Fairy Tales: Three Heroes

A hősök kora leáldozott, a banditák által egykor rettegett harcosok már visszavonultan tengetik az életüket. Alesha íjai és nyilai közt él erdőszéli házában, Dobrynya minden idejét a kertészkedésbe öli, míg Illya a falu lakóinak ügyes-bajos dolgain próbál segíteni. A megkergült világ dolgai azonban ismét összehozzák a három hőst. Banditák, szörnyek, gonosz várurak, legyen szó akármiről, harcosaink is tudják, hogy itt az idő, hogy újra vállvetve küzdjenek a rosszakkal szemben...
A Fairy Tales: Three Heroes nem más, mint egy fantasy világban játszódó akciójáték, némi RPG és Hack&Slash elemmel tarkítva. Akinek a fantasy szó hallatán sárkányok, orkok és goblinok jutnak az eszébe, ki kell hogy ábrándítsam. Jelen tesztünk alanyában ugyanis az előbbi lények csak említésképpen lesznek jelen, ellenségeink sokkal valóságosabb karakterek lesznek, a mindenki által közkedvelt banditák. Feladatunk a játék során nem más lesz, mint a falu megvédése az uralkodni vágyó idegen betolakodóktól, visszaverni az útonállók támadásait és végleg kiűzni őket békés földjeinkről.

A játék központjában természetesen a három főhős, név szerint Alesha, Dobrynya és Illya áll. Mindegyikük egyedi képességekkel rendelkezik, s olyan tulajdonságokkal bírnak, melyek tökéletesen kiegészítik egymást.
Alesha az íjász, értelemszerűen a távolsági támadás a specialitása. Ha van rá lehetőség, mindig megpróbálja a diplomatikus utat választani, de ha harcra kerül a sor, egy percig sem tétlenkedik. Dobrynya a csapat legegyszerűbb tagja, mondhatni annyi esze van, mint egy kólás kupaknak, ha kell, ha nem, ő az első sorban vág utat magának a tömegben. Mégsem a csapatos harc az erőssége, két ágú botjával - amolyan Darth Maul módon - inkább az egy az egy ellen harcokat képes győzelemmel zárni.


A csapat legidősebb, ezáltal legtapasztaltabb tagja a tagbaszakadt Illya. A 150 kilós fenegyerek nem pártja az erőszaknak, udvarias, sőt, az öreg néniket is átsegítené a zebrán, ha a játék nem egy autómentes fantasy világban játszódna. Modorán és illemén csak harcbéli képességei tesznek túl. Illya egyszerűen olyan mint egy tank. Lassú, de ha egyszer ha odaér, ott kő kövön nem marad. Területre ható támadásai vannak, több ellenséget is könnyedén megfékez, viszont mint azt már említettem, iszonyatosan lassú. Ezen három karaktert felváltva irányíthatjuk a játék során, de ha kedvünk úgy tartja, az egész produktumon végigrombolhatunk mindössze egy szereplőt kontrollálva, míg a másik kettőt a számítógép vezérli.


Bár első látásra a karakterek mindegyike egy főnyereménynek tűnhet, gyakorlatilag a harcokban csak Illya ér valamit. Alesha pontatlanul lő - a játék elején különösképpen, a pár méterre randalírozó ellent sem találja el - és tényleg csak egy-két alkalommal nélkülözhetetlen - például az őrtornyokból kiszedni a banditákat vagy csapdákat aktiválni -, Dobrynya pedig szimplán gyenge. Nagyon ritkán fogunk a játék során egy az egy ellen harcokat átélni, márpedig Dobrynya csak ebben a stílusban erős. Egyébként ahhoz képest, hogy közelharci karakter, roppant kevés az élete és gyengék a támadásai. Ráadásul ezen két karakter számomra roppant unszimpatikus volt az egész játék alatt.

Illya ellenben tényleg olyan lett mint amilyennek szánták: szerethető és iszonyatosan erős, gyakorlatilag néhány csapással végez bármely tömeggel, támadásai erősek, élete pedig sok. Igazi tank karakter.

Ha már szóba került a banditák legyőzése, itt az ideje, hogy részletesebben is bemutassam a játék harcrendszerét. Röviden és tömören: rossz. A bal egérgombbal simán csapunk/ütünk/lövünk, míg a jobbal speciális támadást vihetünk be. A játék, ahol szükséges, ott automatikusan célba fogja nekünk a következő áldozatunkat - például nyilazás esetében -, de egyébként elég csak ész nélkül csépelni az egeret, és minden megoldódik pillanatokon belül. Ha én lennék a világ ura, esküszöm tiltólistára száműzném a nyilazást - már ha a játék alapján kellene megítélnem azt. Roppant idegesítő az, hogy Alesha még akkor sem képes minden ellent eltalálni, amikor kimaxoltuk a célzását, de hogy még akkor is pontatlan, amikor a direkt a speciális pontos célzását használom, egészen felháborító. Már csak azért is, mert ilyenkor megint várnunk kell, hogy feltöltődjön az energiánk, ha újra szeretnénk próbálkozni.

A másik idegesítő dolog a nyilazással kapcsolatban maga az ellenség volt. A banditák közt is vannak távolsági támadásra specializált egyének, akik örömmel hátráltatnak minket - amint meglőnek, megtántorodunk egy pillanatra. Ezek a lövészek előszeretettel hátrálnak előlünk, s mivel sebességük megegyezik a miénkkel - sőt, Illyát messze lehagyják -, ezért könnyű kitalálni, hogy mi történik. Lőnek, hátrálnak, ismét lőnek, ismét hátrálnak, nekünk pedig esélyünk sincs elkapni őket. Az egyetlen megoldást az jelentheti, ha Aleshával megpróbáljuk kilőni őket, de ez, mint azt már említettem, sajnos korán sem olyan egyszerű.


A játék több pályából áll, mindegyiken egy adott feladatot, egy kijelölt célt kell teljesítenünk - például ártalmatlanná tenni a banditákat úgy, hogy hashajtót öntünk a kútjukba, vagy éppen csapdába csalni egy kisebb csapat haramiát -, de ezeken felül lesznek szabadon felvehető, tetszés szerint teljesíthető másodlagos feladataink, amelyek teljesítéséért a plusz tapasztalaton felül extra tárgyakat, felszereléseket kaphatunk. Ezen mellékküldetések az elsődleges misszióinkhoz hasonlóan roppant kreatívra sikeredtek, szinte nem is találkozni két ugyanolyan elvégezendő feladattal.

A játék másik ütőkártyája az állandó humor. Szinte minden percben kapunk egy poénos beszólást, egy vicces utalást egy még poénosabb esetre. A karakterek sokszor mintha csak karikatúrák lennének, s ezt nem csak kinézetükre, hanem személyiségükre is értem. Nemcsak főhőseink ilyenek, mind a békés falusiak, mind a banditák tartogatni fognak nem egy könnyes poént.

Emelik a hangulatot a játék hangjai is. Az orosz akcentus, a vicces hanghordozás eszméletlen hatással bír, már a kezdő képkockáknál nevetésre állt a szám, amint meghallottam Alesha hangját, s ez egyre jobban fokozódik, ahogyan egyre több karaktert ismerünk meg a játékban. A zenék kellemesek, mind a szabad kóborlásoknak, mind a harcoknak megvannak a maguk szólamai, de ezek inkább vidámak, mintsem a legtöbb RPG-ben megszokott komor, nyomasztó dallamok.
A környezet mesés, szintúgy a szereplők, olyan az egész, mintha egy mesekönyv lapjain vandálkodhatnánk. Bugokkal, fagyásokkal, vagy bármilyen más technikai problémával nem sikerült összefutnom, minden úgy ment, úgy történt, ahogyan a nagy könyvben meg van írva. A gépigény is egész barátira sikeredett, ennek köszönhetően bárki nekiülhet a játéknak.

#tv#
A Fairy Tales: Three Heroes nem az a játék, ami hónapokig fogja uralni az eladásokat, nem az a produktum, amelyet mindegyik boltban megtalálhatunk - már csak azért sem, mert egyelőre csak digitális vásárlással juthatunk hozzá -, nem az a cucc, amelyről még hónapokig beszélni fogunk. Jól néz ki, vicces, hangulatos, ezenfelül viszont rövid, s a harcrendszer idegesítő. Mégis, bárkinek nyugodt szívvel ajánlom, aki kapható az ilyen stílusra, nem fog csalódni. Budget kategóriás játék, annak viszont elsőosztályú.