissítésre, mert a zombik erősödésével kezdeti harcosaink egyre hasztalanabbak lesznek. Az alap borsóvetőt felváltja a Repeater (két borsót lő ki egymás után), a diót felváltja a mandula (többet bír és nem lehet átugrani sem), a káposztavetőt pedig a dinnye(kata)pult. Harcosainkat kombinálhatjuk is, illetve megvásárolható extrákkal még erősebbé tehetjük. Erős védelmet alakíthatunk ki például azzal, hogy egy Repeater-t továbbfejlesztünk úgy, hogy négy borsót lőjön ki, elé helyezünk egy égő fatuskót, az elé egy mandulát, majd töviseket. Így a támadó zombit egyszerre fogja négy égő borsószem gyengíteni, egy mandula feltartóztatni, illetve amíg próbál abban kárt tenni, a lába alatt heverő tövis szurkálni. Sokszor azonban már ez sem elég, a játék vége felé olyannyira sokan jönnek, hogy kénytelenek leszünk drasztikusabb módszereket bevetni. Cseresznyebomba (adott területen pusztít), chilli paprika (az egész sorral végez), atomgomba (magáért beszél) és így tovább...
Az 50 pályás Adventure mód végigjátszása, majd Dr. Zomboss leverése nem jelenti kalandjaink végét. Miután sikeresen teljesítettük az előbbi módot, számos minijáték, különféle ötletes feladat nyílik meg előttünk. Bowlingozás dióval, ahol a zombik a kuglik, harcolás úgy, hogy csak a bobcsapat az ellenfél, vagy éppen úgy hogy a játék sebessége többszörösére van gyorsítva. A minijátékokon felül egy Survivor módnak is nekiveselkedhetünk, amely annyiban tér az eredeti játéktól, hogy elültetett növényeinket tovább vihetjük a későbbi pályákra, így nem kell minden kör elején a szokásos procedúrát végigcsinálnunk: napraforgók ültetése, kezdő védelem kialakítása...
Ajánlatos végigjátszanunk az előbb említett extra módokat, mert csak az összes feladat teljesítésével nyerhetjük el az arany trófeát.
Említést érdemel még a Zen kertje is. A játék egy bizonyos pontjától lehetőségünk van egy kertet igazgatni, növényeket ápolni, majd eladni. Kicsit tamagochi-s ez a rész ugyan, de el lehet vele lenni, nem beszélve a sok pénzről, amivel virágaink meghálálják az odaadó gondoskodást.
A pénzre ugyanis nagy szükségünk van. Elmebeteg szomszédunk és állandó tanácsadónk, Crazy Dave ugyanis az értékes érmék fejében osztja meg velünk kocsija csomagtartójából a portékáját. Növényfejlesztések, új virágok és egyéb extrák lelhetőek fel nála, éppen ezért érdemes gyakran felkeresni.
A játék technikai részére egy rossz szavunk nem lehet. A hangok nagyon jóra sikerültek, a fülbemászó alapmuzsikán kívül az effektek viszik a pálmát, számtalanszor vigyorodtam el Crazy Dave értelmetlen hablatyolásán, vagy a zombik szövegelésén (I'm gonna eat your braiiiiin!). A grafikára szintén nem lehet panasz. A játék megjelenésén látszik, hogy a készítők a poénra helyezték a hangsúlyt, s ez is dominál végig a játék alatt. A zombik viccesen néznek ki, a mesés kinézet pedig tökéletesen illik ebbe a környezetbe. Tény, hogy a küllem nem egy Far Cry 2, de a maga nemében elismerésre méltó.
Egyetlen dologra térnék ki, amiért egy kicsit neheztelek a játékra, ez pedig nem más, mint a szélesképernyős mód hiánya. Igaz, hogy játék közben előnyt élveznének azok, akiknek 16:9-es arányú monitorjaik vannak, de akkor is egy kicsit zavaró volt, hogy a képernyő két oldalán fekete sáv húzódott.
Kezdetben nem vártam sokat a
Plants vs. Zombies-tól, az előzetes képek alapján egy egyszerű casual játéknak tűnt, amivel egy-két órát el lehet lenni. Hatalmasat tévedtem, a játék függővé tett, s iszonyatosan sajnáltam, amikor elfogytak a feladatok. A különböző elemek megfelelő arányban és minőségben képviseltetik magukat, és tökéletes elegyet alkotnak. Ajánlom, hogy aki csak teheti, próbálja ki, mert maradandó élményeket képes okozni.
