Black Mesa

Half-Life. Aligha van olyan játékos, akinek nem mond semmit sem a cím, amely 1998 végén mérföldkőnek számított a PC-s játékok között. A Valve Corporation játéka forradalmasította az FPS stílust, és olyan játékmenettel bírt, amely a mai napig megállná a helyét. Mi sem bizonyítja jobban ez utóbbi kijelentésem, minthogy a játék 2012 szeptemberében új köntösbe bújva ismét eljött közénk.

Mielőtt belekezdenék a Black Mesa kivesézésébe, úgy gondolom, hogy érdemes lenne szót ejteni a feldolgozásokról. Elméleti síkon egyetértek a remake-ek készítésével, mivel így egy-egy régebbi játék számos olyan emberhez is eljuthat, akik azok eredeti megjelenésekor nem játszottak velük, és ma már nem élvezhetik őket. Ennek egyik oka lehet az, hogy a játék nem fut az új hardvereken, a másik pedig az, hogy beszerezhetetlen. Ez utóbbi persze az internet korában már kevésbé jellemző, és ha a technikai oldalról nézzük, inkább azért marad ki egy-egy régi játék azoknak, akik később szeretnének velük játszani, mert a technológia már túlságosan is elhaladt mellettünk (például a DOS eltűnése, vagy új játékkonzolok jelenléte a piacon), azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy van még egy tényező, ami nagyban befolyásolhatja egy régi játék mai megítélését. Ez nem más, mint a játék maga.

Pedikűrt valaki?

Sokszor hallott klisé, hogy nem számít a kinézet, nem számít az, hogy egy-egy játék milyen technológiát használ, hanem csak az a fontos, hogy milyen élményt nyújt. Ezzel részben egyetértek, viszont be kell látnunk, hogy ma már egy-egy régi játék negatív tulajdonságaival szemben sokkal kevésbé vagyunk toleránsak, mint tíz évvel ezelőtt. Van olyan stílus ugyanis, amely nem sokat változott az elmúlt évtizedek alatt (point&click kalandjátékok), és van olyan, amely bizony rengeteget. Ma már nem elég, ha egy FPS-ben csak lőni tudunk, éppen ezért akármennyire is jó játék volt anno a Doom, ha játékmenetbeli változtatás nélkül, de grafikailag a mai szintre hozva ismét kiadnák, nem érne el olyan sikereket, mint 1994-ben. Ellenben, ha például a The Longest Journey kapna egy olyan feldolgozást, amelyben csupán új köntöst csavartak April Ryan köré, de minden más maradt a régi, nem csak a játék ősi rajongóinak a szívét örvendeztetnék meg vele, mivel kezelését tekintve csupán egy kicsivel maradna le a mai top kalandjátékok mögött.

"Parancsnok, mire lövünk?" - "Mindenre, ami mozog!"

Éppen emiatt az, aki nekiáll egy remake elkészítésének, bizony vékony jégen táncol. Amíg konzolon ugyanis van létjogosultsága a "HD-sítésnek", mivel az egyes generációk szinte semmilyen mértékben sem kompatibilisek egymással, addig PC-n sokkal összetettebb a helyzet. Ha PC-n egy régebbi játékkal szeretnénk játszani, és annak eredeti változata - eredeti változat alatt nem a legális kópiát értem, hanem a játék első kiadásait - natív módon nem fut, akkor még megvan az esélyünk arra, hogy számos apró trükkel működésre bírjuk. Nem beszélve arról, hogy PC-re az olyan rendszerek is elérhetőek, mint amilyen a Good Old Games, bár tény, és való, hogy letölthető játékokkal a konzolokon is találkozhatunk. Az eddigieket összevetve arra szeretnék kilyukadni, hogy véleményem szerint csak akkor érdemes feldolgozni egy játékot, hogyha az ily módon napjainkban is megállja a helyét, és nem csupán a nosztalgia miatt játszanák végig a régi rajongók. Minél régebbi egy feldolgozásra szánt játék, annál kevésbé lenne képes a játékmenet megfelelni a mai igényeknek, így ha nem szeretnének a készítők egy eladhatatlan terméket a piacra dobni, bizony érdemes módosítani az eredeti formátumon. Ezt azonban úgy megtenni, hogy a játék hű maradjon önmagához, meglehetősen nehéz, mondhatni már lehetetlen feladat. Így gondoltam eddig, azonban a Black Mesa Modification Team (későbbiekben BMMT) bebizonyítottam nekem, hogy bizony mindenkinek meg lehet felelni egyszerre.

A Google Earth új riválisa

Amikor aktívan kezdtem el játszani, pont az FPS-ek aranykorában csatlakoztam be a gamer életbe. 2004-ben kezdtem meg a gerincferdítő hadműveletet a monitor mögött, abban az évben, amikor számos kiváló játék jelent meg a lövöldékre éhes tömegek legnagyobb örömére. Olyan év volt ez, amikor nem csak az olyan újoncok vetették meg lábukat a PC-s talajon, mint például a Far Cry, hanem a régebbi szériák kiváló folytatásai is. A Doom 3-at imádtam, mivel kellő precizitással adagolta az akciót és a félelemmel kevert izgalmat, azonban számomra, és a kiosztott díjak alapján milliónyi másik ember számára is a Half-Life második része vitte a prímet. A Valve Corporation ismét nagydolgot tett le az asztalra, mi több, nem csak a játék második részét hozta el nekünk, hanem az első rész modern köntösbe öltöztetett változatát is. A játék gyűjtői kiadása ugyanis tartalmazta az eredeti Half-Life Source Engine-re portolt változatát is, azonban hazugság lenne azt állítani, hogy nagy sikereket ért el az átültetés. A Half-Life: Source ugyanis beleesett abba a hibába, amit feljebb már részleteztem. Játékmenetét tekintve semmi újdonságot nem tartalmazott, amely első ránézésre nem szabadott volna, hogy nagy problémát jelentsen, azonban a második rész innovatív megoldásai árnyékot vetettek rá. Nem beszélve arról, hogy grafikailag sem beszélhettünk nagy előrelépésről. Egyrészt ekkor még "csak" hat év telt el a két játék megjelenése között, másrészt a készítők az eredeti textúrákat húzták rá az új motorra, ami lényegében annyit jelentett, hogy a víz kinézete élethűbb lett, valamint a fizika is realisztikusabbá vált, mint az eredeti részben volt, de szinte minden más maradt ugyanolyan.

Megjelenésekor sokan csalódtak az első rész feldolgozásában, így röviddel megjelenése után bejelentésre került a Black Mesa: Source (később a projekt elhagyta a Source utótagot), amelynek készítői határozott célt tűztek ki maguk elé: a Source Engine-t kihasználva elkészítsék a Half-Life remake-jét, úgy, hogy az már kihasználja az új motor adta lehetőségeket, és így a játék megfeleljen a jelenkori igényeknek is. Majdnem nyolc évvel a projekt megkezdése után 2012 szeptemberében megjelent a Black Mesa, s nem hagyott maga után mást, csak örömkönnyeket, melyek a földön maradt álkapcsokat áztatták.

"Rossz sarkon fordultál be, öcsisajt!"

A játék története nem változott az eredeti verzióhoz képest. A Black Mesa nem rendelkezik átvezetőkkel, sem narrációval, a történet valós időben bontakozik ki előttünk. A játék főszereplője Gordon Freeman, a Black Mesa kutatóközpont fiatal tudósa, aki egy elszámított kísérlet következtében egy idegen civilizációt, a Xent szabadítja a laborra, s ezáltal az egész Földre. A játék célja meglehetősen egyszerű: kijutni a komplexumból, mielőtt vagy az idegenek, vagy a tisztogatásra beküldött katonák végeznek velünk.

A Black Mesa játékmenetét tekintve a BMMT meglepőt alkotott. A játék végig hű marad az eredeti részhez, azonban úgy, hogy közben számos újdonság kapott helyet benne. Ez elsődlegesen a pályák felépítését érinti, számos átalakított résszel találkoztam, mialatt a komplexumban csapkodtam boldogot és boldogtalant a pajszeremmel, s ez nem csak hozzáadott tartalmat jelent, hanem kivett szakaszokat. A rejtvények nagy része maradt az eredeti, azonban nem egyet egyértelműen a Half-Life 2-ből vettek át a készítők. A megmaradt puzzle részeket könnyebben teljesíthetjük, mint 1998-ban, lévén a játékban immár lehetőségünk van tárgyakat felvenni, így sokkal könnyebben érhetünk el szellőzőjáratokat és magasabb ponton lévő helyszíneket, mint amikor "testünkkel" kellett az adott helyre tolni a hordókat és a dobozokat. Természetesen azért drasztikus változásokkal nem találkozhatunk, csupán finomhangolásokról van szó. Ennek következtében a játékban nem kapott helyet a második rész védjegye, a nullpont energia manipulátor, azaz a gravity gun, pedig bevallom őszintén, szívesen viszontláttam volna, ha más nem, csupán díszként az egyik laborban, egyfajta easter egg részeként.

Nem láttátok Sam Fishert?

A játékot nagyjából kilenc óra alatt teljesíthetjük, ez azonban nagyban függ a nehézségi szinttől, illetve a nyomkeresési képességeinktől. A játék közepes fokozaton is meglehetősen nehéz tud lenni bizonyos részeken, legmagasabb szinten pedig a katonákkal való harc szabályosan Tourette-szindrómás játékossá változtatott, ugyanis már akkor is káromkodtam, ha éppen megnyertem a tűzharcokat. Nem vagyok káromkodós fajta, de a játék nehézségi szintje bizony frusztráló módon hullámzik.

Bár alapesetben a harcok törtek borsot a fogam alá, azért néha a játék csendes részei is hosszú percekre akadályokat gördítettek a továbbjutásom elé. A legnagyobb probléma az volt, hogy sokszor fogalmam sem volt arról, hogy mit is szeretne a játék, mit csináljak éppen, ezért csak bolyongtam a sötétben, remélve, hogy meglátom a fényt az alagút végén - és volt, hogy szó szerint ez volt a helyzet. Szívem szerint nem bántam volna, hogyha a készítők néhány ilyen ugrabugrálós részt kihagynak a játékból.

Ami a grafikát illeti, nos, állakat rögzíteni, mert különben... A játék elképesztően jól néz ki, a BMMT szimplán brutálisat alkotott. Mielőtt bárki félreértené, természetesen Half-Life-os berkeken belül értem a dolgot, felesleges a Crysis 3-hoz hasonlítani a végeredményt, a Source Engine-t használó játékok közül azonban a Black Mesának osztom ki a legszebbnek járó díjat. A textúrákat tűélesek, az effektek kiválóak, s játék használja a motor adta legújabb technológiákat, valamint nagyon változatos környezetbe dobja be a játékost, melynek következtében az összhatás egy kicsivel túlszárnyalja a Half-Life 2: Episode 2 látványvilágát. Persze ez csupán a szubjektív véleményem, s még ha sokan inkább a második epizódot is tartják szebbnek, azt mindenkinek el kell ismernie, hogy a látványra nem lehet panasz.
A hangok tekintetében sem húzhatjuk a szánkat, legyen szó mind az effektekről, mind a szinkronokról, vagy a zenéről. Számos hangot kicseréltek az eredeti verzióhoz képest, valamint örvendetes, hogy immár lehetőségünk van bekapcsolni a feliratozást, így azok a játékosok könnyebben megérthetik a sztorit, valamint azt, hogy úgy általában mi a fene folyik körülöttük, akik kevésbé értik a hallott anyagot.

Bodri őrzi a házat

Természetesen nincs játék hiba nélkül (na jó, van), így a Black Mesába is csúszott egy-két gikszer. A legfontosabb, hogy a játék fagy. Szinte minden második töltőképernyő után, vagy közben meghalt a játék, és eleinte elszórakoztattam magam azzal, hogy biztosan így tisztelegnek a készítők a következő epizód előtt, amely a Borealis hajó fagyos környékén fog játszódni, egy idő után már nagyon ráuntam a dologra.

Ezen felül többször volt gond a HUD-dal is. Néha "beragadt" a sérülés index, és hosszú percekig azt jelezte, hogy sebződök, máskor pedig a célkeresztem ment el betegszabadságra. Ez utóbbin ugyan segített az, ha kiugrottam a főmenübe, majd visszaléptem a játékba, de azért csak furcsa.

Nem programhiba a játék legnagyobb problémája, de sajnos elég tetemes. Ebbe akkor futottam bele, amikor a játék végén beleugrottam egy féreglyukba, hogy az elteleportáljon engem az idegen világba. A távoli bolygó helyett azonban csupán a stáblistáig jutottam, s miután kisikítoztam magam, utánanéztem annak, hogy miért történt ez. Nos, mint kiderült, a játék még nem készült el véglegesen, éppen ezért az utolsó fejezetet majd később fogjuk megkapni. Megnyugodtam tehát, hiszen remélhetőleg hamarosan lesz lehetőségem szétrúgni Nihiliant hátsóját, bár azt nem igazán értem, hogy ennek hiányában miért adták ki a játékot. Persze sejtem, hogy rajongói nyomásra, illetve, hogy a félelem a fáklyás és vasvillás tömegtől bizony nagy úr, de azért mégis. Hiszen az már csak egy fejezet...

Pont ma kellett otthon hagynom a portál fegyveremet

Mindent összegezve azt kell, hogy mondjam, hogy a Black Mesa egy kiváló remake lett. A cikk elején részleteztem, hogy milyen hibákba lehet belefutni egy feldolgozás készítésekor, a Black Mesa Modification Team azonban tökéletesen lavírozott az aknák között, melynek köszönhetően sikerült maradandót alkotniuk. Persze a játéknak megvannak a maga hibái, de mindent összevetve reménykedem abban, hogy hamarosan megkapjuk az utolsó fejezetet, és a Steam rendszerén is elérhetővé válik a termék. Javasolnám, hogy aki teheti, és kicsit is Half-Life rajongónak érzi magát, az azonnal vegye meg a terméket, azonban a játék bárki számára ingyenesen elérhető a készítők honlapjáról, így erre nem lesz szükség. Végezetül csupán reménykedem abban, hogy a kiadók is belátják, hogy az eszetlen "HD-sítésnek" bizony nem sok értelme van, s érdemes egy játékot valóban a mai igényekre szabni, ha már újra ki szeretnék adni.