Clive Barker neve kis hazánkban talán kevésbé ismert, ám Amerikában igen sikeres horror-regény íróként tartják számon. A játékos társadalom fülében azonban ismerősen csenghet e név, hiszen a mérsékelt sikereket elért Undying is hozzá köthető. Mivel a nyári időszakban kevés játék érkezik, ezért ilyenkor érdemes visszatekinteni néhány olyan produktumra, amik megpróbáltak kitörni a játékipar által felállított sablonokból. Ezek közé tartozik a Clive Barker's Jericho is.
Kevesen tudják, hogy Isten első teremtménye nem az ember volt, hanem az Elsőszülöttek névre hallgató kreatúrák. Azonban a teremtő valamit elrontott e lények megalkotása során, s mivel olyan erősre sikeredtek, hogy még ő maga sem tudta elpusztítani ezeket a szörnyetegeket, ezért úgy döntött, hogy örökre elzárja őket a világtól. Miután ez sikerült, Isten létrehozta a ma ismert emberi fajt. Ám az Elsőszülöttek erejüknek köszönhetően többször is ki tudtak szabadulni rabságukból, hogy megpróbálják elfoglalni megérdemeltnek hitt helyüket, és elpusztítsák az emberiséget. Ez idáig hatszor sikerült kijutniuk a világunkba, ám mind a hatszor vissza tudták őket verni a kiválasztott "őrzők", akik minden esetben heten voltak. Napjainkban a gonosz újra a felszínre akar törni, de ezúttal is van egy hét tagú csapat, akik mindent elkövetnek azért, hogy ez soha se történhessen meg. Ez a csapat a Jericho.
A játék egy hagyományosnak egyáltalán nem nevezhető First Person Shooter, és mivel a fent említett úriember neve fémjelzi a Jericho-t, ezért a horror műfajt kedvelő egyéneknek biztosan örömet fog szerezni a produktum. Az intro, illetve az előtörténet már sejteti velünk, hogy ezúttal nem magányos farkasként nézünk a borzalmak elé, hanem egy hét fős társaságot fogunk irányítani. A csapat tagjai meglehetősen különböznek egymástól, hiszen mindenkinek más fegyverei és paranormális képességei vannak. A játék elején Ross-t, a csoport vezetőjét telefonon értesítik, hogy a Khali-sivatagban furcsa események történnek, és azonnal ki kell mennie embereivel a helyszínre.
A játék különlegessége, hogy nem csak alap parancsokkal irányíthatjuk embereinket, hanem bárki bőrébe belebújhatunk a történet egy bizonyos pontja után. Igen fontos, hogy megismerjük minden csapattag speciális képességeit, illetve fegyvereit, hogy a későbbiekben effektíven tudjuk használni őket. A csoportot két részre osztja a program. Az Alfa csoport tagjai közé tartozik Black, a mesterlövész, Church, aki kardjának köszönhetően közelharcra a legalkalmasabb, valamint Jones, aki Shotgunnal és géppuskával van ellátva. Az Omega csapat tagjai közül Rawlings két pisztollyal rendelkezik, Delgado a tank szerepét tölti be hatcsövű gépágyújával, Cole pedig a rohamkatona megfelelője könnyű géppuskájával, valamint gránátjaival. Ross, a hetedik karakter pedig a Jericho csoport vezetője, akit a játék legelejétől irányítunk. Majdnem mindenkinek két speciális képessége van, amiről direkt nem fogok sokat írni, mert ezek kitapasztalása a játék legnagyobb élvezete. De egy kis kedvcsinálónak annyit elárulok, hogy Black képes olyan "szellemgolyó" kilövésére, amit teljesen mi irányíthatunk a kontrollerrel, míg Jones telepátiával bele tud bújni az ellenség testébe, hogy aztán lángra lobbantsa vagy elvégeztessen vele valami feladatot.
Viszonylag hamar szembesülni fogunk azzal, hogy a csapatmunka mennyire fontos a Jerichoban. Miután megismerkedtünk az irányítás alapjaival, rögtön kreatúrák tömkelege fog az életünkre törni, és bizonyos lényeket sokkal egyszerűbb elpusztítani egy konkrét csapattag speciális képességével, mint egy másikéval. Ha valamelyik csapattársunk elhullik, akkor egy kis koponya fog megjelenni a képernyőn, valamint egy nyíl, ami azt mutatja, hogy merre keressük. A játék elején csak Rawlings és Ross tud gyógyítani, ezért rájuk különösen vigyázzunk, mert ha meghalnak akkor vége a játéknak. A történet azonban úgy alakul, hogy később már csapatunk minden tagja képes lesz életet lehelni elesett bajtársaiba, úgyhogy különösebben nem kell aggódni a game over felirat gyakori megjelenése miatt.
Majdnem minden lénynek megvan a gyenge pontja, amit Cole távcsövével találhatunk meg. Ha beváltunk ebbe a nézetbe, akkor az ellenfeleken megjelenő zöldes kör jelzi a legjobban sebezhető pontot, vagy pontokat. Mivel elég sokszor fogunk ugyanolyan ellenfelekkel harcolni, ezért mindig érdemes megjegyezni ezeket a gyenge részeket, mert ha éppen nem Cole-t irányítjuk, akkor is tudni fogjuk, hogy hova kell lőni. Célra tartani egyébként meglehetősen nehéz a Jerichoban, a szörnyetegek ráadásul elég sok lövést kibírnak, úgyhogy érdemes hátra húzódni néha, valamint nem egy nagy csoportban közlekedni. Erre több jó megoldás is van: egyrészt ott van a csapatküldés lehetősége, azaz egy bizonyos pontra odaküldhetjük az Alfa vagy az Omega csoportot, de utasíthatjuk is embereinket, hogy maradjanak egy helyben, és az általunk irányított emberrel előre mehetünk felderíteni a terepet (bár ez elég kockázatos).
A mesterséges intelligencia sajnos nem a legtökéletesebb, ami miatt gyakran fordul elő, hogy nem is lövöldözünk az éppen általunk irányított emberrel, hanem rohanunk egyik bajtársunktól a másikig, hogy feltámasszuk őket. Ha ugyanis nem adunk nekik parancsot hogy hova álljanak, akkor gyakran egy helyre tömörülnek, és mivel elég sok robbanó lény tör az életünkre, ezért sokszor egyszerre három-négy ember is elhalálozhat. Ezen kívül további probléma, hogy bizonyos helyzetekben nem igazán használják a képességeiket, ami pedig jelentősen megkönnyíthetné a dolgunkat. Éppen ezért érdemes gyakran embert váltani, és manuálisan használni a speciális erőket. Szerencsére ezek a támadásfajták viszonylag gyorsan újratöltődnek, így megfelelő fedezékhasználattal jelentős mennyiségű töltényt spórolhatunk meg a paranormális képességek használatával.
Mivel a játékban nem lehet ugrani, ezért érezhetően vezetve van a kihívásra vágyó játékos, így eltévedni szinte soha nem fogunk. Ami fejfájást okozhat, az maximum néhány nem egyértelmű rész. Például: fel kellene mennünk valamelyik emberünkkel egy létrán, de mivel Rawlings a becenevén szólítja, ezért fogalmunk sem lesz hirtelen, hogy ki az a konkrét illető (arról nem is beszélve, hogy a létra is el van dugva egy olyan helyre, hogy kétszer-háromszor simán elmegyünk mellette). Vagy ott van Jones speciális képességével való ismerkedés, ami során párszor biztos el fogunk vérezni, annyira nem lehet átlátni hirtelen, hogy mit is kellene tennünk.
Ami kimagasló a játékban, az maga a történet és a hangulat. Lehet hogy filmekben ezerszer lerágott csont a "történt valami borzalmas, ezért egy X tagú specialistákból álló csapatot küldenek a helyszínre kivizsgálni a történteket", de ebben a játékban ez rendkívül jól működik. A környezet megfelelően borongós és sötét hangulatú, és bár a szörnyek közül van egy-kettő, amik kimerítik a klisé fogalmát (például az összevarrt szájú, kéz helyett kampókkal rendelkező közelharcos rettenetek, amiket a Silent Hilltől kezdve a Sufferingen keresztül már ezer helyen láthattunk), de vannak különösen eltalált egyedek is, amiktől végigfut az ember hátán a hideg. A helyszínek is passzolnak a horror műfaja által megkívánt alapokhoz, és mivel a történet több idősíkban játszódik, ezért van egy kis változatosság is bennük. Sajnos azonban itt is elmondható, hogy az egy fejezeten belül lévő pályaszakaszok nem túl változatosak, nagyrészt ugyanazokat a textúrákat, köveket vagy hordókat látjuk mindenfele. A hangok is vegyes összhatást keltenek. A fegyverek hangjai kicsit erőtlenek, valamint a zenék közül is csak egy-kettő van, ami egészen jó, de pont az egyik legjobb muzsika ismétlődik a leggyakrabban, ami miatt a későbbiekben nem éri el a kívánt hatást. Az alap zajok, valamint a szörnyek hangjai viszont eléggé hangulatfokozóak, valamint a csapattagok szinkronhangjai is passzolnak a karakterekhez, kivéve talán Delgadot, akinek a hangja lehetne egy kicsit mélyebb is.
A Jericho számomra egy igen kellemes meglepetés volt, annak ellenére, hogy a nyugati szaksajtó igencsak negatívan nyilatkozott a játékról, és majdnem mindenhol hatvan százalék körüli értékelést kapott. Persze nem tökéletes, de mégis van benne rengeteg jó ötlet és apróság mint pl. FPS-ekben nem túl gyakran előforduló reflexjáték, azaz a képernyőn megjelenő gombok időben történő megnyomása. Valamint a nagyszerű történet, és a hangulat is olyan összhatást kelt, ami miatt kár lenne kihagyni annak, aki szereti az egyedi stílusú horror-akciójátékokat. Ráadásul, mivel tavaly év végén jelent meg, ezért az ára sem olyan borsos már. Ha egy kis borzongásra vágysz, látogass el bátran a Khali-Sivatagba ebben a nyári holtszezonban.
